Napi Online

A Freemail lehet az NNI nyomozásának tárgya

Az NNI nyomozást indított egy internetszolgáltató elleni támadással kapcsolatban; a támadás során illetéktelenül elért milliónyi postafióknak otthont adó rendszert nem nevezték meg.

Mint arról már beszámoltunk, magántitok jogosulatlan megismerésének gyanúja miatt indított nyomozást a Nemzeti Nyomozó Iroda Szervezett Bűnözés Elleni Főosztálya, miután felmerült a gyanú arra, hogy egy internetszolgáltató elleni támadással illetéktelenek milliónyi postafiók tartalmába tekinthettek be. Egy ismert biztonsági cégnél és több vezető munkatársának lakásán házkutatást is tartottak. Az eredetileg a Népszabadságban megjelent hír kapcsán az Index felkereste a Nemzeti Nyomozó Iroda illetékeseit, ahol a nyomozásban érintett internetszolgáltatót és a biztonsági céget nem kívánták ugyan megnevezni, ám szakértők szerint feltételezhető, hogy a szóban forgó levelezőrendszer az Origo Freemail volt.

A freemail biztonsági réseiről korábban már küldtek figyelmeztetéseket az üzemeltetőknek, felhívva a figyelmet többek között arra is, hogy egy úgynevezett javascript-alapú worm vírussal jelentős károkat okozhatnak a felhasználók rendszereiben. A magyar unix-felhasználók fórumán, a hup.hu-n már egy évvel ezelőtt említést tettek a levelezőrendszer úgynevezett cross-site scripting (XSS) sérülékenységéről, amely az egyik legelterjedtebb védelmi hiba a mai webes alkalmazások között - olvasható a Wikipedián. Az XSS támadásokat leggyakrabban a felhasználók személyes adatainak lopására használják fel; 2007-ben a regisztrált biztonsági sérülések közel 80 százalékát az ilyen típusú támadások adták.

Az ügy kapcsán az Origo annak közlését kérte, hogy "Vállalatunk munkatársainak nincs tudomása sem a levelezőrendszert érintő a hírben szereplő nyomozásról, sem a Freemail elleni komolyabb kárt okozó támadásról, ami legalábbis kétségessé teszi az idézett szakértők feltételezésének valóságalapját" - írták. A közlés szerint a felhasználók adatai biztonságban vannak.

A Népszabadság csütörtökön azt írta: Szilvásy György, a titkosszolgálatokért felelős miniszter egy folyamatban lévő bűnügy miatt péntekre soron kívüli ülésre hívta össze a nemzetbiztonsági kabinetet. A napilap szerint a lépésre azután került sor, hogy az NNI szerda délután házkutatást tartott egy ismert biztonsági cég telephelyén és több vezető munkatársának lakásán, ahol informatikai eszközöket, számítógépeket és adattárolókat foglalt le. A lefoglalt számítástechnikai eszközökön található adatok elemzésébe szakértőt vonnak be - közölte az NNI csütörtökön. Az akció összefügg egy internetes szolgáltató ellen a közelmúltban végrehajtott elektronikus támadással, amelynek során felmerült az illetéktelen adatkezelés gyanúja. A gyanúsítottak milliónyi postafiók tartalmába nyerhettek betekintést. Ezen adatok révén rekonstruálható a felhasználók üzleti és más kapcsolatrendszere - ismertette a Népszabadság.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sanyix #9
    mert erre lett regelve egy csomó minden jó régen...
  • FefeeX #8
    "Nem található a távoli fiókhoz tartozó levelezőkiszolgáló. Ellenőrizze a fiókhoz megadott levelezőkiszolgáló-beállításokat, és próbálja meg újra."

    Belépésnél mindig ezt írja, nem hiszem, hogy amúgy 1 hétig tartana egy ilyen műszaki hiba...
  • FefeeX #7
    Szerintem az internetes szolgáltató a chello/upc - a webmail nem elérhető pár napja... Mondjuk előtte sosem próbáltam, de belépni nem lehet (a jelszavam jó)
  • TeDDyRuSh #6
    Az a baj, hogy a T-com őrült összegekért veszi meg ezeket a régi tulajok által karbantartott és felfutatott oldalakat és egyértelműen sok lóvét akar belőle kihozni, de legalább is vissza kell hogy hozza az árát. Egyértelmű, hogy minél kevesebb pénzt akar rákölteni. Ezért fog elúszni az iwiw is egy idő után. Nincs fejlesztés, mert Qva sokba került már 1x a buli. De ez a hozzáállás jellemző a T-comra. 1x voltam netes előfizetőjük...elég is volt:)
  • JL666 #5
    még amikor freemail.c3.hu volt a címe akkor volt freemail-em, de sose használtam, mert már akkor vércikinek használtam olyan ingyenes szolgáltatást használni, amiben benne van a free...
  • hiftu #4
    Vicces ez a freemail sztori.
    Bugos a rendszerük, idegenek jó szándékkal küldenek nekik figyelmeztetést amit leszarnak. Magyarul kulcs bent a zárban, ajtóra kiirva, hogy nem vagyunk itthon, 1-et kell balra fordítani a kulcson.
    Amikor persze eltünik a kinai váza az asztalról, akkor jön a visítozás.
    Lehet, hogy az alig pislákoló hirnevűket akarták újfent hírhedtté tenni? A rossz hir is hir alapon.
  • Vorpal #3
    persze pop3 énis meg azt használom TRASHmail nek - a szart sem érdekel a freemail - ha lopták a mailjeimet onnét akkor már vagy 40 000 SPAM et kaptak tőlem.
  • FoodLFG #2
    Ha a frímél az, akkor megérdemlik. Nekem is van, de nem használom, illetve csak az iwiw van oda regisztrálva, meg a hasonlóan felesleges szolgáltatások. Egy hónapban egyszer kitörlöm belőle a spam-eket.
  • Magnum PI #1
    Annyi jó szolgáltató va, miért használ még valaki freemailt...