Gyurkity Péter

Európában is MP3-mal hódítana a Warner

Az Egyesült Államok után lassan az öreg kontinensen is megjelennek a nagy kiadók MP3-formátumú katalógusai, amelyek lassan de biztosan megtalálják a népszerű weboldalakhoz vezető utat.

A folyamat fontos állomásának foghatjuk fel a Warner és a 7digital között most megkötött megállapodást, amelynek értelmében a kiadó teljes kínálata fokozatosan elérhető lesz a nyugat-európai felhasználók számára. Természetesen nem ez az első online zenebolt a régióban, az előrelépést a korábbi megoldásokhoz képest a tartalmak formátuma jelenti - ez ugyanis az MP3, amely semmilyen formában nem szab korlátot a megvásárolt tartalmak további terjesztését, lemásolását illetően.

A lépés kitűnően példázza, hogy a szórakozta­tó­ipar az elmúlt hónapokban milyen radikális váltásra szánta el magát. Míg az egyik oldalon - az őket képviselő szervezetek segítségével - mindent megtesznek az általuk illegálisnak vélt fájlcserélő platformok visszaszorítása, illetve kinyírása ér­de­ké­ben, a másikon egyre több régió­ban és online bolt­ban válnak elér­he­tő­vé a másolás­védelmet magukban nem hordozó MP3-tartalmak. A Warner esetében többek között olyan együttesekről és előadókról van szó, mint a Red Hot Chili Peppers, vagy James Blunt, nem lebecsülendő tehát a lépés jelentősége, annál is inkább, mivel ezek másolását már nem próbálják meg korlátozni.

A 7digital a Warner esetében az első nagyobb európai portál, amely engedélyt kapott az MP3-formátum alkalmazására. Ezzel nyilván a riválisok, így többek között az Amazon terveit szeretnék keresztülhúzni, hiszen ez utóbbi is a közeljövőben vezetné be saját platformját régiónkban, szintén erre a formátumra támaszkodva. "A megállapodás eddig nem látott rugalmasságot jelent a vásárlók számára, akik teljes kínálatunkban válogathatnak" - jelentette ki John Reid, a Warner Music Europe elnöke. Hozzátette, hogy a lépés eredményeként az eladások, vagyis a bevételek növekedésére számítanak - ellenkező esetben nyilván nem léptek volna a nemrég még eretneknek tartott útra.

A 7digital portálján egyelőre a brit, az ír, a francia, a német, illetve a spanyol felhasználók válogathatnak a tartalmak között. Arról nem esett szó, hogy további országokra is kiterjesztenék a szolgáltatást.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • balee66 #6
    Lol eddig a drága CD-k miatt sírtatok, a legfőképpen a warezosok...
    Aztán jöt az iTunes és hasonlók, és a DRM-es zenék miatt ment a nyökögés...
    Most lesz ez a online bolt, másolásvédelem nélküli zenékkel, most meg a sz*r minőség a bajotok...
    1. Biztos vagyok benne, hogy akik itt most a ratyi minőség miatt sírnak, azoknak a gépe mp3-mal van tele. Zenét wav-ban vagy FLAC-ban csak nagyon kevés helyről lehet letölteni... de gondolom ti csak azért veszitek a vinyókat, hogy legyen hol tárolni a 32 bites lebegőpontos mintavételű wav számaitokat...
    2. Az mp3 lejátszókhoz alapból olyan füles jár, hogy azon ember nem hallja a különbséget, FLAC-ot meg gondolom nem játszik le a legtöbb lejátszó (wav-et sem)
    3. Az elektronikus zenék nagy százalékát alapból béna minőségű sample-kből és innen-onnan összeszedett VST-kel rakják össze, ezeken pedig semmilyen masterelés sem segít. Akusztikus/fél elektronikus zenéknél inkább hallható a különbség, de gyakran nem éri meg a nagyobb tárolókapacítás...
  • TothLaci #5
    Ez így van, hamarosan itt a Blu-ray korszak (MÉG NINCS!!!), a nagyobb tárolókapacitású HDD-k korszaka, a nagy sávszélesség már nem újdonság, és MP3-at akar terjeszteni a világ egyik legnagyobb kiadója? Hát normálisak ezek??? FLAC-ot külön jó ötletnek is találnám, de az MP3 inkább tűnjön el most már. Bár elkövetkező 10-20 évben úgy sem fog szerintem, mert sajnos sokan lesz*rják, csak nagyon jó a neve: "empéhárom..." "hú b*zm*g, újabb empéhármakat töltöttem le" "szia :))) bocsi hogy zavarok, ne haragudj, de le tudnád tölteni [valami sz*rs*g]-ot? nekem kéne... - [letölti, átküldi emesenen] köszi, aranyos vagy, egyébként a barátomnak kellett, remélem nem gond"

    Nálam csak a FLAC, és persze a WAV a nyerő.
  • who am I 7 #4
    Nem tom, nekem sony V700-am van (50ezer), meg egy jó kis magnat rendszerem, + kocsiba is 1000W kb..és készítek is zenéket.És minden a mastereléstől függ.Mindenszám máskép van masterelve, hangonként.Legalábbis amikkel én dolgozom.Egy album nyilván ugyanazon a "hangszínen" szól, de ez attól is függ, h mivel konvertálják, és milyen az "alapanyag".Van ami wav-ba is xar.Fontos a profi masterelés, ez az egyék a másik, h annyira kúrvára brutálisan nem szól másképp, kicsit teltebb és tisztább, de ha nem figyel oda az ember, rohadtúl nem veszi észre.Persze, ha valaki olyan zenét hallgat amihez kell ez a max minőség akkor jó..Mi olyat csinálunk amik inkább különlegesek, és örül az ember ha egyáltalán megvan.. ennyi :) nem kicsinyeskedünk :) A másikmeg, h nem tudom mire vagy nagyra, de a cd- például ugyanúgy ront a wav-minőségen igaz jobb egy picit a 320-as mp3-tól de nem annyival.Csókolomkívánok.szép estét
  • Darth Sith #3
    nem de van egy sennheiser HD555-ös fülesem és azon eléggé kijön. De még ez se kell, egy 15 rongyos HD515-ön is brutális különbség van gy 320as lame-encoded mp3 és wav között, a 192-320as mp3-akról nem is beszélve. Nem kell több százezres/milliós hangrendszer hozzá, h észrevegye valaki a különbséget. De aki iPod fülesen nőtt fel, annak valószínüleg tényleg nem tűnik fel...
  • who am I 7 #2
    Gondolom, 1-2 milliós hangrendszerrel rendelkezel akkor otthon, amivel ki tudod használni a 320-as mp3 és a wav közötti különbséget.Nameg valószínű, akkor mindenkinek minimum ilyen van otthon a suftniba.A lényeg, hogy ne 4000.ft legyen egy album.Ha 300 huf körül van egy szám és ki tudod választani amelyik megtetszik akkor okés.(Egyébként már rengeteg helyen van ilyen, csak a nagyférgeknél nem tudom, hogy lesz megoldva, azért írtam feltételes módban).
  • Darth Sith #1
    mp3-ért hülye aki pénzt kiad. Ha tömörítettlen zenét, flacc-t lehet tölteni, esetleg elgondolkodok rajta, persze jelentősen olcsóbban mint a CD ára, mert ha ugyanannyiba kerül, akkor inkább megveszem CD-n, borítóval, extrákkal stb..