Berta Sándor

30 milliárd eurós kárt okoznak a német államnak a hamisítványok

Az európai uniós tagállamban leginkább a müncheni márkakereskedőknek okoznak gondot a hamis árucikkek, aminek oka, hogy a várost sok luxus- és sportcikkgyártó választotta központjául.

Ez derült ki a Termékhamisítás Leküzdésére Létrehozott Egyesület (VBP) most nyilvánosságra hozott atlaszából. A szervezet összesen 170 textil-, kozmetikai, óra-, ékszer-, gépészeti, elektronikai, számítástechnikai és informatikai kereskedőt keresett meg és a kimutatást az ő tapasztalataik alapján állította össze.

A hamisítványok szempontjából München a legfertőzöttebb terület, a második helyen Köln, a harmadikon Düsseldorf, a negyediken Hamburg, az ötödiken pedig Stuttgart található. A VBP becslései szerint a kalózok tevékenységükkel éves szinten 30 milliárd eurós kárt okoznak a márkakereskedőknek, továbbá évente 70 000 német munkahely kerül veszélybe. München annak köszönheti vezető szerepét, hogy egyrészt sok német és külföldi luxus- és sportcikkgyártó választotta központjául, ezek termékei pedig a hamisítók első számú célpontjai. Másrészt viszonylag közel van a német-cseh határhoz, amelynek közvetlen közelében jelentős feketepiacok működnek. Hasonló piacok találhatók egyébként a német-lengyel határ tőszomszédságában, valamint a repülőterek és a kikötők környékén is.

Csak a Frankfurt-am-Main-i légikikötő közelében az idei esztendő első félévében 350 000 hamisított árucikket foglaltak le a helyi rendőrök és a vám- és pénzügyőrök. Ugyanitt a tavalyi év hasonló időszakában 290 000 kalóz CD-t és DVD-t, parfümöt, mobiltelefont és bőrruhákat találtak. A kommunikációs, híradástechnikai és számítástechnikai eszközöket szintén helyben készítik a kalózok, mivel a legtöbb nagy gyártónak van németországi kirendeltsége, így szintén könnyen hozzájuthatnak a lemásolandó termékekhez.

A német hatóságok az elmúlt 19 hónapban 27 régióban bukkantak hamisítványok nyomaira. A hamisítók dolgát az internet is jelentősen megkönnyíti, mivel így szinte extrém gyorsasággal tudják áruikat egész Németországban szétteríteni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Stirner #2
    jaja az eredetit ugye vennék meg...
  • aaaaa #1
    Persze ! Ha csinálnak egy 20 millió forintos Rolex óráról egy gagyi utánzatot 5 ezerért, akkor már el is lehet könyvelni 19,995,000 Ft "veszteséget", így könnyen kijön a 30 milliárd Euro.