Berta Sándor

Környezetvédelmi szenzor mobilokhoz

Egy új rendszer segítségével bárki megtudhatja, hogy az utazásai során mennyi károsanyagot bocsátottak ki az általa használt járművek.

Az eszköz egy olyan mobiltelefonhoz csatlakoztatható kütyü, amely megmutatja az emberek által használt járművek károsanyag-, elsősorban széndioxid kibocsájtását. Az alig kulcstartó méretű készülék a műholdas navigációs technológia, a GPS adatain alapul és a tervek szerint a Galileo elkészülte után még pontosabb információkat fog közölni. A szerkezet a navigációs adatok alapján képes kiszámítani a megtett útvonalat és különböző adatbázisok, így például a brit DEFRA hivatal rendszerének segítségével felmérni, hogy a tulajdonosa milyen járműveken mekkora távolságokra utazott, valamint hogy az egyik közlekedési eszközről a másikra mikor szállt át. Az információk Bluetooth-on át továbbíthatok a mobiltelefonra, majd egy Java-alapú szoftver kielemzi őket, és megjeleníti a mobil kijelzőjén.


"A Carbon Hero segítségével bárki elkészítheti útjai környezetvédelmi lenyomatát. Már teszteltük GPS-vevőkkel és kiderült, hogy nagyon hatékony" - jelentette ki Andreas Zachariah, a rendszer feltalálója. "A célunk az, hogy a szolgáltatás platformfüggetlen legyen. Ugyan az első tesztekhez Nokia készülékeket használtunk, de szeretnénk, ha a megoldás más gyártók készülékeivel is működne. Ezért kezdjük hamarosan tesztelni Blackberry eszközökön" - tette hozzá Nick Burch, Zachariah projektpartnere.

A Carbon Herót kitüntette az ESA Technológiai Transzfer Programja, valamint a Brit Szabványügyi Hivatal is. A két szakember már kezdeményezte a szabadalmi oltalmi eljárást és áprilisra egy bétatesztet szeretnének elvégezni, ehhez azonban még partnert keresnek. Abban reménykednek, hogy a környezetvédelem fokozatosan népszerűbbé válásával, egyre több céget fog érdekelni, hogy az üzleti úton lévő munkatársai mekkora környezetszennyezést végeznek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • valamit #26
    Ha már mobilba szenzor: a legtipikusabb robbanóanyagokat is detektálhatná a környezetében, hogy az öngyilkos bombamerénylőktől mindenki követési távolságot tarthasson :)
  • 12346 #25
    aha:)
    [cadillac buzi]
  • duke #24
    "hogy egy átlag fizus ember/család - főleg az utóbbi - 7-8 kilót ilyenre áldoz? még1 hitelt biztos nem vesz föl erre. akkor gondolom spórolnak rá(?)."

    Pontos szamitasok kellenenek,de sac per kb,mernek ra fogadni,ha valaki felvenne egy ilyen hitelt mondjuk 5 evre,atalakitatna belole az autot,utana a belsoegesu es az elektromos auto uzemeltetesi koltseg kulonbsegebol(olcsobb uzemanyag,kisebb adok,alacsonyabb szerviz koltseg,esetleg olcsobb parkolas) fizetni tudna a havi torleszto reszletet.Vagyis ossz egeszeben nem jarna rosszabul,meg ot evig ugyan annyit fizetne mintha belsoegesu gepjarmuvet hasznalna.De utana negyed annyiert,kornyezet barat modon autozhatna.
  • 12346 #23
    "Oke elhiszem hogy ez draga,de az emberek egeszsege,elet minosege ezerszer tobbet er.A szennyezes altal okozott betegsegek akar az allamnak akar az egyennek ennel biztosan tobbe fog kerulni.Es a lenyeg par ev alatt megterul,annyival olcsobb egy elektromos auto uzemeltetese,utana pedig szinte "hasznot termel"."

    szép álom, csak ébredj fel. szted mennyi realitásalapja van annak, hogy egy átlag fizus ember/család - főleg az utóbbi - 7-8 kilót ilyenre áldoz? még1 hitelt biztos nem vesz föl erre. akkor gondolom spórolnak rá(?). nekik vhogy az ér többet, hogy ne vigyék el a házat a fejük fölül. egy ház - vagy egyéb kultúr lakhely - is elég sokat dob az életminőségen, és egészségen.


    a szélenergiás izé, és egyebek is a fikció kategóriéba tartoznak azér errefelé. a propellereket se ingyé szúrkálgatnák a földbe. + a járgányokhoz kéne vmi töltőállomás féle is estébé.
    a mocicsere meg nem feltétlenól szül új munkalehetőséget. lehet integrálni jelenleg meglévő vállalkozásokba is. és mi lesz a robbanómocik szakijaival? át nem képzed őket villanyszerelővé^^

    futva meg biztos nem járnék sehova se. max ha kergetnek, vagy aszfaltozó lennék, mert ott úgyis izzadt, retkes leszek. nem tudom mivel foglakozhatsz, de ezek szerint nem emberekkel. melóhelyen való zuhanyzást meg se említsd..:D biztos mindenhol van rá lehetőség^^
  • 12346 #22
    erre írtam egy hosszú szösszenetet, de aztán rájöttem, hogy neked az elvakultságod, és a kis világod falai nagyobbak, semmint hogy meg lehessen győzni észérvekkel.
  • 12346 #21
    jóóó, ez a "bkv sux", meg a környező országokkal való példálózás meg unalmas már. akkor itt egy ellenpélda is, ha már "kűfőd". washingtonban meg a tömegközlekedés olyan, hogy az elméletileg fél óránként járó busznál örülés van, ha egy óra után megjelenik. ha meg szóváteszed, akkor annyi a válasz, hogy ez itt így megy^^ mondjuk az igazsághoz ugye az is hozzátartozik, hogy fehér ember nem buszozik, csak a cigók, és feketék. szal ehhez képest meg jó a bkv^^
  • duke #20
    "Mindenki rááldoz a 800 ezer forintot , amikor havi átlag egy prolinál vidéken kb 80.000 forint havonta a nettó bér."

    Oke elhiszem hogy ez draga,de az emberek egeszsege,elet minosege ezerszer tobbet er.A szennyezes altal okozott betegsegek akar az allamnak akar az egyennek ennel biztosan tobbe fog kerulni.Es a lenyeg par ev alatt megterul,annyival olcsobb egy elektromos auto uzemeltetese,utana pedig szinte "hasznot termel".

    "Frankón elektromotorokra áttérve a válladon akarod hordozni a munkanélküliek iránt érzett felelősséget ? :D"
    Meg az is lehet hogy az autok millioinak atalakitassa,epp hogy munkahelyeket teremtene,es aztan azok fentartasa karbantartasa.

    "100Km-enként tölteni kell , vagy akkut cserélni"
    Mar a mai akkumlator technologiaval is elerheto 300-400 km hatotav egy atlagos meretu auto eseten.De varoson belul a 100 km is elegendo a legtobben nem mennek 30 km-nel tobbet egy nap.

    "A töltéshez használt energiát honnan vegyük áruld már el nekünk. izé ... napcellákból ? "
    Szelenergia,napenergia,de meg a sokat szidott nuklearis energia is ezerszer kornyezet baratabb mint olajat egetni.A kiegett futoelemek elhelyezesenek problemajat pedig kilehet tolni 50-100 evvel,addig pedig mar lesznek fuzios reaktorok.



    "Kedves DUKE te kocsival jársz .. Cseréld le légyszives kerékpárra"
    Ha nem volna ilyen szennyezett Budapest levegoje en minden tovabbi nelkul jarnek biciklivel,vagy futva a munkahelyemre,de folleg futva.

    "Műanyageszközöket használsz , amikor környezetszennyező , ezen eszközöket előállító emberek egy műanyagüzemben 3 "
    Szep sorba meg kell oldani mindent,de praktikusan eloszor a legsulyosabb problemat kell kezelni,vagyis legszennyezes es az eghajlat valtozas problemajat,a tegnapi orkan is ezt bizonyitja.
  • greg971 #19
    Duke user mindenkinek ad lazán 7-800 ezer forintot , mert úgy gondolja minden 8-10 éves verdákkal munkába közlekedő embernek van annyi . Duke miért nem nézel reálisan a valóságra ? ... Próbáld már meg ember .

    1.: Mindenki rááldoz a 800 ezer forintot , amikor havi átlag egy prolinál vidéken kb 80.000 forint havonta a nettó bér.

    2.: okosan megérezted, hogy több millióan élnek az autóiparból világszerte , és nem veszem alapul a családok teljes számát. Frankón elektromotorokra áttérve a válladon akarod hordozni a munkanélküliek iránt érzett felelősséget ? :D

    3.: mindenki elektromotorokkal mászkál .. 100Km-enként tölteni kell , vagy akkut cserélni .. A töltéshez használt energiát honnan vegyük áruld már el nekünk. izé ... napcellákból ? :D-- Elképzelem amint egy MAN kamiont elektromotorral üzemeltetnek :D LOL

    Szóval amit te firkálsz itt az egy hatalmas marhaság .

    Köszi amúgy hogy tudsz írni , és ennyire sekélyes a gondolkodásod , hogy az alapvető létszükségletek kielégítése és a televízióból áradó debilség ennyire megfog .

    Azt nem állítom hogy így minden a legjobb , de aki tud jobbat valósítsa meg , és ne fikciókkal éljen együtt .

    Kedves DUKE te kocsival jársz .. Cseréld le légyszives kerékpárra
    Műanyageszközöket használsz , amikor környezetszennyező , ezen eszközöket előállító emberek egy műanyagüzemben 3 havonta vérvételre járnak , mert fehérvérűséget okoz idővel . !!!! mennyi ember betegségéért és haláláért vagy felelős DUKE ?

    Nézz körül a házban mennyi káros anyagot használsz a műanyagtól kezdve a ruhádon át a mosogatószerig .
  • duke #18
    "mellesleg amint lesz rá lehetőségem, azonnal veszek autót. és lexarom, hogy egyedül fogok benne ülni, és nem hordok még szét vele vagy 3 embert - ahogy azt az okosok szokták javasolni környezet kímélő okokra hivatkozva."

    Es nem erzel feleloseget,nem zavar hogy emberek szazezreinek a betegsegert leszel felelos.Hogy puszta kenyelembol elpusztitod magad korul a kornyezetet.Neked tenyleg nincs szukseged tiszta levegore,tiszta vizre,elheto vilagra ? Evente 30 ezer gyerek betegszik meg asztmaba,kifejezetten a gepjarmuvek okzota szennyezes miatt.Az alergiasok millioirol,mar nem is beszelve.Es akkor meg szoba se kerult a globalis felmelegedes problemaja.
    De komolyan kerdem,hogy egy mondjuk kb normalis ember,hogy tudja ezt lekezelni magaban ?
    Az persze igaz hogy jelen pillanatban a tomegkozlekedes katasztrofalis helyzetben van,es ha valaki minden aron autoval akar kozlekekedni,ma mar azt is megteheti normalisan kornyezet barat modon.Nem kerul tul sok penzbe az elavult belsoegesu motorokkal szerelt jarmuveket korszeru elektromos meghajtasuva alakitani.kb 700-800 ezer forint egy atlagos auto atalakitasa,es a befektetett osszeg kb 2-3 ev alatt megterul,mert egy elektromos jarmu uzemeltetese nagysagrendileg olcsobb,mint a belso egesu autoke.
  • waterman #17
    nem debilség, csak per pill nem valósítható meg pl pesten.
    de simán megvalósítható lenne mondjuk prágában. egy darab ellenőrt nem láttam, mert mindenkinek volt jegye. 700 forintért 1 kerek napig azzal tömegközlekedtem amivel akartam, és majdnemhogy szégyelltem magam a bkv helyett. vajon nekik hogy éri meg? ja és a metró, hát az egy álom. piszok gyors és a város szélén túlra is kimegy. nem úgy mint pesten, ahol a tömegközlekedés ott kezdődik, ahol már néha bedugul a város. naná, hogy bedugul, ha a szerencsétleneknek valahogy oda is kell mennie. az egész pesti tömegközlekedés úgy ahogy van el van cseszve és lassú, DRÁGA meg nehézkes.
    a prágai metrót übereli a párizsi. egy fél pesti vonaljegy áráért az ember lemegy a föld alá, majd max egy háztömbbel a célállomása előtt feljön. mindenki kap egy vonalkódos kártyát és pl amikor föld felett kell átszállni, akkor a kapuk tudják, hogy engem be lehet engedni, mert 5 perce szálltam le a másik szerelvényről. nem akarom pesthez hasonlítani, mert nekik 14 metró vonaluk van, de azért tanulhatnánk tőlük. ha nem arra mennének, hogy minél jobban megkopasszák az embert pesten, akkor talán hajlandóak lennénk tömegközlekedni. amig ez nem jön össze, addig én is inkább autóznék, hogy fulladjanak meg az illetékesek.
    jah még valami, vagy pont párizs, vagy lehet hogy london tömegközlekedési eszközeire lehet váltani bitang olcsó bérletet. ha a bérlet és a kocsid forgalmija nálad van, akkor így igen olcsón lehet használni a buszokat, metrókat. (honorálva valahogy, hogy a kocsi helyett inkább sétál az ember)