MTI

Új internetkábelt fektetnek le a Földközi-tenger fenekén

Az eddiginél ellenállóbb kábelt fektetnek le a Földközi-tenger fenekén annak a súlyos problémának kiküszöbölésére, amely múlt héten keletkezett számos közel- és közép-keleti országban, valamint Indiában az internetszolgáltatás terén tenger alatti távközlési kábelek elszakadása miatt.

Az egyik kábelt üzemeltető FLAG Telecom második javítóhajója is megérkezett az egyiptomi Alexandriától 8,3 kilométerre lévő tengerszakaszra, ahol egy hete szakadt el két kábel. A FLAG közlése szerint saját kábelének megjavítása még hat-hét napot igénybe vesz, de egy új kábelt is elhelyeznek. Ez utóbbi azon túl, hogy jóval ellenállóbb lesz a múlt héten megsérült vezetéknél, új távközlési csatornát is teremt azzal, hogy Franciaországig fog elérni. Az egyiptomi tömegtájékoztatási eszközök már a múlt héten arról cikkeztek, hogy az észak-afrikai ország 3 ezer kilométer hosszú új kábel elhelyezéséről kötött megállapodást a társasággal. A múlt héten a Palermót és Alexandriát összekötő FLAG-vezetékben következett be szakadás.

A meghibásodás okát egyelőre nem tudják. Felmerült az a lehetséges magyarázat, hogy egy viharba került hajó tengerfenékre leeresztett horgonya sértette meg a kábelt, de az egyiptomi hatóságok közlése szerint a meghibásodás idején a térségben vízi jármű nem tartózkodott. A FLAG egyébként nem gondolja, hogy szándékos rongálás történt. A társaság egy másik hajóján a helyszínre érkezett szakemberek eközben a Perzsa-öbölben, Dubajtól 56 kilométerre északra ugyancsak megkezdték egy másik meghibásodott inrenternetkábel kijavítását. Ez a vezeték pénteken sérült meg. A kábelszakadások komoly gondot okoztak az érintett országok üzletmenetében és akadályozták az egyéni felhasználók internetezési lehetőségeit is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • cateran #5
    Shabba: köszi a linkeket,tanulságos..el sem tudtam képzelni, hogy a túróba csinálják:D
    Gundark:"Amúgy is a cápafajok nagyobb része nem ragadozó." Azért ne vegyél rá mérget:D (a cet vagy rablócápán illetve az óriáscápán kívül az összes ragadozó..)
  • shabba #4
    Nem búvárokkal hanem speciális erre kifejlesztett robotokkal végzik és viszonylag vastag úgy 7cm átmérőjű kábeleket fektetnek. További infók képekkel itt találsz:

    Submarine communications cable

    Ezen a linken a bal oldali menüben válogatva a különböző munkafázisokról találsz leírást képekkel illusztrálva
  • Gundark1234 #3
    Öhm már hogy vághatná át egy rák. Gondolkozz. Ez nem egy sima ethernet kábel mint otthon. Ez egy karvastag cucc. A vastagság főleg a kitelepítési közeg miatt kell: sós víz, korallok, stb. Egy cápa nem rághatja át, azt csak Roy Schneider játszotta el a Jaws-ban és az is áramkábel volt. Amúgy is a cápafajok nagyobb része nem ragadozó. Hogy hogy rögzítik? Azt nemtudom. Valszeg 50m-ként tesznek rá egy ólomnehezéket vagy valami.
  • arrakistor #2
    jaja , kíváncsi lennék azért hogy miként viszik ezt véghez? a részletekre, pl milyen vastagságú kábelt használnak, hogyan fektetik le?

    gondolom nemcsak úgy ráterítik a tengerfenékre... mert akkor egy cápa elrághatná vagy egy kíváncsi rák ollója elvághatná, viszont több ezer km hosszan 50-60 méteres szakaszonként búvárkodni az sem lehet pitlák feladat..
    vagy ha mégis "csak úgy" leterítik akkor gondolom valami vastag fémrácsot vagy hasonló védelmet alkalmaznak az említett okok miatt, viszont az meg költséges lehet és nehézkes is a szó szoros értelmében, bár ha csak sima UDP "madzag" lenne akkor is 3 ezer km-es távon az is valszeg több száz tonnát nyomna.

  • PíszLávJuniti #1
    nem semmi technika kell egy ilyen manőverhez