Alex
Csökken a komoly fotósok aránya
Az amatőr fényképészek aránya egyre kisebb a fotósok között. Mind több ember kattintgat, ami a gyártókat is alkalmazkodásra készteti.
Az InfoTrends felmérése szerint a Kodak a kedvenc márka a családi emlékek megőrzését célnak tekintő vásárlók között. Az amerikai márka vezető pozicíóját 2004 óta stabilan tartja. A fotózást komolyabb hobbinak tekintő emberek kedvence viszont továbbra is a japán Canon. A kutatásban azon túl, hogy megpróbálták kideríteni a válaszolók technikához fűződő viszonyát és a fotózással szembeni hozzáállásukat, a 2004 és 2008 közötti márkaváltásokra is kiváncsiak voltak.
A jelentésben leírják, hogy a vásárlók döntésében jelentős szerepe van a márkanévnek. A piac érésével párhuzamosan a családi szegmens folyamatosan nő, míg az igazi amatőröké csökken, ami azért fontos, mert jelentős különbség van a két csoport vásárlási szokásai között.
Habár 2007 óta a Canon vezeti a digitális fényképezőgépek piacát, ha a márkákat a fotósok tipusaira bontva vizsgáljuk látható, hogy más gyártók is előretörtek. Habár a Canon erősítette pozicióit, hogy csökkentse a szakadékot, a Kodak továbbra is stabilan a családok kedvence.
Az amatőrök szegmense, habár relatíve kicsi, mégis nagyon fontos, mivel e csoport tagjai a többinél jóval gyakrabban frissítik masinájukat. A piackutató cég igazgatója, Mette Eriksen szerint elsőrendű fontosságú a Canon számára, hogy a belépő szintű digitális tükörreflexes masinák piacát be tudja biztosítani a márka iránt lojális hobbisták körében. A DSLR-tulajdonosok számának növekedésével párhuzamosan mind a Canon, mind a Nikon poziciója javult.
A fenti folyamatok, a piac átalakulása okán még több kiskompakt megjelenése várható, és a gyártók a beltartalmi értékek emelése helyett valószínűleg főként a még egyszerűbb kezelhetőségre, szebb külalakra fognak nagyobb figyelmet fordítani.
Az InfoTrends felmérése szerint a Kodak a kedvenc márka a családi emlékek megőrzését célnak tekintő vásárlók között. Az amerikai márka vezető pozicíóját 2004 óta stabilan tartja. A fotózást komolyabb hobbinak tekintő emberek kedvence viszont továbbra is a japán Canon. A kutatásban azon túl, hogy megpróbálták kideríteni a válaszolók technikához fűződő viszonyát és a fotózással szembeni hozzáállásukat, a 2004 és 2008 közötti márkaváltásokra is kiváncsiak voltak.
A jelentésben leírják, hogy a vásárlók döntésében jelentős szerepe van a márkanévnek. A piac érésével párhuzamosan a családi szegmens folyamatosan nő, míg az igazi amatőröké csökken, ami azért fontos, mert jelentős különbség van a két csoport vásárlási szokásai között.Habár 2007 óta a Canon vezeti a digitális fényképezőgépek piacát, ha a márkákat a fotósok tipusaira bontva vizsgáljuk látható, hogy más gyártók is előretörtek. Habár a Canon erősítette pozicióit, hogy csökkentse a szakadékot, a Kodak továbbra is stabilan a családok kedvence.
Az amatőrök szegmense, habár relatíve kicsi, mégis nagyon fontos, mivel e csoport tagjai a többinél jóval gyakrabban frissítik masinájukat. A piackutató cég igazgatója, Mette Eriksen szerint elsőrendű fontosságú a Canon számára, hogy a belépő szintű digitális tükörreflexes masinák piacát be tudja biztosítani a márka iránt lojális hobbisták körében. A DSLR-tulajdonosok számának növekedésével párhuzamosan mind a Canon, mind a Nikon poziciója javult.
A fenti folyamatok, a piac átalakulása okán még több kiskompakt megjelenése várható, és a gyártók a beltartalmi értékek emelése helyett valószínűleg főként a még egyszerűbb kezelhetőségre, szebb külalakra fognak nagyobb figyelmet fordítani.
Amikor fotót készitek, próbálok relative tudatossan, az addig megtanultak, és tapasztaltak szerint exponálni. Mondjuk, gépvásárlásnál más szempontjaim voltak, mint az Amcsi emberkéknek (mert Magyar fizetésből élek). De, más fórumokon is olyan felé tolódik lassan a gép keresés, hogy milyen szinű a gép.