Berta Sándor

Repülési tulajdonságokat modelleznek

Európa leggyorsabb légikutatási számítógépét alkalmazzák a Német Légi- és Űrkutatási Központ C2A2S2E nevű részlegénél. A rendszer képes egy repülőgép teljes repülés alatti viselkedésének szimulálására.

A programot az Airbus, Alszó-Szászország tartomány és a DLR közösen indították és összesen 30 millió euróval támogatják. A célja olyan eljárások és módszerek kidolgozása, amelyek lehetővé teszik egy teljes repülőút szimulálását. A tervek szerint a C2A2S2E központ legalább 15 évig működik majd. "A C2A2S2E a logikus folytatása a DLR eddigi tevékenységének. Az Airbus, Alsó-Szászország és a központ közötti együttműködés mindenképpen példaértékű" - jelentette ki Dr. Prof. Johann-Dietrich Wörner, a DLR igazgatóságának elnöke vezetője.


A beruházás kapcsán a szakember megjegyezte, hogy a világ légiközlekedésének ökológiai javítására kitűzőtt politikai célok nem érhetők el a jelenlegi technológiák továbbfejlesztésével. Ehhez mindenképpen új technológiák létrehozására van szükség. Ezek közé tartozhat akár a teljes repülőgép-gyártási folyamat áttervezése vagy módosítása és ezekhez a feladatokhoz elengedhetetlenek a szimulátorok.

"Az új számítógépnek köszönhetően már a tervezéskor befolyásolhatjuk a jövő repülőgépeinek technológiai vagy gazdaságossági hiányosságait és a zaj-, illetve károsanyag-kibocsátását. Így a mérnököknek és a tudósoknak egy egyedülálló kutatási platform áll a rendelkezésükre ahhoz, hogy megalkothassák a jövő légiközlekedését" - tette hozzá Prof. Dr.-Ing. Joachim Szodruch, a DLR légikutatási ügyekért felelős vezetője.


A C2A2S2E legérdekesebb része kétségkívül a repülőgépek valós idejű szimulációja, amelynél lehetőség van a repülési teljesítmény, a repülési tulajdonságok, valamint a járművekre ható aerodinamikai terhelések megfigyelésére. A központ tudományos részlegét összekötötték a NASA és az Egyesült Államok Légiereje Akadémiájának rendszereivel. A szuperszámítógép másodpercenként 46,6 billió számítási művelet elvégzésére képes, a kommunikációs hálózat pedig lehetővé teszi, hogy a kutatók egyszerre akár több nagy projekten is dogozzanak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • duke #2
    Hat ez tenyleg nem lesz piskota.Mar egy primitiv auto tores tesztjehez is tobb ezer proceszoros 5-10 milliardos szuperszamitogepeket hasznalnak,ez meg annal nagysagrendileg bonyolultabb dolog.
  • Zodd #1
    Nem semmi. Valós idejű áramlási modell egy ekkora és ilyen bonyolult szerkezetnél.
    Vajon milyen pontos a modell?