Berta Sándor

Gyermekek adatai az interneten

Egy ideig elvileg bárki hozzáférhetett az ARD és a ZDF német műsorszolgáltatók által létrehozott KiKa gyermektelevízió látogatóinak személyes adataihoz.

Uwe Wild rendkívüli módon ügyel arra, hogy gyermekei mit néznek a televízióban és milyen honlapokon szörfölnek a világhálón. Éppen ezért örült sok száz másik szülővel együtt, amikor a két német televízió elindította a kifejezetten kicsiknek szánt KiKa-programot. A projekt keretében létrehozott portál a csemeték igényeinek megfelelően készült el és kizárólag arra szolgált, hogy a fiatalok bemutathassák a világ jobbá tételére kigondolt ötleteiket, elmondhassák a saját elképzeléseiket.

Mivel az ARD és a ZDF volt a program két legfőbb támogatója és mivel az üzemeltetők különösen hangsúlyozták az adatvédelem fontosságát, a szülők megbíztak a honlapban. Uwe Wild is engedélyezte a lányának, hogy nyugodtan látogassa az oldalt és erről tájékoztatta is a portál üzemeltetőit. A tízéves lány néhány nappal később meg is kapta a hozzáférési adatokat tartalmazó és a jelentkezését visszaigazoló e-mailt. A levelet az édesapa nyitotta meg és amikor az e-mailben lévő linkre kattintott, legnagyobb megdöbbenésére nemcsak a honlap tartalmához és gyermeke profiljához fért hozzá, hanem több más felhasználó személyes adataihoz is.

Így megtudhatta, hogy valójában kit takar a Navibil álnév, milyen idős a Courage-projekt létrehozója vagy hogy hol lakik a Take my Hand nevű személy. A közel ezer gyermekre vonatkozó személyes adatok között megtalálhatók voltak nemcsak a nevek, a címek, de a telefonszámok és a születési időpontok is. Mivel az információk lehívásához még jelszóra sem volt szükség, így azokhoz elvileg bárki szabadon hozzáférhetett, azokat lementhette vagy kinyomtathatta.

Az oldal működtetőinek írt levelére napokig válasz sem érkezett. A KiKa csak szerdán reagált az ügyre és átmenetileg levették az internetről a honlapot. "Teljesen megdöbbentünk, ez óriási adatvédelmi botrány. Számunkra különösen azért súlyos ez az eset, mert a legfontosabbnak az adatok védelmét tekintjük" - jelentette ki a KiKa szóvivője. Az ARD munkatársai utólag csak annyit fűztek hozzá az ügyhöz: "Soha ne adja meg a gyermeke valódi nevét vagy személyes adatait az interneten."

Abba mindenesetre rossz belegondolni, hogy mi lenne, ha ezek az adatok mondjuk egy pedofilhálózat vagy egy online zsarolóbanda tagjainak kezébe kerülnének.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • csorfab #3
    Hasonló gondolatok fogalmazódtak meg bennem is...
  • Mike at home #2
    hú most mi lesz
    megrontott gyerekek százezrei lepik el a Földet
  • Nonix #1
    care...