SG.hu

Növekedési pályán a Sun Microsystems

A Sun sajtótájékoztatón számolt be az elmúlt év eredményeiről és ismertette a vállalat következő évi stratégiai irányait.

A Sun a 2008-as pénzügyi évben jelentős akvizíciók után a nyílt forráskódú szoftverek egyik vezető piaci szereplője lett. A cég a Közép- Európai régióban és Magyarországon is, és a Közép- Európai régióban jelentős növekedést ért el. A Gartner elemzésében a vállalat pozitív besorolást kapott az elmúlt esztendőben.

"A partnerségi kapcsolatok bővülése, jelentős akvizíciók és az innováció hármasa jellemezte a Sun Microsystems elmúlt pénzügyi évét. Talán elég csak a nemzetközi partnereink nevét felsorolni, ahhoz hogy jellemezük az elmúlt év eredményeit. Az Intel, AMD, IBM, Dell, Microsoft vállalatokkal kötött megállapodások a Sun termékportfóliójában is hoztak változást, valamint teljesen új piacok is nyíltak előttünk." - mondta el a sajtótájékoztatón Hernádi József, a Sun Microsystems hazai vezérigazgatója. A 2007 januári Intel-Sun együttműködési megállapodásnak köszönhetően az idei pénzügyi évben jelentek meg a Sun Intel processzor alapú szerverei, illetve az immár többéves Microsoft együttműködésnek köszönhetően a legújabb virtualizációs és szerver technológiák is elérhetőek ezeken berendezéseken. Az idei évben a Sun a Microsoft OEM partnerévé vált, és a termékekhez nagyvállalati szintű támogatást is kínál.

"A MySQL és az Innotek felvásárlásával olyan nyílt forráskódú technológiák kerültek a birtokunkba, amelyek a vállalat stratégiájának megfelelően további erősödést jelent a szabad szoftverek piacán. A már megszokottan magas, az árbevétel majdnem 15%-ának megfelelő innovációs ráfordításoknak köszönhetően pedig további környezettudatos és költséghatékony technológiák kidolgozását jelenthettük be az elmúlt év során"- folytatta Hernádi. A Sun továbbra is stratégiailag fontosnak tartja a teljes termékportfólió kialakításában a saját SPARC processzor alapú rendszereit, ennek egyik fontos híre az elmúlt pénzügyi évben az UltraSPARC T2+ alapú rendszerek megjelenése volt, melyek alacsony fogyasztás mellet kínálnak 8 processzor magot egy lapkán.

Magyarország a közép-európai régióban is kiemelkedett, eddigi legeredményesebb pénzügyi évével. A 12%-os árbevétel növekedés és a profitabilitás 27%-os növekedésével Magyarország a régió egyik legsikeresebb szereplője lett. A várakozásoktól eltérően legjobban a szerver terület fejlődött - itt 19,8%-os volt a növekedés az előző évhez képest, amely mögött az M sorozatú nagyvállalati kiszolgálók és T sorozatú energiatakarékos nyolcmagos szerverek növekvő eladása mellett, a Sun x64 szerverek új generációjának fokozatos elterjedése állt.

A következő évben a Sun Microsystems további komoly invesztíciót tervez az x64 területen, amelynek segítségével nyitni szeretne a közép és kisvállalatok piaca felé. Ennek fő eszköze az immár teljes, tizenhárom különböző modellből álló x64 szerver portfólió, mely mind az Intel mind pedig az AMD legújabb technológiájú szerverprocesszoraira épül. Az új generációs x64 eszközök elterjesztésének egyik eszköze a Magyarországon is elindított Try & Buy program, amely 60 napos ingyenes tesztelési lehetőséget biztosít. A program kezdeti szakaszában a 2008-as pénzügyi év negyedik negyedévében a vállalat ügyfeleinek száma több mint 30 új ügyféllel bővült.

A vállalat további terve a hálózati azonosság kezelés területén a piacvezető pozíció kialakítása, valamint a nyílt forráskódú szoftverek nagyvállalati környezetben való elfogadottságának növelése. A nagyvállalati infrastruktúra termékekhez további kiegészítéseket terveznek komplex szolgáltatások formájában. Természetesen a Sun következő pénzügyi évben is partnereivel közösen kíván sikereket elérni. Az eddigi partnereikkel való szorosabb együttműködés, és az új területeken a partner bázis bővítése jellemzi a Sun következő évi stratégiáját.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!