Berta Sándor

Felgyorsítaná a széles sávú internethálózat kiépítését az EU

Amennyiben megvalósulnak az Európai Unió tervei, nehéz idők köszönthetnek be a nagy távközlési konszernek, például a Deutsche Telekom, a France Telecom és a Telefónica számára.

Az EU azt szeretné elérni, hogy a telefontársaságok szigorú szabályozás mellett mielőbb építsék ki a nagy sávszélességű optikai internethálózatokat egész Európában. A vállalatoknak nem csak a költségek jelentős részét kellene viselniük, ugyanis a Financial Times napilap birtokába került dokumentum szerint az Európai Bizottság nemzeti távközlési felügyeleteknek szóló ajánlása arra is kitér, hogy a cégeknek a beruházások befejezése után gyakorlatilag azonnal meg kellene nyitniuk a hálózatokat a konkurenseik előtt.

Ahhoz, hogy a fejlesztéseket a távközlési konszernek számára vonzóvá tegyék, az EU egy a riválisok által fizetendő prémium bevezetését javasolta. Ez azt jelentené, hogy a rendszercsatlakozási és -használati díjak 10-12 százalékát kapnák meg a Deutsche Telekom, a France Telcom vagy a Telefónica. Az Európai Parlament várhatóan szeptember végén tárgyal majd a javaslatról. Az Európai Bizottság az egyes tagállamokkal év végéig szeretne megállapodni.

A nemzeti távközlési felügyeletek azonban közel sem fogadták kitörő lelkesedéssel az elképzeléseket vázoló dokumentumot és az Európai Hírközlési Szabályozó Hatóságok Csoportja (ERG) is elutasító álláspontra helyezkedett. A szervezet azzal érvelt, hogy az egyes európai uniós tagországok következő generációs hálózatok kiépítésére vonatkozó stratégiája nagyban különbözik egymástól. Ennek oka elsősorban az eltérő helyi körülményekben rejlik. Emellett az elképzelések megvalósulása szintén hátrányosan érinthetné a vidéki régiókban tervezett fejlesztéseket.

A Viviane Reding és Neelie Kroes európai uniós biztosok által támogatott és a következő napokban megjelenő ajánlást könnyen elutasíthatja majd az Európai Parlament is, amelynek az ipari bizottságában a cégek éppen a nagyobb rugalmasságért és a befektetési kockázatok megosztása mellett lobbiznak. A Deutsche Telekom vezetői azt szeretnék, hogy ha hosszú távú hálózatépítési szerződéseket köthetnének a partnereikkel és hogy ezt ne veszélyeztesse az árak kétévente való szabályozása.

Nem ez az első ötlet a költségek felosztására, júliusban François Barrault, a British Telecom globális üzleti ügyekért felelős elnöke azzal az ötlettel állt elő, hogy a tartalomszolgáltatók is vállaljanak részesedést a hálózatfejlesztési költségekből.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • chuky123 #17
    jaja optikai kábelt minden hártartásba
  • AgentKis #16
    Na ez is egy elég nagy baj. Egyik nagy szolgáltató sem szeretne egyetlen technológiai lépcsőt sem kihagyni. Mindet el akarja adni a népnek. Ménem az üveget tesztelik, már nagyon régóta módjuk és lehetőségük lenne rá, de az üveg után a VDSL már nem fog kelleni a kutyának sem...
  • AgentKis #15
    De ez nem technológiai korlát...

    Igaz ez a DSL-ekre is, ahol a technológia a leirány felét felfelé is megengedné. Csak nem adják oda, hogy ne fájlcserélőzzenek a parasztok.
  • zola2000 #14
    "A kábelesek szintjére"?! Nekem kábeltévén jön a net, de 2Megabit/256kilobites havi 5ezer forintért.
  • rigidus #13
    Sokan el vannak tajolva errefele. Nem egy europai orszag van ahol a legnagyobb savszelesseg nem haladja meg az 512kb/s-t - akar frekventalt helyeken is.

    Az oka pedig, hogy a fent emlitett telefontarsasagok feltve orzik a monopoliumukat a hagyomanyos vonalas szolgaltatasokon es ha azt a piacot elveszitik, elveszitik a monopol helyzetuket is. A legnagyobb baj pedig, hogy barki ha elkezd valamit, hogy ezeket a regiokat ellassa szelessavu nettel, ezek a cegek allandoan megjelennek es hol felvasarolnak, hol pedig jogi uton hatraltatjak a konkurens fejleszteseket. (en is ennek vagyok az egyik "aldozata")

    Az EU pedig ennek akar vegetvetni. A baj csak az, ha jogi uton lepne fel ahhoz irasos bizonyitekokat, tanukat kellene gyujteni ami honapokig vagy rosszabb esetben evekig is elhuzodhat. A masik pedig, hogy a perek ugyszinten evekig elhuzodhatnak, mig ezek a regiok tovabbra is elmaradottak lesznek.

    Csak a sajat peldambol kiindulva, en egy frekventalt iparnegyed mellett lakom, a savszelessegem 128-256kb/s, de 8Mb/s elofizetesem van - a latency-t mar nem is feszegetnem. Mar lassan otodik eve, hogy a kornyezo utcak lakoi, cegei probalkozunk a BT-bol egy uj exchange kipeiteset kicsikarni. Legtobb esetben valasz sem erkezik a megkeresesunkre, ehelyett csak akkor jut eszukbe hivogatni bennunket ha a telefontarifakat emelik.

    Ugyhogy en nem banom ha cseszegetik oket es remelem, hogy elfogadjak.
  • sathinel #12
    ) emlékeztek mit mondott a T-réonline miért nem fejleszt magyarországon? mert nincs elég pénz stb. Erre kiderül a mobiltarifákon, stb durván nagy haszonnal dolgoztak, amit államilag kezdtek már el szabályozni, mert x év alatt nem voltak képpesek a valódi ár közelébe csökkenteni. Tehát szerintem magyarország addig nem fog fejlődni csak nagyon kicsit amíg államilag nem kötelezik őket erre, vagy valami új technológiával, egy új cég jön az országba.
  • AzUs #11
    De milyen igazad van
  • bertino #10
    hát ez is igaz :D
    de inkább már csak DSL-re vonatkozóan, T már teszteli a VDSL-t állítólag, szal majd lassacskán emelkedni fog a DSL-esek feltöltése is a kábelesek szintjére, vagy megközelítően a szintjére...

    kérdés, hogy mikor lesz kész rá. :D
  • zola2000 #9
    A lényeg, hogy a feltöltési sebesség növekedjen, a letöltési általában elég...
  • bertino #8
    Felgyorsítaná a szélessávú internethálózat kiépítését az EU

    gyorsítsa csak