SG.hu·

Februárban jön a GeForce 9

A legfrissebb hírek szerint az nVidia februárban indítaná útjára kilencedik generációját, mégpedig egy csúcskategóriás változattal, amely több újítást is magába foglal. Az AMD eközben árcsökkentéssel igyekszik tartani a lépést.

Tajvani források számoltak be arról, hogy az nVidia már igen közel áll a következő generációs grafikus kártyák piacra dobásához. Ez természetesen a GeForce 9000-es család elrajtolását jelentené, egészen pontosan februárban, mégpedig elsőként a leggyorsabb változattal, amelyet némi késéssel követnének a középkategóriás, illetve belépő szintű, lebutított példányok. A teljesítménnyel és fogyasztással kapcsolatos mutatókat egyelőre nem ismerjük, ám néhány részlet már napvilágra került.

Elsőként a D9E kódjelzésű grafikus chip válna elérhetővé, amely az új besorolás szerint csúcskategóriás fejlesztés. Ez már 65 nanométeres gyártástechnológiával készül, tehát még több tranzisztort foglalhat magába, kedvezőbb fogyasztással. Az új jövevény több mint valószínű, hogy támogatni fogja a Direct 10.1 és Shader Model 4.1 technológiákat, ami - ahogy arról már korábban hírt adtunk - a Vista első javítócsomagjának részeként jelenik meg. Őt követi majd a középkategóriába szánt D9P, amely már az AMD fejlesztéseihez hasonlóan 55 nanométeren készül, ám megjelenése csak júniusban esedékes, vagyis csaknem féléves késéssel érkezik meg.

Természetesen eközben a vetélytárs sem tétlenkedik, bár egyelőre csak némi árcsökkentéssel tudja megpróbálni tartani a lépést. Ez a két nemrég megjelent grafikus kártyára vonatkozik, a Radeon HD 3850 és 3870 jelölésű fejlesztésekre, amelyek eredetileg 179 és 219 dolláros áron bukkantak fel. Az árcsökkentés révén ezek a számok némileg lejjebb kerülnek, igaz a hírforrások mindössze arról tudtak beszámolni, hogy az első esetében a 159-179, míg a másodiknál a 199-219 közötti tartományra kell gondolni, vagyis pontos adatokkal nem rendelkezünk.

Mindenesetre ez némileg fellendítheti a forgalmat, amíg az nVidia el nem happolja ismét új fejlesztéseivel a vásárlók nagy részét.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Gundark12342008. 02. 12.. 08:51||#78
Hát én biztos nem fogom a nagy nehezen (túlórákkal és egyéb munkákkal) összehozott Ultrámat lecserélni egy felpatchelt változatra mire ráragasztják a 9000 cimkét. Fejlesszen az NV meg az Amd/Ati amit akar,tõlem minimum 3 évig nem látnak pénzt egy szaros kártyájukért sem. A játékokról meg már úgyis leszokóban vagyok.
© ripmany2007. 12. 22.. 21:44||#77
Szevasztok, nekem csak egy kérdésem lenn, jövõre mit érdemes vanni videókártya esetén, persze bizonyos anyagi határokon belül....
Nem a lególcsóbbat szeretném de ár-érték arányba jó legyen...
Elõre is THX..
© Eric9922007. 12. 22.. 21:14||#76
Nekem meg Ati 9600 Pro😄
© Madve2007. 12. 17.. 12:56||#75
Nekem is... Baj?
© asdqwe2007. 12. 15.. 02:04||#74
Nekem egy igazi geforce fx 5500 asom van ! 😊))))))
© cateran2007. 12. 06.. 19:55||#73
Szövegértésrõl: A piacra dobásról van szó, maguk a kártyák már léteznek😛
"Tajvani források számoltak be arról, hogy az nVidia már igen közel áll a következõ generációs grafikus kártyák piacra dobásához."
© dez2007. 12. 04.. 10:00||#72
eggyes -> egyes 😉
(Egyébként meg aki vesszõt sem használ, ne kritizáljon másokat.)
© AgentKis2007. 12. 04.. 09:32||#71
Off
Ha már a fórum inkább a nyelvhelyességrõl szól azzal kezdem én is: magáBAN foglalni csak olyan dolog tud ami már létezik. A "februárban", így december környékén, szerintem erõsen jövõ idõt sejtet! Ha nem eléggé, akkor szerencsére ott a "jön" ige is 😊. Na most jövõ idõben: magáBA foglal majd, vagy magáBA fog foglalni, a helyes verzió. Szó nincs itt nyelvelyességi hibáról, de súlyos szövegértési problémáról igen, méghozzá részedrõl.
On

Én ennek a kártyának a fogyasztására lennék kíváncsi, lesz-e vajon passzív hûtésû belõle 2 év múlva? Mert engem csak onnantól érdekel a dolog. Kettõs a nyereség, mert nem kell otthon villannyal fûtenem, és a két éves játékokat 1/3-ad, 1/10-ed áron lehet megvenni! Türelem, a hosszú élet ritka! 😄
© archkoven2007. 12. 04.. 00:16||#70
Édes Csuszi, te kis pöcs!
A "nyelvhelyességihiba"-t külön írjuk, a "híjján"-t meg egy j-vel, a "gamer billentyûzet"-et pedig kötõjellel (bár ezt szinte sehol sem így írják). Egyik sem elgépelés, ez egyértelmûen a hiányos tudásodat mutatja. Ezenkívûl, -bár láthatólag a gémerbillentyûzeten nincs túl messze a vesszõ- rengeteg vesszõhiba van az írományodban, egy csomó helyrõl kihagytad, olyan helyekre is tettél, ahova nem kellett volna.
Gondolom, te is csak addig voltál magyarszakos köcsög amíg ki nem buktál onnan, azóta csak a köcsög fejed játszod vele. Nem mintha ez itt bárkit is érdekelne...
© Peti00112007. 12. 03.. 23:13||#69
Vicces volt ahogy olvastam kb a forum közepén hogy eggyes emberek oylanokon vitatkozank hogy tesz-e vesszõt, nagy kezdõbetû...😄.hát komolyan viccesek vagytok 😊