Berta Sándor

EU: börtön a fájlcserélőknek?

Egy olasz politikus rákérdezett arra, hogy az EU mikor akar fellépni a szerzői jogokat szisztematikusan megsértő internetezőkkel szemben, és mikor vezeti be az ezt büntető direktívákat.

Komoly vihart kavartak a Nicolas Zingaretti által az európai uniós szellemi tulajdon és szerzői jogok védelmére kidolgozott irányelv (IPRED2) kapcsán feltett kérdés. Az olasz politikus korábban az Európai Parlament felkérésére készített egy állásfoglalást, és most az Európai Tanácsnál rákérdezett bevezetésének időpontjára, egyúttal kérte a szervezetet, hogy jelölje ki az irányelv bevezetésének és megvalósításának hivatalos időpontját. A jogszabályt az Európai Parlament már tavaly áprilisban elfogadta, azonban a folyamat itt meg is rekedt. Zingaretti szerint azért van szükség az Európai Tanács mielőbbi döntésére, mert folyamatosan nő az interneten szerzői jogsértéseket elkövető felhasználók száma.

Az olasz szakember kérése miatt azonnal tiltakozott számos civil szervezet, köztük a Foundation for a Free Information Infrastructure (FFII). Honlapjuk, a Digital Majority szerkesztői úgy vélték: Zingaretti azt akarja elérni, hogy a fájlcserélők a jövőben akár börtönbüntetést is kaphassanak. A jogszabály szerint a haszonszerzés miatt elkövetett súlyos szerzői jogsértésekkel vádolt fájlcserélőkre akár 4 év börtön szabható ki, míg a kevésbé súlyosabb esetekben a pénzbüntetés elérheti a 300 000 eurót. Tavaly április 25-én Zingaretti még úgy nyilatkozott, hogy a maffiaszerű bűnözőket akarják megbüntetni, nem a zeneszámokat a világhálóról letöltő gyermekeket. Már akkor számos európai civil szervezet arra hívta fel a figyelmet, hogy az irányelv később komoly büntetések kiszabására is lehetőséget hagy.

Az IPRED2-nek az Európai Tanács általi elfogadása különösen annak tükrében lehet érdekes, hogy két hete ismertté váltak az Amerikai Zeneipari Szövetség (RIAA) tervei. A szervezet azt szeretné, hogy a jelenleg hatályos amerikai szerzői jogi törvényeket úgy módosítsák, hogy a jogsértési ügyekben jelentősen nőjön a kiszabható maximális kártérítések összege. Mindez azt jelentené, hogy például egy tíz dalt tartalmazó zenei album letöltéséért valaki akár 1,5 millió dolláros pénzbüntetést is kaphatna. A Prioritizing Resources and Organization for Intellectual Property Act of 2007 (PRO-IP) című módosító csomagról tárgyal az amerikai képviselőház is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • arrakistor #36
  • sathinel #35
    olaszország... Berlusconi félék vannak hatalmon még mindíg? mert akkor nem meglepő az ilyen idióták felbukkanása.

    #26 jah az hogy minden adathordozón rajta van a sarc, hogy úgyis másolsz, az melett még büntetnek is. Tehát 2x kapod a büntit. Valsz eljön még a magyar igazság(:D) és 3 büntit fogsz kapni mint a népmesében.....
  • Stiff #34
    Itt már megint elgurult valakinek a gyógyszere....pfff
  • Riddick #33
    Röhej.
  • god25 #32
    http://www.youtube.com/watch?v=qmXv3naV_IQ
    (Fúh, de felhúzott ez az olasz majom. Ahelyett, h otthon xedné össze a szemetet!)
  • god25 #31
    I wouldn't steal, I share! http://itmania.hu/tart/cikk/e/0/3754/1/informatika/A_fajlcsere_nem_buncselekmeny
  • god25 #30
    A legszebb, h egyáltalán nem töltök le zenei albumokat (kivéve radiorippelés) és mégis fizetem a CD/DVD-k után a jogdíjat. Rengeteg adatot kell mentenem (digitális fotók, tablók, stb) és azok után is. Mire föl??
  • FoodLFG #29
    Az egész rendszer az alapoktól van elrontva.
    De amíg megy a torrent, addig ez senkit sem érdekel. Eddig is büntették és senkit sem érdekelt és a jövőben sem fog. Majd ha cenzúrázzák az internetet, és mindenkinek kötelező lesz beépített kémprogramokkal használni azt, akkor majd nem lesz warezolás (annyira). De addig még hosszú és rögös út vezet.
  • NintendoGC #28
    Oké... de ez akkor sem fer teljesen.

    Nagyon erős mégcsak a gondolata is a "letöltésért börtön" dolognak!

    És tán Kanadában vagy hol pl. kijelentették, hogy magánszemélyeket, akik magáncélra töltenek le nem fogják zaklatni!!
  • hiftu #27
    Hmm.. Az Artisjus jogdij csak ellenszolgáltatás nélküli adó. Az börtönbüntetéstől nem véd. Illetve ha erre hivatkoznál, akkor azt mondják, hogy a Te pénzedet más szerzőnek adták, tehát az aktuális esetben nem is fizettél az adott szerzőnek semmit. Mehetsz a dutyiba. Igaz, ha már ott lesz a magyar nettársadalom 90%-a, akkor elég jó lanpartykat lehet majd nyomni. :)