Gyurkity Péter

Áprilisban készül el a Windows XP SP3

A Vista első javítócsomagja végre hivatalosan is elérhető, ám azok, akik továbbra is kitartanak az XP mellett, még egy hónapot várhatnak, mire elkészül a sokszorosításra kész verzió. Az SP3 két hullámban jelenik meg.

A szaksajtó és a közönség figyelme a Microsoft saját útitervét követi, hiszen a harmadik javítócsomag csak most, a Vista SP1 elkészülte után kap nagyobb figyelmet. Redmondban is így tervezték, vagyis az új operációs rendszernek jutott a nagyobb szerep, a korosodó XP csak ezt követően egészülhet ki a régóta várt frissítéssel. Most azonban végre konkrét dátumunk is van, amely kisebb csúszást sejtet, mégis örömteli.

A konkrét dátum persze némi túlzás, hiszen a legfrissebb értesülés szerint április második felében készül el az SP3 RTM-verziója, amely már készen áll a megjelenésre, sokszorosításra. A javítócsomag mind különálló, mind pedig integrált változatban megjelenik, kivéve a Windows XP Media Center Edition és a Tablet Edition esetében, amelyeknél kizárólag különálló frissítésként lesz telepíthető, a Windows Update weboldalról. Ez azt jelenti, hogy az említett két verziónál nem jelenik meg új CD, illetve DVD, így minden egyes telepítésnél kénytelenek leszünk felrakni a javítócsomagot is.

A Service Pack 3 természetesen tartalmazza az SP2 óta megjelent összes biztonsági frissítést, és ebben nagyjából ki is merül az újítás, hiszen további funkciók integrálását ezúttal nem ígérték, csakúgy, mint a Vista SP1 esetében. A szoftver két hullámban jelenik meg, április végén csak 7 nyelven lesz elérhető, ezek sorrendben: angol, francia, német, spanyol, koreai, japán, illetve egyszerűsített kínai. A többi nyelv esetében (így a magyarnál is) mintegy 21 nappal az eredeti megjelenés után lesz hozzáférhető a frissítés, ami némi gyorsítást jelent, hiszen a szoftvercég eredetileg 3 hullámot tervezett.

A Windows XP SP3 integrált változata (az említett két verzió kivételével) CD-n és DVD-n is elérhető lesz, kivéve Japánt, ahol kizárólag DVD-n bukkan fel a frissített szoftver.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Csibusz #54
    Sziasztok, megszeretném kérdezni hogy annyi helyen van már hogy AMD proci valamiért nem megy rendesen a SP3... nekem egy AMD 64 Athlon X2 dual core 3800+ van... Köszi a választ
  • chuky123 #53
    a hálozatkezelelésére leszek kiváncsi állitolag a "nem biztonságos" gépekkel nem fog kommunkálni. Magyarul ha pl van 1 xp sp2 és 1 sp3 as gép hiába osztunk meg 1 könyvtárat az sp2 ön az sp3 as gépen nem fogjuk "látni" illetve nem enged hozzáférni. (reméljük ezt a funkciot ki lehet majd kapcsolni)
  • dez #52
    Bocs a tulokért, de nem tudom elképzelni, hogy nem lehet ezt látni, és még utólag sem észrevenni.
  • dez #51
    Biztos... ;)
  • dez #50
    Vedd már észre te tulok, hogy a kék/sárga csík az adott hsz fölött van. Nem elég egyértelmű. Gy.k.: rossz helyre címezted a kommented.
  • arrakistor #49
  • daga #48
    Sziasztok!
    Hasznaljatok csak xp-t, vista-t annal biztonsagosabb marad a linux :)
    Hihi
  • arrakistor #47
    megint más kéhdés hogy jóságos és phofi hekkevek hevehz-endzsiníving tehnovóviákkah fehtövik és visszafejtik a kódját vahamint kiiktatják bevőve az áhtavmas és sunyi részeket..

    köszönet nekik évte !
  • arrakistor #46
    dhága bahátom... akáhmelyik linuxot fohhásotuh he tudod töhteni a zintehnethöh..
    és ha nem tetszik át is íhhatod, vagy behenézhecc hogy van-e benne thójai phogham

    a fohhást sem egy apphe sem egy mikhoszoft phogham esetében nem kapod meg.
  • asysoft #45
    Lehet arra gondolt, hogy az x86-os Leopard teljesíti a Unix03-as követelményeket.