Berta Sándor

Jelentősen lecsökkent a spamforgalom

Kedd óta világszerte drasztikusan és tartósan mérséklődött a kéretlen elektronikus levélforgalom. A hírről először a The Washinton Post számolt be két tudósításában.

A SpamCop platform adatai alapján a jelenlegi spamforgalom a korábbinak alig az egyharmada, sőt egynegyede. Mindez annak tudható be, hogy hivatalosan is lekapcsolták a hatóságok az McColo kaliforniai szolgáltató szervereit és számos bűnözői csoport a cég rendszerét használta a kéretlen elektronikus reklámküldemények célba juttatására. "A McColo rendszerével össze voltak kapcsolva olyan számítógépek, amelyek a nagy botnet-hálózatok irányító és ellenőrzőszervereiként működtek" - nyilatkozta Paul Wood, a MessageLabs elemzője.

A szerverek lekapcsolása után automatikusan megfigyelhető volt a spamforgalom drasztikus csökkenése. A MessageLabs például közvetlenül a lekapcsolást követően a korábban továbbított levélmennyiség egynyolcadát regisztrálta, és ezek az értékek fél napon át tartósak maradtak. "Mindez azt jelenti, hogy nagyon is komoly hatása van a globális spamtevékenységre, hogy ha a szürkegazdaság fő motorjait kikapcsoljuk. Számos botnet-hálózat szintén elveszítette néhány fontos szerverét. További elemzések kimutatták, hogy a Mega-D nevű botnet tevékenysége 80, a Srizbié 60, a Rustocké pedig 50 százalékkal csökkent" - tette hozzá a szakember. Mind a három hálózat a világ legnagyobb botnetjei közé tartozik. A Srizbit például a Marshal Limited idén májusban - a naponta továbbított 60 milliárd e-mail miatt - a világ legnagyobb spamküldőjének nevezte.

"Néhány napba biztosan bele fog telni, amíg láthatjuk a lépés hosszú távú hatásait. Ez azért van, mert számos botnetnél folyamatosan, naponta változik a továbbított spammennyiség. Jelenleg csak azt tudjuk, hogy mind a Mega-D-t, mind a Srizbit komolyan érintette a McColo szervereinek lekapcsolása. Azonban az ellenfeleink nem fogják ilyen könnyen feladni. Megpróbálnak majd olyan utat és módot találni, hogy visszaszerezhessék az ellenőrzést a hálózataik felett. Kérdés, hogy ezt mennyire gyorsan és hatékonyan teszik majd" - hangsúlyozta Paul Wood.

A közelmúltban már sor került egy hasonló akcióra. A hatóságok szeptemberben a szintén kaliforniai Intercage szervereit kapcsolták le. A vállalat partnere az EstHost volt, amely viszont kapcsolatban állt az ICANN által október kiberbűnözői kikötőnek minősített EstDomains céggel. Utóbbinak november 24-én bevonják a doménregisztrációs jogát.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • csibra #22
    Hát nekem nem csökkent a spam kedd óta, hanem növekedett :)
  • JTBM #21
    Nem tudom és nem is akarom minden ember problémáját megoldani, nekem elég, ha a sajátomat megoldom, arra pedig működik a saját spam szűrőm. ;-)))
  • sanyynn #20
    "Azonkívül én például szolgáltatást üzemelek és egy rakat ismeretlen ember küldi a tapasztalatait meg a problémáit a címemre..."

    A válaszoddal ezt még mindig nem oldottad meg...
  • JTBM #19
    Hát, melléfogtál, mert nem vagyok gyerek, hanem van egy saját informatikai Kft.-m...

    Nincs időm semmiféle spam-re, fehér listával dolgozom, aki nincs rajta, az kuka...

    Egy egész céget is könnyen fehérlistára rakok, pl. *@morganstanley.com
  • sanyynn #18
    Hmm... És az Sg.hu hírlevél honnan kér tőled kódot? :D
    Azonkívül én például szolgáltatást üzemelek és egy rakat ismeretlen ember küldi a tapasztalatait meg a problémáit a címemre... Persze nálunk van spam-szűrő, de ha nagyobb lenne a forgalom nem lehetne a sebesség miatt...
  • Me Ga #17
    Lol... ez még gyerekként elmegy az otthoni netezgetéshez, de belegondoltál már, hogy az üzleti életre vetítve mekkora baromság, amit mondasz?
  • JTBM #16
    A kódot tőlem tudja megkérdezni élőben v. pl. telefonon.

    Aki meg nem ismer, az ne küldjön nekem levelet...
  • torcipepe #15
    épp erről volt szó néhány bekezdéssel ezelőtt, hogy ettől még terheli a hálózatot.
    "az email subject-be beleírtak egy kódot" és honnan szerezze meg az a kódot, aki fontos ügyben keres?? vagy csak küldje el a levelet és talán elolvasod?? lol

    ennél már csak azok szánalmasabbak, akik pl a myvip rendszerében a körlevél/spam mappában lévő üzeneteket megnézés nélkül törlik. egyszer LAN-t akartam szervezni, szépen kilistáztam az ismerőseim közül, kit érdekelhet és elküldtem a levelet. egy hónap múlva egyik ismerősöm megkérdezte, nem-e akarok LAN-t szervezni. én egy b*meg kíséretében jeleztem, hogy akartam, csak senki nem válaszolt.
  • JTBM #14
    Nekem borzasztóan egyszerű megoldásom van a spam-re:
    - Csak azok kerülnek az inbox-ba, akik
    -- rajta vannak az contact listán
    -- az email subject-be beleírtak egy kódot

    A többi email automatikusan spam, amit v. átnézek és törlök v. csak úgy törlök. ;-)))
  • fraser87 #13
    én örülök ennek hogy lekapcsolták, de itt az embereket is lekéne kapcsolni.
    az én spam forgalmam is megcsappant, eddig napi átlagosan 70et kaptam, most max 5-6 spam érkezik.