Gyurkity Péter

Saját online zenei boltot indít az EMI

Az EMI csatlakozik azon nagyobb kiadók sorához, amelyek saját zenebolttal egészítik ki internetes kínálatukat. Ennek esélyeiről megoszlanak a vélemények, ám a céget inkább a vásárlók nyomon követése érdekli.

A Financial Times saját forrásra hivatkozva adott hírt a kiadó terveiről, amelyekben a jelek szerint egy saját online zenebolt is szerepel. Ezt még az év vége előtt útjára indítanák, hogy jobb pozíciót vegyenek fel a riválisokkal szemben. A kínálatban nyilván a saját maguk által pártfogolt alkotások szerepelnek majd, a konkurens termékeket hiába is keressük majd - ez ad okot az elemzők egy részénél a kétkedésre.

Utóbbiak nem is mulasztották el megjegyezni, hogy a Sony PressPlay esetében pontosan ez, vagyis a kínálat korlátozása vezetett a zsákutcához, a szolgáltatás nem igazán tudott nekilendülni, a kellő forgalom hiányában pedig végül visszaesett a földre. Az EMI most mégis ugyanezzel próbálkozik, amire az lehet az egyik magyarázat, hogy nem is igazán a forgalom, a bevételek növelése érdekli őket a kísérletben. Az új portált ugyanis (amely akár az EMI.com oldalon is helyet kaphat, vagyis közvetlenül a hivatalos lapon helyezkedhet majd el) inkább egy laboratóriumi tesztnek tekintik, amely alapján felmérhetik a potenciális vásárlók mozgását és viselkedését.

Az internetes látogatók nyomon követése révén ugyanis kialakulhat az összkép az érdeklődés pillanatnyi helyzetéről, annak változásairól, illetve nyilván az egyes alkotások (zeneszámok és albumok) népszerűségéről. Ez pedig megfelelő bázist kínálhat majd a további szolgáltatások és a partnerek által működtetett platformok támogatásához, hiszen arról sem feledkezhetünk meg, hogy az online szegmensben igazán a külső partnerek által indított megoldások váltak naggyá.

Az EMI a maga részéről a Nokia Comes with Music, a MySpace Music, illetve számos egyéb szolgáltatásban vállalt szerepet, a lista pedig hamarosan a Spotify oldallal bővül. Saját platformjuk az ünnepek környékén rajtol majd el.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!