Gyurkity Péter

Lehallgatná a Skype-ot a német rendőrség

Miután nemrég kudarcot vallottak a Skype titkosításának feltörésével, most egy külső céget bízott meg a Német Szövetségi Rendőrség a szükséges kód elkészítésével. A cél a beszélgetések lehallgatása.

A napokban két különböző, belső használatra szánt dokumentum találta meg útját a világhálóra, amely alapján képet kaphatunk a Német Szövetségi Rendőrség (BKA), illetve az általuk megbízott Digitask cég terveiről. Az egyik papírban ugyanis arról esik szó, hogy a Digitask milyen lépéseket tenne a fejlesztés felgyorsítása érdekében, a másikban pedig a bajor igazságügy minisztérium a licenceléssel és a karbantartással kapcsolatos költségeket vázolja fel.

A német illetékesek már jó ideje próbálkoznak a Skype programon keresztül lebonyolított beszélgetések lehallgatásával. Számukra a problémát az jelenti, hogy a népszerű VoIP-szoftver az elterjedt titkosítási eljárásokra támaszkodik, ezeket pedig egyáltalán nem könnyű visszafejteni és megoldani a kommunikáció elfogását majd "dekódolását". Jörg Ziercke, a Német Szövetségi Rendőrség elnöke nemrég kijelentette, hogy a feladat rendkívüli nehézségek elé állította a szakembereket és a titkosítást nem sikerült feltörniük, amit mindenképpen kudarcként értékelnek.

A szervezet elsősorban azért törekszik ennek megoldására, mert a terroristagyanús személyek beszélgetéseit szeretnék lehallgatni, hogy több és friss információt szerezzenek mozgásukról és terveikről. Ilyen személyekből pedig bőven akad az országban és az illetékesek nagyon is érzik, hogy hátrányban vannak a másik oldallal szemben. A Skype ideális eszköz a megfigyelt személyek számára és a kudarcról szóló hírek nyilván még jobban felbátorították az érintetteket.

A Skype fejlesztői egyelőre elzárkóznak a nyilatkozattételtől, így nem tudni, mi az álláspontjuk a német rendőrség törekvéseivel kapcsolatban. Azt sem tudjuk, hogy a megoldással mikor készülne el a Digitask és ezt mikor venné át a BKA saját használatra.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • sarkiroka #28
    http://szabadszaj.extra.hu/index.php?page=100
    avagy a világkormány bemutatkozik
    3 órányi videó, mindenki eldöntheti hogy elhiszi vagy sem, mindenesetre a második/harmadik rész igencsak elgondolkodtató ilyen hírek kapcsán
  • arrakistor #27
    Nyugott lehetsz hogy nem fog sikerülni a német gagyi fakabátoknak a Skype-s fiúkat befűzni hogy mostantól nekik hajtsák a vizet, vagy ha mégis akkor van kb. 5296178567863753764578 Skypehoz hasonló vagy majdnem ugyanolyan program pl.: Freecall ami még ráadásul többet tud , vagy legalább ugyanazt és ugyanúgy és akkor elmehetnek az ilyen gyökér fakabátok az édesanyjukkal ... egy szép melegházba.
  • pedrohsi #26
    jah, félreértettem - manapság nem lehet tudni, hogy a -ba/-be valójában -ban/-ben akar-e lenni vagy sem :)
  • sathinel #25
    túristák özönlöttek németekhez? nem róluk mondom hanem hozzájuk nem szívesen megy így az ember. Kb a diktatrák rendőrségei álmodtak ilyesmiről. Minden megengedett lessz nálluk az gáz. Kb mint amerikában ahol hónapokra lecsukhatnak, magyarázat nélkül a terrorizmusra fogva az egésszet.
  • sathinel #23
    A régi náci németországba sem sok embernek volt kedve kirándulni. Ugatnak kínára, meg más országokra hogy mit csinálnak, közben ugyanúgy gondolkoznak mint ahogy a diktatúrákban szokás. Nemsokárra elektronikus pórázt is felszereltetnének szerintem ami rögzíti hol,mikor, mit csináltam.
  • quentit #22
    Németországból már jó régóta érkeznek a megdöbbentő hírek.

    "tiszta szerencse, hogy nincs egy ismerősöm se németországban, eszem ágában se lesz többé esetleg oda kinézni, akár nyaralás szempontjából sem."
    Szívemből beszélsz bárcsak mindenki így gondolkozna...
  • NessieGraf #21
    Hát remélem nem sikerül nekik. A fejlesztőket se kényszeríteni. Ez a terrorista kamuduma borzalom. Valószínűleg nem véletlen, hogy pont nekik volt Franz Kaffkájuk. Akinek az idevágó könyvcíme: A megfigyelők megfigyelőjének megfigyeléséről.

    De szívesen lenne bármelyikünk a megfejtésre szakosodott hivatásos hacker cég helyében. Asszem nem kormánymegbízással büntetik a dolgot - bár egy ilyen hivatalos megbízás jogi precedens is lehet (ha megbízás kiadható rá, szerződéssel szabad, ugye). Viszont ahogy olvason a hozzászólásokat, néhány hétre elég jól fizető meló.
  • Vorpal #20
    Mert tudjuk, hogy a politikusok milyen okosak
  • arrakistor #19
    nem úgy megy az hogy egyszercsak elfingja magát egy ilyen okostojás megfigyeltetési miniszter hogy mostantól meg kell figyeltettettettettettettettetni a Szkájpizókat.... muhahahaha
  • arrakistor #18
    " ... ezeket pedig egyáltalán nem könnyű visszafejteni..."

    még jó hogy nem sikerült feltörni... asszimetrikus kódolást a majdnem lehetetlen és b*zi nehéz között vagy inkább az elb*szott bonyolult és a teljesen lehetetlen közt lehet csak visszafejteni a technika mai állása szerint 40 csillió év alatt.
    Okos programozók pedig nem azért írták meg az elkódolási algoritmust hogy okostojás zsírfejű megfigyelő politikusok belepöffeszkedjenek a monitoromba.