Április 11-én tárgyalja a német parlament a kormány előterjesztését, mely szerint a zene- és a filmipar akár külön bírósági eljárás nélkül is kérhetné az internetszolgáltatóktól a fájlcserélők személyes adatainak kiadását.
A jelenlegi gyakorlat az, hogy amennyiben a szerzői jogi társaságok pert akarnak indítani egy fájlcserélő ellen, akkor - az IP-cím megadásával - először feljelentést tesznek ismeretlen tettes ellen. Az ügyészség eljárást indít, a bírósághoz fordul és amennyiben ezt jóváhagyják, felszólítják az adott IP címhez tartozó internetszolgáltatót, hogy adja ki az adott előfizetéshez tartozó ügyfele személyes adatait. A per csak ezek után indítható meg a fájlcserélő ellen. Mindez a folyamat nagyon sok időt vesz igénybe, sok pénzbe is kerül, ráadásul jelentősen leterheli az ügyészségeket. Ezen változtatna a német kormány úgy, hogy a jövőben az internetszolgáltatók kötelesek lennének mindenfajta felszólítás nélkül együttműködni és megosztani előfizetőik adatait a hatóságokkal.
"Az a probléma, hogy a szabályozás nem tenne különbséget a gyakran és sokat letöltők és a csupán egyetlen zeneszámot megszerzők között. Egy kalap alá esnének, így a fennáll a veszélye annak, hogy a jövőben a legkisebb szerzői jogsértések elkövetőivel szemben is eljárnának" - bírálta a tervezetet Jerzy Montag, a Zöldek parlamenti képviselője. További változás, hogy az eljárás, vagyis az adatok megszerzésének legfeljebb 50 eurós költségeit is a gyanúsítottnak kellene kifizetnie.
Az elképzelést a német kormányon kívül számos német szövetségi tartomány vezetői is támogatják. A hír tavaly novemberi kiszivárgása egyébként óriási botrányt kavart. Peter Schaar német adatvédelmi biztos szerint ez egy szükségtelen és szinte elviselhetetlen mértékű szigorítás lenne, ráadásul csak súlyosbítaná az amúgy sem jó törvény teremtette jelenlegi helyzetet. A Német Internetgazdasági Szövetség képviselői pedig úgy vélték, egy ilyen lépés alkotmányos aggályokat vetne fel és robbanásszerű feljelentési hullámot indítana el. Néhány napja szintén vihart kavart a wuppertali főügyész bejelentése, miszerint: a vádhatóság a jövőben nem hajlandó eljárást indítani a fájlcserélők ellen, mivel azok túl sok erejüket kötik le és az adófizetőknek is nagyon sok pénzébe kerülnek.
"Ha nem lenne torrent, stb. soha nem ismertem meg volna talán az anime-t, csak hogy egy példát mondjak.
Viszont a filmek 99%-a nem jut el hazánkba sehogyan sem, azokat hogyan tudnám megtekinteni? Vagy az olyan alkotásokat, amik már oldtimerek (pl 60-as, 80-as években készültek), amiket sehol sem lehet megtekinteni (se tv-ben, se dvd-n), hogyan kerülnének el hozzánk. A mûvészek alkotásai 8mert a filmek is azok) hogyan terjednének?"
btk: XVIII. Fejezet
A vagyon elleni bûncselekmények
Lopás
316. § (1) Aki idegen dolgot mástól azért vesz el, hogy azt jogtalanul eltulajdonítsa, lopást követ el.
A piac átalakul(t). Ma már egy lemez inkább reklám eszközként fogható fel. Ezt meg kell érteni! Másrészt olyan tömeges a letöltés, hogy egyszerûen nem lehet ellene harcolni. Megjegyzem sok értelme sincsen.
Ma már sokkal egyszerûbb összehozni egy studiót, mint anno volt. Akkor még volt értelme annak, hogy kiadók egy jó studióért, marketingért, stb. cserébe tartották a markukat a százalékért. Ma már ez nem így van: vannak nagyon komoly programok, amiket sokkal szélesebb réteg meg tud szerezni. Marketing is megoldható neten, fillérekért. Tehát ott tartunk, hogy a kiadó szerepe erõsen megkérdõjelezhetõvé válik: egy felesleges kapocs a kiadó és a közönség között, ami a pénz nagy részét lehúzza.
Hogy mennyire a védelmi pénzrõl van szó - az mp3-at lejátszó készülékek árán rajta van 1%, ami elõre megbünteti az használóját, hogy majd "úgyis" tölt rá illegális anyagot. EZ MI?! A másik nonszensz, amit halottam, Internet adó. Kacagnom kell, bazze. Ilyen hülyék ezek? Mit képzelnek? Még az aranytojást tojó tyúkot is...
Meg baszott drágák a DVD-k, lemezek. 5000 forint egy olyan albumért, ami lehet hogy szar lesz? 17000 forint A keresztapa trilógiáért? Én megvenném, de nem tudom. Itt már rég nem arról van szó, hogy védjük a kúltúrát. Hogyan sajtoljunk ki minnél több pénzt egy alapvetõ emberi igénybõl: a zenehallgatásból.
Megoldásom: elfogadható árak. Néha tényleg roszzul érzem magam, amikor egy filmet, amivel rohadt sokat dolgoztak, és jó is lett - 50 perc alatt leszedek. De mondom, meg akartam venni A keresztapát, megláttam a cédulát és szédelegve jöttem vissza.
Az én meglátásom szerint meg pont az ilyen cselekedetek, amiket a kiadók mûvelnek, a kultúra szabad terjesztésének a gátja.
Ha nem lenne torrent, stb. soha nem ismertem meg volna talán az anime-t, csak hogy egy példát mondjak. Én pl zenét nem töltök, mert nem érdekel, csak rádiót hallgatok (nem szar danubiuszra kell gondolni...).
Viszont a filmek 99%-a nem jut el hazánkba sehogyan sem, azokat hogyan tudnám megtekinteni? Vagy az olyan alkotásokat, amik már oldtimerek (pl 60-as, 80-as években készültek), amiket sehol sem lehet megtekinteni (se tv-ben, se dvd-n), hogyan kerülnének el hozzánk. A mûvészek alkotásai 8mert a filmek is azok) hogyan terjednének?
Vagy a kiadók szerint az emberek kultúrához való joga csak akkor érvényes, ha fizetünk érte? Lehet, hogy nemsokára az élethez való jogért is pénz kell adnunk majd egy ilyen ingyenélõ bagázsnak?
A szerzõk mint közismert, nálunk például többnyire fix összeget kapnak a mûvük után. Fõleg könyvek, képek esetében. Zene és mozgókép esetén ha szerencsésebb (illetve ismertebb, kelendõbb) valakirõl van szó, akkor kaphat eladásonként. Elvileg.
A gyakorlat viszont mint közismert az, hogy nem sokat látnak belõle. A kiadók szépen lenyúlják jó részét ennek a pénznek, részben hivatalosan (ilyen-olyan apróbetûk a szerzõdésben), fõleg meg azzal, hogy csak kis részét ismerik el a valós példányszámnak.
Az egyéb szervezetek által beszedett pénz meg hová vándorol? Egy része megy a kiadónak (saját zsebükbe), másik nagy része meg ezeknek a szervezeteknek a saját felhasználására fordítódik (magyarul zsebre teszik). Egy kis rész az, amit valóban a szerzõk, elõadók kapnak, azoknak is egy nagyon szûk rétege. Pont a kis elõadók, szerzõk nem látnak belõle egy árva fillért sem.
A többszörözésrõl: Valóban probléma, hogy mára nem a szerzõ dönti el, mikor és mi kerül kiadásra, hanem sokszor a kiadók. Így fordulhat elõ, hogy például több tíz évig nem adnak ki valamit, mert rajta ülnek a jogdíjon egy szerzõdés miatt, amit botor módon aláírt a jogtulajdonos.
Abban is igazad van, hogy a saját célú másolást is tisztázni kellene, és végre belefoglalni a szabályozásba, hogy a filecserélõ hálózatokkal készült saját célú másolatok is legálisak, ugyanolyan másolatok mint mikor a haver átmásolta az Iron Maiden kazettát, csak modernebb eszközökkel.
Valamint egyáltalán, sokkal rövidebb pórázra venni a szabályozást, mert a jelenlegi az mint lentebb is írtam, egyszerûen nonszensz. Annak idején azért kezdték el védeni a szellemi alkotásokat, hogy elõsegítsék azok terjedését: Az alkotó bízhatott benne, hogy amit létrehoz annak gyümölcsét is élvezheti, nem bitorolja el más (Figyelem! arról van szó, hogy nem tünteti fel saját szerzeményként, találmányként! Alapvetõen ma is errõl szólna a szellemi tulajdon védelme!), nyugodtan csinálhatja amit szeret.
Ezzel szemben mi van ma? A szerzõ halála után még évtizedekig nem lehet szabadon közzétenni valamit! A jelenlegi szabályozás abba az irányba mutat, ami egyrészt nem teszi sokszor érdekeltté az érintetteket, hogy kiadják a mûveiket. )Sokszor egy szerzõdés aláírása után az alkotó kvázi el is veszíti minden befolyását a mû felett a továbbiakban.)
Másrészt így fordulhat elõ, hogy egyik legnagyobb költõnk mûveit letiltja valaki, akinek semmi köze voltaképp a mûhöz!
Így fordulhatott elõ, hogy József Attila minden mûvét (elvileg) ki kellett (volna) hagyni minden tankönyvbõl évekre!
Sokkal rövidebb idõ lenne reális sok területen! Nonszensz, hogy egy-egy alkotás akár száz éven át nem kerülhet be a közös kulturális kincsek közé.
(Megjegyzem, van sokkal nagyobb pénzekrõl szóló terület, ahol ez valamilyen szinten így alakult ki: a gyógyszerek. Ott ha jól tudom valami 10 éves periódus után szabadon felhasználható egy találmány).
A jelenlegi gyakorlat az, hogy amennyiben a szerzõi jogi társaságok pert akarnak indítani egy fájlcserélõ ellen, akkor - az IP-cím megadásával - elõször feljelentést tesznek ismeretlen tettes ellen. Az ügyészség eljárást indít, a bírósághoz fordul és amennyiben ezt jóváhagyják, felszólítják az adott IP címhez tartozó internetszolgáltatót, hogy adja ki az adott elõfizetéshez tartozó ügyfele személyes adatait...."
Persze van aki e fenti idézetet nem érti, holott itt nem valamilyen "himihumi ügy"-rõl van szó! És nem is arról, hogy "jönnek valakinek a boltjába a pénzbehajtók", vagy arról sem szól, hogy "védelmi pénzt" szedne a maffia, hogy "önmagától" megvédené az illetõ boltost.
Gondolom nem kell különösebb magyarázat annak megértéséhez, hogy ha bûncselekmény, vagy annak gyanúja merül fel, akkor a bíróság felé való adatszolgáltatás az nem egyenlõ azzal amikor a "telefonmarketinges KFT" valamilyen adathalász módszerrel megszerzi a mobilszámom és a hozzátartozó elõfizetõi nevet...
Persze aki nem érti ezt az jobbára csak akkor kezdené érteni, hogyha személyes érdeke fûzõdne hozzá, mert mondjuk egy internetes portál fórumában többszörösen és életveszélyesen megfenyegetnék és névtelen levelet is kapna. Nem tudom, hogy akkor vajon lenne-e benne ellenérzés, hogy az illetõ (fenyegetõ) személyes adatait kiadja az a protál amelyen keresztül megfenyegette valaki.
"Valóban ráférne egy újragondolás a jelenlegi jogi szabályozásra. Túl sok mindent enged meg a kiadóknak, "jogvédõ" szervezeteknek!"
Talán inkább beszéljünk a szerzõkrõl, akik a fájlcserélõk által "csereberélt" mûvek alkotói.
Hát igen! "Valóban ráférne egy újragondolás a jelenlegi jogi szabályozásra."
Valahogy konkrétabban megfogalmazhatná a jogszabály, hogy ki és milyen mûrõl és mikor készíthet másolatot MAGÁNAK. És azt is, hogy akkor most a "szerzõnek" (és az általa megbízott kiadónak) van-e joga "többszörözni", publikálni, terjeszteni a SAJÁT mûvét, vagy Warez K. Gézának aki kiteszi a szerverére és százak (vagy ezrek!) töltik le?
"Túl sok mindent enged meg a kiadóknak, "jogvédõ" szervezeteknek!"
Érdekes, de talán nézõpont kérdése, mert a kiadók meg úgy érzik (mögöttük a szerzõkkel, elõadókkal), hogy túl keveset enged meg a törvény.
Nemrég olvastam egy rendezvényrõl, ahol a mûvész a frissen megjelent lemezét dedikálta.
Bizony elképesztõ helyzetbe került amikor (lehet, hogy többen is) olyan lemezket vittek hozzá, hogy írja rá a nevét (vagy épp egy ajánlást), amelyrõl már messzirõl látszott, hogy "kalóz másolat".
Persze lehet mondani, írni bármit, az a "ma oly divatos" szûklátókörûségen nem jut át 😞