SG.hu

Illegálisan másolt filmekkel kereskedtek

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. kerületi Rendőrkapitánysága egy jogvédő szervezet feljelentése alapján szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértése bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást indított ismeretlen tettes ellen.

A VIII. kerületi rendőrök 2008. szeptember 27-én 10 óra 30 perc körüli időben szervezett akció keretében egy Budapest VIII. kerületi piacon elfogták M. Attila budapesti lakost, aki a piac területén bérelt zöldséges standnál, illetve a piaccal szemközti parkolóban az általa használt gépjárműből illegálisan másolt filmeket tartalmazó DVD lemezeket árusított. A rendőrök a helyszínen nagy mennyiségben foglaltak le másolt lemezeket.




A nyomozók további adatgyűjtés során eljutottak V. István budapesti lakos IV. kerületi lakásába, ahol a házkutatás során körülbelül 12700 darab fehér papírtasakban lévő illegálisan másolt filmet és egyéb szoftvereket tartalmazó DVD lemezeket, számítógépeket, több tucat DVD-CD írót, valamint a borítók elkészítéséhez szükséges nagyteljesítményű nyomtatókat találtak. Az ügyben a további eljárást - M. Attila és V. István szabadlábon hagyása mellett - a Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. kerületi Rendőrkapitánysága folytatja le.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • vajon kiki #7
    3 év kötél !
  • vajon kiki #6
    1: Illegálisan másolt filmekkel kereskedtek : oda ne oldalazzak
    2: aki ilyet pénzért vesz az meg is érdemli...
    3: nem mindig ugyanezeket a fotókat nyomják be minden egyes ugyanilyen (rém)hír benyomásakor?
  • BandiG #5
    Az alvilagnak mar semmi se szent? :D
  • Narxis #4
    Vannak jogaik!
  • pjke #3
    Hogy a túróba gondolták, hogy nem buknak le.?!
    Vagy nem is gondolkodtak.
  • Tinman #2
    Pénzért árulták?

    5 év!

    Mondom... kötél...
  • winnie #1
    "M. Attila és V. István szabadlábon hagyása mellett"

    király nevek. szó szerint. ezredik attila és ötödik istván.