SG.hu

A Sun felvásárolja az innoteket

A Sun Microsystem bejelentette, hogy megvásárolja az innoteket, így a Sun xVM már a fejlesztők számítógépeit is eléri.

A Sun bejelentette, hogy részvényfelvárásárlási megállapodás keretében megszerezte az innotek vállalatot, amely a vezető nyílt forráskódú virtualizációs szoftver, a VirtualBox fejlesztője. A VirtualBox lehetővé teszi a fejlesztők számára, hogy több platformon hatékonyan írjanak, teszteljenek és futtassanak alkalmazásokat, ezáltal kiterjeszti a Sun xVM platformját a desktopra, így erősítve a cég vezető szerepét a virtualizációs megoldások piacán.

2007 januárja óta négymilliónál többször töltötték le az innotek VirtualBox nevű termékét, ami így gyorsan az egyik vezető fejlesztői desktop virtualizációs platformmá vált. A VirtualBox lehetővé teszi, hogy az asztali és hordozható számítógépeken, melyeken Windows, Linux, Mac OS vagy Solaris operációs rendszer fut egyszerre több, különféle operációs rendszert használjunk, melyek között egy egérkattintással válthatunk. Ez megkönnyíti a fejlesztők számára a több operációs rendszerre alkalmazható vagy cross-platform alkalmazások fejlesztését, gyakorlott felhasználók számára pedig lehetőséget ad arra, hogy olyan alkalmazásokat is használjanak, melyeket elsődlegesen választott operációs rendszerük nem támogat.

"A VirtualBox tökéletesen kiegészíti a Sun nemrégen bemutatott xVM Serverét" - nyilatkozta Rich Green, a Sun Software alelnöke. "Míg a Sun xVM Server az adatközpontokban teszi lehetővé a dinamikus információs technológiát, addig a VirtualBox az asztali és hordozható számítógépeken ideális és tökéletesen illeszkedik a Sun további, fejlesztőknek szánt termékeihez, amilyen például a GlassFish, az OpenSolaris, az OpenJDK és hamarosan a MySQL, de ezeken túl még számos közösségi nyílt forráskódú alkalmazáshoz is. Így lehetővé teszi a fejlesztők számára, hogy gyorsan elkészíthessék, tesztelhessék és munkába állíthassák az alkalmazások új generációját."

A VirtualBox nyílt forráskódú szoftver, szabadon letölthető a virtualbox.org vagy openxvm.org című oldalakról, nem kell sem fizetéssel, sem regisztrációs kulcsokkal bajlódni hozzá. A letöltendő állomány kisebb, mint 20 megabájt és könnyen, percek alatt telepíthető bármilyen modern x86 architektúrájú asztali vagy hordozható számítógépre, amin Windows, Linux, Mac OS vagy Solaris operációs rendszer fut. A VirtualBox a Windows 3.1-től a Vistáig terjedő verzióit a Linux 2.2, 2.4 és 2.6 kerneleit, a Solaris x86-ot, az OS/2-t, a Netware-t és a DOS-t képes operációs rendszerként befogadni.

Az innotek megszerzése követi a Sun januári 16-i bejelentését, a MYSQL, a világ legnépszerűbb nyílt forráskódú adatbázisának megszerzéséről. A Sun eddig is a legnagyobb üzleti résztvevő volt a nyílt forráskódú szoftverek piacán, ezek a lépések megerősítik ebbéli szerepét. Az innotek megszerzéséről szóló részvényvásárlási megegyezés a szokásos zárófeltételek teljesülése esetén lép érvénybe, várhatóan a Sun 2008-as pénzügyi évének harmadik negyedében. A megállapodás részleteit nem hozták nyilvánosságra, mivel az ügylet érdemben nem érinti a Sun részvények osztalékát.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!