Gyurkity Péter

Google: online bolt az Androidhoz

A készülő mobil platform a fejlesztők elmondása szerint online bolttal egészül majd ki, amely inkább a YouTube portálhoz hasonlít majd ingyenes és fizetős ajánlataival.

Eric Chu, a keresőcég munkatársa, az Androidot fejlesztő csapat tagja egy blogbejegyzésben közölt részleteket a tervről, amely az Android Market névre keresztelt internetes oldal kialakítását írja le. A YouTube portál használói ezek szerint otthonosan mozoghatnak majd az új oldalon, amely a mobil platformra szánt különböző szoftvereket ajánlja majd figyelmünkbe. Lássuk, hogyan is képzeli a cég ennek kialakítását.

Első körben kizárólag ingyenes szoftverek lesznek elérhetők, a megjelenést követően pedig egy későbbi frissítés révén jelenhetnek majd meg a fizetős fejlesztések. Ezt a verziószámok pontos követésének, kijelzésének lehetősége, a több készülék támogatásának megjelenítése, valamint a részletes analitikai és monitorozó megoldások egészítik majd ki. A Google a "market" (piac) szót választotta a "store" (bolt) kifejezés helyett, mivel ez szerintük sokkal jobban kifejezi a portál jellegét. A cél a felhasználók könnyű eligazítása, hogy a lehető legtöbben elérjék a keresett szoftvereket, amelyeket azután letölthetnek a mobiltelefonokra és egyéb hordozható eszközökre.

      


     

"A YouTube-hoz hasonlóan az egyes tartalmak három egyszerű lépést követően kerülhetnek ki: feltöltőként (kereskedőként) kell regisztrálnunk magunkat, ezt követően feltölthetjük és leírással egészíthetjük ki tartalmainkat, végül pedig engedélyeznünk kell azok megjelenítését. A külső fejlesztők számára dashboard funkció és analitikai megoldások lesznek elérhetők, a kínálat minél jobb kialakítása érdekében" - magyarázta Chu. A felhasználók szintén a megosztóportárról ismerős értékelő- és visszajelző rendszert használhatnak majd, ezzel is kiemelve a számukra kedves megoldásokat.

A cég idén februárban mutatta be először az Android platformot, a legutóbbi hírek szerint pedig a végleges változat már szeptemberben elkészülhet. A 0.9-es verzió augusztus közepétől letölthető a külső fejlesztők számára, ebből azonban még mindig több funkció (azonnali üzenetküldés, e-mail stb.) hiányzik.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!