MTI

Bemutatkoztak az első Androidos telefonok

Bemutatkoztak az első Android mobilplatformot futtató mobiltelefonok; a tucatnyi új modell leleplezésére a barcelonai Mobile World Congress kiállításon került sor.

Az Android névre keresztelt mobilos platform a Google-lal együtt mintegy harminc szövetséges vállalat közös fejlesztéseként jött létre. A Linux-alapokra épülő szoftvert tavaly novemberben mutatták be a nagyközönségnek, a platformot futtatni képes telefonok várhatóan ez év második felében kerülnek a boltokba. A nyílt forráskódú Linux operációs rendszeren alapuló Android megjelenése komoly kihívást jelent a mobil operációs rendszert készítő többi társaságnak. Az Androidhoz készült fejlesztőcsomag segítségével a programozók szabadon fejleszthetnek különböző alkalmazásokat.


A kiállításon nemcsak a Google Androidja volt az egyetlen Linux-alapú operációs rendszer: a mobiltelefon-iparban a fejlesztési költségek csökkentése és a nyílt forrású szoftvertechnológiák elterjedésének felgyorsítása érdekében létrejött Mobile Linux Foundation (LiMo) hét gyártótól összesen 18 LiMo-platformot futtató készüléket mutatott be.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • raingun #5
    Hát elég fura alakja lesz ;-)
  • Noffir #4
    A WinCE és a Symbian hátránya csupán csak az, hogy licendíjat kell értük fizetni. A gyártók fél karjukat odaadnák ha 20-30 dollárral csökkenteni tudnák az egy végtermékre jutó előállítási költséget. Még úgy is megéri, hogy át kell képezniük a fél tervezői csapatukat.
    Kíváncsi vagyok mire viszi ez a platform, elég könnyen elbukhat ha a Google nem tudja időben ráizgatni a fejlesztőket.
  • tvik #3
    2.6-os kernel van rajta, de nem a szokásos Linux felületén éred el.
    Java-ban (Java alapú nyelveken) lehet programozni, szóval új nyelvet nem kell megtanulni, csak a platform különbözik kicsit.

    A J2ME komoly megszorításokkal rendelkezik, csomó mindent nem lehet megcsinálni benne és a policy miatt ez valószínűleg nem is fog változni. Androidban pl. lecserélheted a névjegyzék szolgáltatást vagy az SMS írót, vagy akármit ha akarod.

    Ennek ellenére még szkeptikus vagyok én is az Androiddal kapcsolatban, mert oké hogy komoly név van mögötte, de ezek a prototípusok még mindig csak papírmasék a sok éve jól működő Symbian és Windows CE készülékek mellett.
  • arrakistor #2
    díjazom a google igyekezetét, ámbátor meg kell jegyeznem, hogy , bár nem ismerem az Androidot, de tartok tőle, hogy -Linux ide, Linux oda- erősen inkompatibilis a "standard" linux disztróktól, illetve a linux standardoktól-
    (csak a billentyűzet és egyéb különbségeket említve)
    nem értem továbbá, hogy mi értelme van újabb mobil operációs rendszereket fejleszteni és újabb szabványokat bevezetni , mikor ott van a legkézenfekvőbb és gyors futásidejű JAVA mobile (J2ME) platform. Miért kell szegény programozókat újabb és újabb programnyelvek elsajátítására kényszeríteni, és több további éveket elvenni az életükből?

    Visszavonom természetesen mindezt, ha az Android linux kernel "rendes" 2.4.x.x vagy 2.6.x.x alapokon készült és futtat minden .elf-et és rendesen lehet ráfordítani, "ráhegeszteni", "ráflexelni" gcc compilerrel forrásból bármit, amit az x86-os, x64-es, powerpc-s stb.. "kollégáikra" (persze az billentyűzet módosításokkal)
  • Frosty01 #1
    nem rosz nem rosz