MTI

Figyelmeztető levelek brit internetkalózoknak

Postázta az első 800 figyelmeztető levelet a Virgin Media brit internetszolgáltató a fájlcserélő programokkal jogvédett zeneszámokat engedély nélkül letöltő ügyfeleknek.

Az ország második legnagyobb internetszolgáltatója a brit hanglemezipari szövetséggel (BPI) közösen indított felvilágosító kampány keretében küldi a leveleket. Arról értesítik a címzetteket, hogy valaki a kapcsolatukon keresztül illegálisan töltött le zenét az internetről. A cég eligazítást ad a legális zeneletöltési lehetőségekről és udvariasan felkéri az ügyfelet, tegyen lépéseket annak érdekében, hogy a jogsértés többé ne forduljon elő. Ellenkező esetben jogi útra terelődik az ügy - áll a levélben. A BPI szerint a közeljövőben még több ezer felhasználót figyelmeztetnek. "Meg kell változtatni az uralkodó felfogást, hogy az internet ingyen beszerezhető holmik tárháza, mert elképesztő méreteket öltött a kalózkodás" - mondta Geoff Taylor, az érdekvédelmi szervezet vezetője.

A BPI a "három dobásod van" elven működő rendszer bevezetését szorgalmazza. E szerint a harmadik figyelmeztetés után az internetszolgáltatónak kötelező lenne felmondani az előfizetői szerződést. A fájlcserélők forgalmát a BPI emberei kísérik figyelemmel, és az illegális letöltők adatait eljuttatják a szolgáltatóhoz. Az ügyfél ezután figyelmeztetést kap, függetlenül attól, hogy egy vagy ezer zeneszámot töltött le a gépére. A kezdeményezéshez mostanáig csupán a Virgin Media csatlakozott. A BPI akár perre is menne a többi szolgáltatóval, ha nem működnek együtt. "Ha a bíróságra kell mennünk, akkor elmegyünk és nyerni fogunk" - mondta Geoff Taylor.

A Virgin Mediának 3,8 millió ügyfele van, ehhez képest a nyolcszáz csepp a tengerben - mondja a szolgáltató. A cég hangsúlyozza, hogy a kampány és a levél egyelőre csak az internetezők felvilágosítását célozza és senkinek sem kell tartania attól, hogy megszüntetik a hozzáférését. Ian Fogg, a Jupiter Research informatikai piackutató vállalat elemzője szerint az internetszolgáltatóknak egyensúlyozniuk kell a lemezkiadói lobbi és az ügyfelek között. "Mindkét oldalnak meg kell felelniük, hogy az egyik ne perelje be őket, a másik pedig ne pártoljon át más szolgáltatóhoz" - mondta Fogg.

A cég szerint az európai internetezők egyötöde használja a fáljcserélő hálózatokat. A fizetős internetes zeneáruházakat ezzel szemben csupán 10 százalék látogatja, és a digitális zeneforgalmazás a hanglemezipar amúgy is évek óta csökkenő bevételeinek a 8 százalékát teszi ki - áll a BBC beszámolójában.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • bakagaijin #4
    Ehhez meg kell várni az első leveleket, aztán majd a fórumokon fel fognak tűnni. Időpont, konkrét információk kellenek, kb mint egy mituláscsomagban, anélkül hagyományos félelem-marketing.
  • god25 #3
    "valaki a kapcsolatukon keresztül illegálisan töltött le zenét az internetről."
    Ezt ugyan honnan tudják???
    A torrent titkosított. Tehát "csak" adat.
    A DC is. Hmmm. Érdekes, h miket tudnak személyes a dolgaikról. Hmmmm.
  • Tinman #2
    Aki az angliai bérek mellett nem tud megvenni pár cd-t, az tényleg szarja össze magát.

    A másik meg az, hogy a zeneipar soha nem látott mélyponton van. Gyakorlatilag 4-5 havonta akad 1-2 normális zene, a többi az valami elképesztő szar.
    Nem csoda, hogy egyre korábbra és korábbra kell visszanyúlnom a zenetörténelemben ahhoz, ha valami egyedit akarok hallgatni.
  • Praetor #1
    "hogy az internet ingyen beszerezhető holmik tárháza, mert elképesztő méreteket öltött a kalózkodás"

    Ezt a lózungot...