Gyurkity Péter

Spórolnak a Londoni Olimpia IT-felelősei

A 2012-ben Londonban esedékes olimpia IT-infrastruktúrájáért és szolgáltatásaiért felelős Atos Origin a korábbi tervekhez képest szerényebb elképzelésekkel vág neki a megvalósításnak, visszafogva a költségeket.

Az Atos Origin a napokban azt a Michele Hyron-t bízta meg a lebonyolítással, aki korábban a cég munkatársaként Salt Lake City-ben, Athénban, illetve idén Pekingben is jelentős szerepet vállalt az IT-háttér kiépítésében és működtetésében. A vállalat azonban a jelenlegi gazdasági helyzetre, valamint a várható fejleményekre hivatkozva ezúttal visszafogná a kiadásokat és némileg szerényebb formában valósítaná meg a terveket.



A menetrendnek megfelelően Hyron csapata az elkövetkező években több ezer fősre duzzad, a 2012 júliusában kezdődő játékok alatt pedig több mint 1000 szervert, 10 ezer személyi számítógépet, valamint mintegy 4 ezer nyomtatót helyeznek majd működésbe. Ez a rendszer felelős a rendezvényen megjelenő és tevékeny részt vállaló mintegy 250 ezer személy akkreditációjáért, valamint a megfelelő beosztások kialakításáért. A játékok alatt 94 különböző helyszínről közvetítenek majd, a képek pedig egyetlen másodperc alatt jutnak el a világ minden pontjára - így hangzik a szép terv.

Ezúttal azonban csökkentik a fontosabb számokat, különösen ha Pekinget vesszük alapul. Indoklásuk szerint egyedül egy háborús helyzet lenne nehezebb a jelenlegi és a várható körülményeknél, ez pedig takarékosságra inti az illetékeseket. A 2500 terminál helyett jóval kevesebb készüléket helyeznek el az Olimpiai Parkon belül, cserébe viszont a vezetéknélküli elérést mindenütt biztosítják majd. Igyekeznek kreatívak lenni spórolásban, csökkentve a felhasznált felszerelés és papír mennyiségét.

Pekingben naponta mintegy 12 millió biztonsági jelentést dolgoztak fel, ez nyilván Londonban sem lesz könnyebb feladat. A rendszeren mintegy 200 ezer órányi tesztelést hajtanak majd végre az elkövetkező időszakban, ígéretük szerint a megfigyelésért és monitorozásért felelős alrendszer megfelelően működik.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!