Napi Online

Eljön a floppy halála az ügyintézésben

Bár már tavaly is lehetőség volt az elektronikus nyenyi elküldésére, mégsem éltek vele sokan, mert azt csak az utolsó pillanatban vezette be az ONYF. Az idén azonban valószínűleg a négymillió foglalkoztatott zöméről nem floppyn jelentenek már.

Nem kell sok idő és az utolsó olyan ügyintézési mód is eltűnik, amely a számítástechnika kőkorszakára emlékeztet. Már tavaly sem volt kötelező floppyn leadni a nyugdíjbiztosítási egyéni nyilvántartást (nyenyi), lehetett helyette az elektronikus ügyintézést is választani. A gond az volt, hogy a szabályozást viszonylag késve, gyakorlatilag az utolsó pillanatban vezette be az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság (ONYF).

A jogszabály alapján április 30-áig kell eljuttatni a szükséges adatokat az ONYF-hez. Az elektronikus adatszolgáltatást lehetővé tevő rendszer azonban csak április 16-ától indult el, akkorra pedig sokan már túl is voltak a kötelezettségen. Az idén valószínűleg más lesz a helyzet: eddig a regisztrált foglalkoztatók 15 százaléka választotta az elektronikus ügyintézést. Ez az arány azonban biztosan nő majd, hiszen az adatszolgáltatási roham még csak most következik. Vagyis a több mint négymillió foglalkoztatott túlnyomó többségéről biztosan elektronikusan tesznek majd jelentést - tudtuk meg az ONYF-től.

Ha valaki szeretne áttérni az elektronikus ügyintézésre, harminc nappal az adatszolgáltatási határidő lejárta előtt - vagyis március utolsó napjaiban - nyilatkoznia kell erről. Erre azért van szükség, mert a bejelentőlap rögzítése teszi csak lehetővé, hogy az e-nyenyi rendszerét használni tudják az érintettek. Maga a bejelentőlap rögzítése nem vesz igénybe harminc napot, de a főigazgatóság csak ekkora átfutással tudja garantálni azt - főleg azért, mert a határidők közeledtével rendre tömegével érkeznek a nyomtatványok.

Az ONYF a törvényi kötelezettség miatt alakította ki az elektronikus adatszolgáltatás rendszerét. A projekt célja nem a költséghatékonyság javítása volt tehát, hanem az az állami szándék, amely a közigazgatás adminisztrációs korszerűsítését célozta. A modernizálás járulékos haszna az is, hogy sokkal kevesebbe kerül az elektronikus adattárolás, mint a floppylemezek feltornyozása.

Az idén általánossá válhat az elektronikus ügyintézés. Az adóhatóság nemcsak a bevallásokat, befizetéseket, hanem a nyilatkozatokat és igazolásokat is befogadja elektronikusan, emellett a cégbejegyzéssel, cégügyintézéssel kapcsolatos feladatokhoz sem kell felállni a fotelból. Ehhez jöhet a nyenyi adatszolgáltatás is széles körben.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • egyember1 #5
    kedves kernerster, az allamot is csak emberek iranyitjak, igy az annyira rossz gazda amennyire az emberek rossza teszik. bohosag azt gondolni, hogy egy ceg, csak azert mert piaci alapokon mukodik, maris szuper koltseghatekonnya, es maximalisan profitorientaltta valik. mint jol tudjuk, az egesz vilag erdekek menten mozog. nincs ez mashogy az uzeleti/allami eletben sem.
    (egyebirant meg lehet nezni, hova vezetett az "allam rossz gazda" felkialtassal elkovetett privatizacio)
  • johnsilver #4
    Én hivatalnokként dolgozom, van informatikus mérnök végzettségem is ezért látom, hogy a technika hol tehetné hatékonyabbá a munkámat hol lehetne spórolni, de alulról szinte lehetetlen bármit elérni. Annyi pénz megy el papírra festékre egyebekre amit egy jó rendszerrel meg lehetne oldani, de nem a vezetőink csak a saját érdeküket nézik meg hogy koma jóbarát üzlete neki mennyi pénzt hoz.
  • bvalek2 #3
    Ez nem ilyen egyszerű. Ha egy cég monopolhelyzetbe kerül, ugyanúgy ellustul, itt sokan dolgozunk ilyen cégeknél, többen igazolni tudják ezt. Ez egyszerűen emberi trehányság. Ha valakit nem ér hátrány azért, mert az állam/cég számára káros döntést hoz, akkor meg fogja tenni. Függetlenül attól, hogy állami, vagy magáncég alkalmazottja. Egyszerűen a beosztottnak érdekeltnek kell lennie a hatékonyságban.

    Ebben az esetben ez államigazgatási kérdés. Olyan hivatalnoki struktúra kell, amely megfelelően jutalmaz, illetve büntet. Ilyen volt például a Bismarcki Németország oktatás- és tudománypolitikai rendszere, mely igen hatékony volt (második ipari forradalom). Elrettentő példa ugyanabból a korból az Orosz Birodalomban a csinovnyikok. Azért történelmi példákat írok, mert ezek talán nem váltanak ki érzelmeket, és tudunk a dologról objektívan vitázni.
  • kernerster #2
    Ha cégeket bíznának meg az ilyen jellegű munkákkal, akkor nekik érdekük lenne a kiadások csökkentése. Az állam rossz gazda. De erre az emberek 83-85%-a nem jött rá. Majd 20 év múlva viszont nekik is eszükbe jut.
  • Theodora #1
    Ezen érdemes egy kicsit elgondolkodni:
    "Az ONYF a törvényi kötelezettség miatt alakította ki az elektronikus adatszolgáltatás rendszerét. A projekt célja nem a költséghatékonyság javítása volt tehát, hanem az az állami szándék, amely a közigazgatás adminisztrációs korszerűsítését célozta. A modernizálás járulékos haszna az is, hogy sokkal kevesebbe kerül az elektronikus adattárolás, mint a floppylemezek feltornyozása."

    Azaz ha rajtuk múlt volna, akkor még 2100-ban is floppy-n kellett volna beadni?
    Az adófizetők pénzét nyugodtan el lehet herdálni?