SG.hu

Kábeltolvajokat fogtak Zalaegerszegen

A zalaegerszegi rendőrök felderítették és hétfőn elfogták az elmúlt időszakban a megyeszékhely térségében történt - több mint tucatnyi - összesen több mint két és fél milliós kárt okozó kábellopások gyanúsítottjait.

A nyomozás adatai szerint a négy elfogott zalaegerszegi, illetve környékbeli fiatalember megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy a múlt év őszétől kezdődően Böde környékén összesen tizenegy alkalommal vágtak le és tulajdonítottak el távközlési légkábelt, alkalmanként két-háromszáz méternyit. A becslések szerint csak erről a területről mintegy 2.350 méter kábelt tulajdonítottak el, kb. másfél millió forint összértékben.

Emellett megalapozottan gyanúsíthatók azzal is, hogy Misefa és Nemesrádó között, valamint Gétye térségében is hasonló módon jutottak mintegy hatszázezer forint értékű telefonkábelhez. Január végén - február elején pedig a Bocfölde-Botfa közötti vasútvonal mentén, illetve Zalaegerszeg-Kaszaháza térségében ugyancsak a sínek mellől tulajdonítottak el többszáz méternyi hírközlési kábelt. A becsült kár ebben az esetben is kb. hatszázezer forint.

A nyomozás adatai szerint, miután a fémből készült vezetékeket megfosztották műanyag burkolatuktól, fémfelvásárló telepekre értékesítették. A négy férfi ellen a Zalaegerszegi Rendőrkapitányságon lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indítottak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • aaaaa #6
    A felvásárló telepet persze nem büntetik. Honnan is tudhatták volna hol gyűjtögették becsületes lebarnult állampolgáraink azt a sok kábelt... Az összes színesfémtelep is mehetne a sittre, akik ezektől vásárolnak...Orgazda maffiózó mind.
    És nem egyszerü lopásként kellene elítélni ezeket a tolvaj férgeket, hanem azonnal rájuk verni a közérdekű üzem megzavarása legsúlyosabb tételeit is... aminek akár 15 év a felső határa... BTK 260. § (2).

  • Komolytalan #5
    Hát pont az ő megjegyzésében nem esik szó orkokról. De amúgy igazad van: ma Magyarországon aki szeretné ha a bűnözőket megbüntetnék, az fajgyűlölő.
  • globint #4
    Még hogy cigányok voltak-e? Miből gondolod? Lehet, hogy szőke kék szemű afgán menekültek voltak. Vagy osztrák kábeltolvaj maffia. Vagy elszegényedett magyar parasztok, vagy munkanélküli mérnökök, hogy a családjuk éhen ne haljon.
    Bármi lehet, de hogy cigányok lettek volna, nem is tudom, honnan veszed ezt a szamárságot?

  • szombi #3
    Cigányok voltak??? MEG KÉNE ÍRNI AZT IS!!!!!!
  • rigidus #2
    Fajgyulolo vagy.
  • Csaba42 #1
    Kár, hogy nem csapta őket agyon az áram ott a helyszínen, legalább nem kéne pazarolni az ügyükre különféle erőforrásokat. :(