SG.hu

CD lopás, játékgép rombolás a bíróság előtt

Február elején a tiszaújvárosi rendőrök, két olyan törvénysértéssel is találkoztak, melyek kapcsán élhettek és éltek is a gyorsított eljárás lehetőségével.

Egy hipermarket biztonsági őrei tetten értek egy 30 éves felsőzsolcai férfit, aki CD-DVD lemezeket és élelmiszereket akart a zsebében - fizetés nélkül - kicsempészni az áruházból. Mezőcsáton egy helybéli 19 éves fiatalemberrel szemben intézkedtek a rendőrök. Az elkövető egy mezőcsáti szórakozóhelyen pénznyerő-automatán játszott, majd mikor elveszítette e pénzét, ököllel bezúzta a játékgép előlapját.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy a bűncselekmények elkövetőinél nagyobb visszatartó hatása van a gyors, mint az elhúzódó eljárásoknak. A rendőrség a jogszabályi feltételek alkalmazása mellett az egyszerűbb ügyekben éppen ezért rendszeresen alkalmazza a gyorsított eljárás lehetőségét. A jogszabályok lehetővé teszik, hogy az egyszerűbb elbírálású ügyekben, ha az elkövetőt tetten érték, vagy beismerő vallomást tett, 15 napon belül, bíróság elé állítása során vonják felelősségre. A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság kezdeményezésére ez elmúlt évben összesen 41 ügyben indult gyorsított eljárás ugyanúgy, mint a 2006-os évben.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • sarkiroka #1
    azt azért jó lenne tudni, hogy ez miért it-hír... talán csak nem a kétbyte-os tömörítés algoritmusa volt a cdken?