Napi Online

Durván drágulhatnak az LCD-tévék és a laptopok

Lehet, hogy érdemes az idei karácsonyi szezont kihasználni bizonyos elektronikai cikkek beszerzésére, januártól ugyanis legalább 10-15 százalékos áremelkedés várható a kedvezőtlen devizaárfolyam-hatások miatt.

Januártól átlagosan 10-15 százalékos, de egyes termékek esetén ennél akár jóval nagyobb drágulás is várható a hazai szórakoztatóelektronikai piacon - fogalmazta meg az iparág egészére vonatkozó becslését Német Csongor, a Sony Hungária Kft. kereskedelmi igazgatója. Elmondta: a globális válság magyar gazdaságra gyakorolt hatása a karácsonyi szezon költéseit még kevésbé befolyásolja, részben azért, mert a családok ilyenkorra időzítik a nagyobb értékű eszközök, televíziók, videokamerák, fényképezőgépek és egyéb berendezések beszerzését. Januártól viszont, a drágulással párhuzamosan, már jelentősebb lehet a kereslet csökkenése - tette hozzá az igazgató.

Iparági becslések szerint a fejlett piacokon szintén 10-15 százalékos áremelkedés várható 2009-ben, főként a lapostévék, notebookok és kamerák esetében, amit a dollár és a jen erősödése mellett az erősebb kereslet is magyaráz. A fejlettebb országokban ugyanis a krízis a nagyobb volumenű fogyasztási cikkek - például az autók - iránti igényt mérsékli, miközben az elektronikai termékek iránti keresletre kedvezően hat.

Amikor az embereknek nincs pénzük, a nagyobb kiadásokat visszafogva inkább az olyan, életüket kényelmesebbé tévő dolgokba fektetnek, mint például a szórakoztató elektronika - magyarázta a piaci reakciókat a navigációs megoldásairól ismert TomTom társalapítója, Corinne Vigreux. Hasonlóan nyilatkozott a Sony elnöke, Howard Stringer is, aki szerint az emberek a nehezebb időkben is szeretnek szórakozni, így a cég nem fél az eladások visszaesésétől.

A magyar fogyasztók viszont másként reagálnak a kedvezőtlenebb körülményekre. A Nielsen piackutató társaság felmérése szerint itthon sokan épp a műszaki cikkeken spórolnak, míg külföldön inkább az otthonon kívüli szórakozás visszafogásával igyekeznek takarékoskodni. Sokan előrehozták vásárlásaikat, így az Extreme Digital online-áruház októberi forgalma sokkal jobb lett a tervezettnél, ám november első két hete már visszaesést hozott - tájékoztatott a cég ügyvezetője.

Várkonyi Balázs elmondta: a kereslet lanyhulása abban is megmutatkozik, hogy a vevők ugyanazon árucsoporton belül az olcsóbb terméket keresik. Sok külföldi gyártó már bejelentette, hogy januártól 10-15 százalékos áremelést hajt végre a forint euróhoz és az euró dollárhoz viszonyított gyengülése miatt, ám a hazai piacot jellemző erős verseny miatt februárra-márciusra az év eleji drágulásból csupán 5 százaléknyi maradhat, a többit pedig a forgalmazók és az importőrök nyelhetik le.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • justinpc #20
    semmi gond, emeljenek csak... majd akkor vásárolunk márciusban vagy utána, mire visszaállnak az árak :)
  • Carbuncle #19
    Akkor ez azt jelenti, hogy részemről nincs kilátásban ilyesmit vásárolni, 40" -s alatt ugyanis nem érdemes (a teszűtelők szerint azok messze többet is tudnak, nem csak nagyobb a méretük, és a felbontásuk, a bennük levő panel is többet tud sokkal).
  • MrImy #18
    Mai Világgazdaság cikkének címe: "Minden fronton erősödik a forint"

    Az utóbbi időben egyre több jós lát napvilágot a médiákban, gondolom a jóslás eredményét erősen befolyásolják a magánéletben elért sikerek is.

  • kontar #17
    Ja, tavaly ilyenkor mintha ugyanezt olvastam volna a memóriákról, hogy milyen olcsó és hogy nem tartható ez a helyzet, normalizálódni kell a memóriaáraknak. 1év eltelt és feleannyiba kerül mint akkor LOL. Ha drágább lesz főleg az új alkatrészek miatt, szebb jobb panelok miatt.Pont ez a termék ami nem létszükséglet LOL.
  • JTBM #16
    A forint árfolyamát nem tudod megjósolni. Ha ez lesz meg ha az lesz, akkor így vagy úgy változik. De senki sem tudja, hogy hogy lesz. Még GYF sem.
  • Nonix #15
    Igen valószinüleg így lesz, de kijelenteni nem lehet semmit. Ki tudta előre hogy 230 alatt is lesz az euró nyáron ?
  • Cobra. #14
    Pedig sajnos 100%, hogy januárban még jön egy kisebb-nagyobb áremelés, és ha nem tud az állam semmit tenni a Forint megvédésében, akkor jövőre lesz 300Ft is 1 Euro, így még jobban felmegy mindennek az ára.
  • akyyy #13
    ezt úgy ellopta a boon hogy cask na!
  • neoG #12
    neme!?részletre mindent:)!
  • nickwearby #11
    drágulhatnak,
    csak épp senki nem fogja megvenni.....