Berta Sándor

Per a német elektronikus adóazonosító visszavonásáért

A Humán Unió (HU) nevű civil szervezet azt kéri a kölni gazdasági bíróságtól, hogy mondja ki: törvényellenes a német e-adóazonosító.

A Humán Unió az Az. 2 K 2822/08 számú beadványában számos érvet sorolt fel a Steuer-ID-nek nevezett új rendszer ellen. A szervezet egyúttal arra kérte az embereket, hogy aki csatlakozni akar az akcióhoz, az írjon tiltakozó leveleket a német pénzügyminisztériumnak.

"Az első azonosítószámok kipostázása óta sokan kerestek meg bennünket azzal, hogy szeretnének valamit tenni az új rendszer ellen, és hogy keresik egy próbaper indításának lehetőségét. Ezek a visszajelzések, illetve megkeresések azt bizonyították számunkra, hogy számos állampolgár nem ért egyet az újabb állami azonosítók bevezetésével és védekezni akar a folyamat ellen" - mondta Dr. Fredrik Roggan, a Humán Unió elnökhelyettese. Az adó-ID ellen azonban nem igazán létezik hatékony védelem. Ennek oka, hogy még nem született a kérdésben bírósági ítélet.

Éppen ezért lesz szerinte sorsdöntő és az adatvédelem jövőjét Németországban meghatározó a kölni bíróság döntése. Az elektronikus adóazonosító ugyanis csak egy lépés az állami adatgyűjtő központok egyetlen nagy hálózatba kötése felé, és a bevezetésével minden állampolgárról gyakorlatilag teljes személyi profilt hozhatnak majd létre a hatóságok. A szakember emlékeztetett rá, hogy a pénzügyi hivatalok, az adóhatóság, a rendőrség és más hatóságok már így is rendkívül sok információt tárolnak az emberekről. A civil szervezet egyúttal arra bíztatta a felhasználókat, hogy csatlakozzanak az akcióhoz és úgy vélte: ez a lépés, több mint egyszerű tiltakozás. Ráadásul így az állampolgárok egyesíthetik erőiket és sokkal nagyobb az esélyük a végső sikerre, mintha egyenként próbálnák meg nyerni a jogi eljárást.

Az e-adóazonosítót tavaly július elsejétől vezették be Németországban és mindenki megkapja. Az adatok között vannak a családi, a születési és az utónév, az esetleges akadémiai és tudományos fokozatok, ha van, a művésznév vagy -nevek, a születési hely és időpont, a nem, az aktuális lakcím, az illetékes adóhatóság, valamint, ha már elhunyt személyről van szó, az elhalálozás pontos dátuma. Az adó-ID bevezetése ellen korábban már tiltakozott a Német Kalózpárt alsó-szászországi szervezete, amely egy alkotmánybírósági beadványt is előkészített.

A párt a Német Alkotmánybíróság egyik korábbi határozatára hivatkozott, amely szerint tiltott minden olyan egységes adatbázis létrehozása, amelyben minden személy és adat együtt szerepel.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Simaji #1
    Nagyon helyes!

    Így is tudnak már rólunk szerintem lassan mindent a hatóságok...

    Igaz ez nem itt van de ha ott lesz akkor biztos, hogy mi se maradunk ki a "jóból"