SG.hu·

Kamerákat szereltek a nyíregyházi rendőrautókba

A Nyíregyházi Rendőrkapitányság öt járőrautóját szerelték fel videokamerákkal, melyek egyrészt a közlekedési, közterületi jogsértéseket, másrészt a rendőri intézkedéseket rögzítik.

A felvételeket az objektív felelősség elvén a későbbi bizonyításhoz, illetve az esetleges vitás kérdések tisztázásához használják fel. A kamerák DVD-re rögzítenek, a felvételek nem törölhetőek. Az összesen ötszázezer forintba kerülő technikát Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közbiztonsági Közalapítványa adományozta a rendőrségnek. Az alapítványi támogatásból felszerelt videokamerás kocsikat Nagy László Nyíregyháza alpolgármestere és Kovács Aladár, az alapítvány kuratóriumi elnöke adta át Gere Zoltán alezredesnek, a szabolcsi megyeszékhely rendőrkapitányának.


Kovács Aladár, az alapítvány kuratóriumának elnöke és Ferenc Róbert r. őrnagy, a kapitányság közrendvédelmi osztályvezetője.

Kovács Aladár közlése szerint a megyei jogú város közbiztonsági közalapítványa - amelynek legnagyobb támogatója az önkormányzat - évek óta segíti a közrend megszilárdítását a 120 ezres nagyvárosban. A rendőrség technikai felszereltségének támogatása mellett a polgárőrséget is segítik anyagiakkal az önként vállalt feladat ellátásában. Évente általában 5 millió forint összegű támogatást adnak a szervezeteknek, az idén viszont már 7 millió forint lesz az összeg, amit felhasználhatnak a közbiztonság javítására. A nyíregyházi rendőrkapitányság az év második felében további félmillió forint összegű forrásra számíthat, melynek felhasználásáról később határoznak az együttműködő felek.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© JiBBeRiSH2008. 05. 11.. 09:49||#4
A marhák ráadásul rendõrautóba szerelték.😄
Szerelték volna inkább civil autókba, mert ha az emberek meglátnak egy rendõrt, akkor egybõl szépen betartják a szabályokat...
© kissadam0072008. 05. 09.. 16:26||#3
miniDVDre rögzit. egy dvdre kb 30-40perc fér rá. Tehát egy nap allatt elég sok dvd lemezre van szükség. Ekkora pazarlást...
HDDel sokkal jobban jártak volna aminél a törlés csak jelszóval lehetséges.
Sötét rendõr tisztek persze várárlás elött ezt nem tudják végig gondolni.
[email protected]
© mrzed0012008. 05. 08.. 23:27||#2
Ránézésre normál kamera állványon, szóval akkor kapcsolja be vagy törli le (azaz DVD ki és kuka) amikor kedve tartja, ez nem egy fekete dobozos megoldásnak tûnik.
© Polemius2008. 05. 08.. 14:51||#1
Két dologra lennék csupán kíváncsi:

- A kamerák folyamatosan készítik-e a felvételt? (Mert ugye ha a rendõr kapcsolgatja be meg ki, akkor társadalmi szempontból inkább káros mint hasznos. Gondolom nem szükséges magyarázni miért.)
- Vajon matricás dvd-re rögzítenek-e?