MTI

Hiányoznak a netező öregek

Az ötven év feletti korosztályban, az évek előrehaladásával egyre csökken a számítógép- és internethasználat mértéke.

Nem azért, mert a korosztály érdektelen, hanem mert az ő tanuló-befogadó korszakukban ez a technika a mindennapokban még nem is létezett. Pedig az ezüstgenerációval számolni kell - hívták fel a figyelmet az Aktív 50+ presztízskiállítás szervezői a csütörtökön Budapesten tartott sajtótájékoztatón.

Az ötven éven felüli korosztálynak termékeket, szolgáltatásokat kínáló Aktív 50+ nevű rendezvény május 22. és 25. között debütál a Syma rendezvényközpontban. A szervezők egyebek mellett az ezüstgeneráció infokommunikációs ismereteinek bővítését is fontosnak tartják. A kiállítás megvalósítását kezdeményező szervezők képviseletében Kiss Zoltán, az Expositor Kft. kereskedelmi igazgatója arról számolt be, hogy a cég az Aktív 50+ rendezvénnyel kapcsolódni kíván az e-Befogadás 2008, Magyarország mozgalomhoz.

Az e-Befogadás és Információs Társadalmi Fórum azzal a céllal jött létre januárban, hogy biztosítsa a hátrányos helyzetűek, idősek, vidékén élők internethez jutását, képzését és az elkövetkező két év alatt egymillió fővel csökkenjen azok száma, akik nem képesek az internet használatára. Ennek a hiányosságnak a pótlására született többek között a Kattints rá, Nagyi elnevezésű program is a Budapesti Művelődési Központban, amely 2006 óta országos szinten, 15 nagyvárosban, kihelyezett képzéssel, országos mozgalommá bővült. Tavaly megduplázódott az első 5 év összlétszáma. A programban eddig kétezer időskorú végzett.

Az Aktív 50+ presztízskiállítás szervezői szerint az ezüstgeneráció olyan korosztályt takar, amelynek tagjai már sokat dolgoztak, tapasztaltak, akik megérdemlik és igénylik is, hogy több évtizedes munkájuk gyümölcseként szert tehessenek azokra a dolgokra, amelyek jelen aktív életük fontos elemei.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • rigidus #5
    > Hiányoznak a netező öregek

    Idosek. Mert:
    1. nekik koszonhetjuk, hogy itt vagyunk es reszben azt is, hogy egyaltalan Internetrol beszelhetunk
    2. ez egy ujsagcikk
    3. ha mar a tarsadalom tulnyomo resze nem is, de legalabb egy ujsagiro tartsa ezt szemelott!
  • Xantia #4
    Amúgy Sulinet program az ő hasznukra is volt.
    Én megvettem a legújabb gépet, a sajátomat odaadtam nekik.
    Rászoktak, utána vettek még egy gépet, mert állandóan veszekedtek a gépidőn.
    Aztán még egyszer-kétszer bővítették.
    A mostani technikában az a jó, hogy egy 5 évvel ezelőtti felső PC kategória (AMD XP 2500), még bőven elegendő. Memóriát kell bővíteni (1GB), esetleg egy jó grafikus kártya (ATi9600). Nem jó a mostani FSP játokhoz, de ők nem játszanak ilyennel.
    Szóval adjuk oda a gépeinket az ősöknek. Aztán vegyünk nekik egy olcsó ADSL vonalat. Vegyünk egy webkamerát. És videotelefonálhatnak az unokákkal.
  • Xantia #3
    70 éves édesanyám és 74 éves apám vigan interneteznek külön számítógépen.
    Apám mindenféle programokat és linux op.rendszerek tölt le (egyébként köműves volt foglalkozása), aztán szétszedi a gépét és újraösszerakja.
    Anyám kedvence a shareware játékok, mindennap mást tölt le, 2-3 havonta összeszed egy virust, aztán apám újrakonfigurálja a gépét.
    Egyébként utálnak olvasni cikkeket, nem leveleznek.
    Helyette MSN-en chatelnek, webkamerával.
    10 éve kezdték, akkor még Amiga600-as gépen játszottak.
  • nugarD #2
    66 – évesen többre megyek az internettel, mintha innék vagy kártyáznák.
    Ez az a „játék”, amit soha nem lehet megunni.
  • arrakistor #1
    jó pap holtig tanul