Korbely Attila
A jó kép II. rész: Egy villanás az agyban
Egy igazán jó kép nem csak véletlenül születhet, hanem úgy is létrejöhet, amikor egy képi asszociációs hatásra kitalálunk valamit, amit szeretnénk lefotózni.
Az igazán jó képek többnyire kétféle módon jönnek létre, az egyikről előző cikkünkben olvashattak, amikor egy beláthatatlan pillanat szül kompozíciót a térben, a másik, jóval gyakoribb, a villanás az agyban kifejezéssel lett aposztrofálva, amikor egy képi asszociációs hatásra kitalálunk valamit, amit szeretnénk lefotózni. Ameddig az első egy időtlen, csodás érték megteremtését teszi lehetővé, addig a második - jelen cikkünk témája - merőben más szempontból lesz lényeges. Ez a fejezet az emberről szól.
De mi is a villanás az agyban? Egyáltalán milyen agy? Ez a cikk a kép tervezéséről, tudatos létrehozásáról fog szólni. Ameddig a szabadtéri fotós helyzetekből bevillanó kép elcsípéséhez számtalan dolognak kell egy pillanatban összhangban lennie, és a szépen kivitelezett mű megismételhetetlenségével, eredetiségével az időtlen alkotások kategóriájába kerülhet, addig az agyban bevillanó kép valamilyen ötlet vagy látvány hatására generál egy képet, amit "meg akarunk csinálni". Jól és természetesen hangzik, nemde? A felvétel a belenyúlások mértékétől függően az esetek döntő többségében reprodukálható, ezért inkább technikai értéke, semmint vizuális hatása lesz hosszú távon maradandó. Ha nem alkalmazunk erőteljes emberi beavatkozást, átalakítást, a kép tökéletesen időtálló és értékes maradhat.
A villanás az agyban egy emberi kreáció, amely szükségszerűen kaphat különféle ruhákat. Az ötletet elsüthetjük különféle köntösökben, környezetben, természeti álruhában, vagy művi környezet álruhában (ide tartozik a kreált természeti környezet is). Van még egy öltözet, ez a pillanatképnek ható beállított kép. Ez a leghúzósabb próbálkozás, mert nagyon nehéz imitálni a valósághű pillanatképet egy berendezett, beállított jelenettel.
Türelem
A kreált kép az emberből indul, és ha túl sokat nyúlunk bele a témába, vagy jelentősen átalakítjuk a környezetet, akkor oda is érkezik vissza. Azonban kis ügyeskedéssel elég jól megfotózható egy kitalált mozzanat a természetben is. A kitalált képek értékét csökkentheti, elkészítésének idejét rövidíti a nagy belenyúlás, és itt belép egy igen jelentős fogalom, az emberi természet ősi ellensége, a türelem.
A türelem hiánya mindigis viszályokat, háborúkat, erőszakot, meggondolatlanságot szült. Általában a hirtelen, indulatos, vagy irígy ember kenyere. Aki a természet fotózására adja a fejét, jobban teszi, ha lehiggad. Minél kevésbé befolyásoljuk a természetet, annál többet kell várnunk. Időhiány, vagy türelmetlenség esetén a legegyszerűbb, ha gyorséttermes módra tálalunk, a la carte "szánkba csaljuk a sült galambot", hogy ne kelljen megvárni, míg az pont benne landol. Ennek kapcsán az állatok pozitív becsapásáról, vagyis beetetéséről később írunk.
Azonban ne felejtsük el, hogy természeti képek esetén annál szebb lesz egy fotó, minél szabadabb - esetleg tág, nagyobb látószögű - környezetben mutat meg egy témát. Egy csodálatos színű vagy formájú, hangulatú környezetben lefotózott szép tartású állatot bemutató kép - még ha az unalmasan ácsorog is - természeti erejénél fogva sokkal népszerűbb lesz, mint egy szakmai szemmel nézve extrém nagytelés akciófotó. Mit fotózzunk tehát? Akinek nincs ideje, annak azt javaslom, másoljon és egészítse ki a másolatot egy kis plusszal, akinek van, annak pedig azt javaslom, hogy időzzön el kedvenc témájával amennyit csak tud, hogy a térben villanó képet hozza el.
Klikk a képre a nagyobb változathoz
Íme egy "megálmodott" kép. Kedvenc dámszarvas fotós helyemen az ősz beköszöntével egy kis réten, az erdőtől pár méterre állítottam lessátrat. Megtetszett egy szép fácska és a háttere, és képzelődésre sarkallt. Máris kirajzolódott előttem mit fogok tenni! Megnéztem optikán keresztül egy kompozíciót, és abban gyönyörködtem, milyen szépen érvényesül a teleobjektíves perspektíva adta festményszerű elmosódás ezekkel a pasztelles, színes foltokkal. Mindez egy szép szarvas portréval, a természetfotózás netovábbja!
Az egyik fácska levelei élénksárgán és zölden virítottak, míg a háttérben a tölgyerdő vöröses leveleivel alkotott szép hangulatot. Egy kis csapás vezetett oda a sűrűből, és magas, elsárgult fű nőtt mindenütt. A recept roppant egyszerű volt: 2-3 kiló kukoricát morzsoltam szét azon a ponton, ahol szépen mutatna egy dámszarvas. Még a nap folyamán egy dámtehenet láttam óvatosan közeledni. Szórt fényben érkezett, a napfény csak épphogy, szelíden adott kontúrokat. Igen nyomasztó perceket éltem meg, mivel jó időre szem elől tévesztettem a fejével a bozótban keresgélő szarvast.
Szerencsémre a mögöttem húzódó völgyben egy kutya vonított fel, erre felkapta fejét a dám tehén, és legnagyobb meglepetésemre borja is. Így füleltek pont a beállított kompozícióban! Egyetlen kép készült, úgy, ahogy megálmodtam. Kizárólag etetéssel avatkoztam bele a természetbe. A sok idő, amit kint töltöttem és a hasonló helyzetekben megszerzett rutin adott nagy esélyt a felvételhez, a szeszélyeiről híres időjárás pedig aznap épp a kegyeibe fogadott.
Technikai adatok: Canon Ef 500 IS objektív, Canon EOS gépváz, Gitzo állvány, Manfrotto 501 fej, Ameristep zárt aljú lessátor (jobb zaj- és szagszigetelés). Mit szabad és mit nem?
Hagyjunk mindent úgy, ahogy van! Minden lépést a téma javára lépjünk meg. Íme két szélsőség: ha gazt, vagy kórót kell irtani, hogy rálátásunk legyen egy szép kompozícióra, nos, az még belefér (nemzeti parkok területén ezt sem szabad!). Ha dögöt kell kihelyeznünk ragadozók etetésére, az már kiemelten engedélyköteles - és borzalmasan büdös. Továbbá gondoskodnunk kell a maradványok eltüntetéséről, ami kegyetlen munka lesz és garantáltan maradandó élmény olvadó télvíz idején! (Mindezek között a megerjedt csípős haldög viszi a pálmát. Milyen szép is, ha hirtelen olvadás áll be és a szél felénk hozza az aromát!)
Sajnos nem egyszer megtörténik, hogy a természetet berángatják a műterembe (sufniba, pincébe) és egyesek műtermi viszonyok között tuningolják fel. De olyanok is akadnak, akik szemérmetlen módon mások munkáit másolva próbálnak elismeréseket, díjakat szerezni úgy, hogy arra apellálnak, senki nem fogja ismerni az ötletadó alkotást. Ezeknek az "alkotóknak" a munkái elvesznek, nevük elenyészik idővel a súlytalanság állapotában. Íme egy általam aranyszabálynak áhított megfogalmazás: A FOTÓZÁS (TERMÉSZETFOTÓZÁS) EGY OLYAN KÖZLEKEDÉSI FORMA, AHOL A KERESZTEZŐDÉSBEN MINDIG A TÉMÁNAK (TERMÉSZETNEK) VAN ELSŐBBSÉGE!
Vannak akik mindent megtesznek annak érdekében, hogy a természeti témák, pl. virágok szépségét kiemeljék, amivel nincs is baj. Azonban azok a fotósok, akik így kezdik tanulmányukat, valójában nem tanulnak meg soha fotózni. Gyorsított megoldásokkal, nagy lépésekkel haladva úgy hiszik majd már mindent tudnak, és mégis tévednek. Nem fognak tudni semmit sem kezdeni a meglévő természetes viszonyokkal. Nem tudnak majd megelégedetten, nyugodtan hozzálátni a fotózáshoz egyetlen objektívvel, meglévő fényben. A gyors, intenzív színvilágú szépet hajtják, nem a maradandó megismételhetetlen természetes egyedi arculatot keresik.
Ez párhuzamban áll a kép utólagos maszkolásával, kompozíciós igazításával. Mindenkinek szíve joga a saját alkotói produktumát úgy alakítani, ahogy jónak látja. Ebbe senki nem szólhat bele. Azonban egy fotósnak nagyon fontos az alapvetés. A szép kompozíciókat készítsük el eleinte természetes mivoltukban tökéletesen. A vágott, agyonmaszkírozott képek maradjanak alacsony százalékarányban. A mesterséges fénymanipulációkat szintén felejtsük el, és ne akarjunk azonnal mindent gyors megoldásokkal feltuningolni. Kezdetben ne.
Mit tegyünk? Ha meglátunk egy szép formát, ahelyett, hogy zsebtükörre élfényt, elemlámpával meleg spotfényt adnánk neki, lazítsunk egy picit és próbáljuk meg saját világában bemutatni. Saját tapasztalatból beszélek. Eleinte engem is elvarázsolt, hogy a semmiből is várat építsek, mára azonban maradt az ember egy objektívvel és igen elhanyagolható vakus derítéssel.
Rajzol az agy
Vannak olyan képek, amelyeket megrajzolok fejben, majd a lehető legjobban grafikai vázlatot is készítek belőlük. Az ilyen vázlat nagyon fontos vizuális emlékeztető lesz. A grafikai alkotás élménye rögzíti bennem a képet, és így lesz egy célom. Ha készítünk egy madáretetőt és egy kiülőfát helyezünk el, ahol a kismadarak kedvükre tornázhatnak, nekiállhatunk fotózni, de csak vaktában fogunk lőni. Várunk egy mozdulatot, vagy esetleges géppuskázással megpróbálunk sorozaton jó képet elcsípni. Ez jó kis móka lehet, de van jobb. Képzeljünk el egy hihetetlenül jó pillanatot, készítsünk róla vázlatot és jegyezzünk fel minél több információt arról, milyen lépések vihetnek közelebb a megálmodott képhez. Ha ez megvan, tegyük meg a szükséges lépéseket és várjunk.
Tudat alatti galéria
Amikor azt mondjuk, bevillan valami az agyban, akkor miről is beszélünk valójában? Nem másról, mint egy asszociációról. Előző cikkünkben részletesen - talán kicsit szájbarágósan - kifejtettük miért is fontos jó képeket nézni, elemezni, klasszisok munkáival ismerkedni. A válasz konzekvensen: azért mert kizárólag hozott anyagból dolgozunk. A hozott anyagnak alapot kell vetnünk és ezen kell rendszereznünk tudat alatti galériánkat.
Honnan kezdjük építeni asszociációs képtárunkat? Kezdjük el az első művészeti alkotásoknál. Miért? A természeti ösztöneink felismeréséért! A jó kép ugyanis az ösztönünket szólítja meg! Mit vessünk vizuális tanulmány alá? Barlangrajzokat, barlangi festményeket, apró szobrokat, alakos edényeket. Mi az amit felfedezünk majd? Impresszionizmus, minimál megjelenítés, egyszerűség és az élet kavalkádja. Lényegre törő kiemelések, konkrét, letisztult megjelenítés. Ettől jó A JÓ KÉP.
Az ember által megálmodott és megalkotott JÓ KÉP mindig roppant egyszerű, elképesztően hatásos, mert lényegre törő és nem vállalja fel a többszörös jelentéstartalmat. Ösztönös. Az ösztönt hívja, provokálja és motiválja. Nem kérdőjeleket sorakoztat, hanem felkiáltó jelet hagy maga után. És feledhetetlen emléket. De csak annak, akiben nincs káosz, aki szereti, és tanulja a fotózást.
Tanulmányozásunkat folytassuk az ókor, középkor műalkotásainak elemzésével, ezután következhet a színes, modern képi világ tudatos felépítésének alapköve, az impresszionizmus elsajátítása. Az impresszionizmus nem más, mint zsenik munkássága, amely a színes fotográfia pszicho-vizuál törvényeinek immár több, mint egy évszázados végtelen könyvespolca.
Tehát vannak a fotográfiának jó értelemben vett törvényei és nem annyira anyátlan és kibontakozó ez a műfaj, ahogy ezt sokan vélik. Lehetünk tehát jobb fotósok? Igen, tudatos hozzáállással kell képeznünk magunkat, és helyt fogunk állni a nagy klasszikus képektől a jazzvilágot idéző képek hangulatáig minden területen. Elcsúszhatunk két műfaj határán is, és mégsem lesz felvételünk zavaros. Sőt, még korunk káoszának egyik következményét, a techno-fetisiszták rémálmát, a camera toss - fényképezőgép eldobás közben exponálás - műfajának alkotásait is elismerjük.
Az igazán jó képek többnyire kétféle módon jönnek létre, az egyikről előző cikkünkben olvashattak, amikor egy beláthatatlan pillanat szül kompozíciót a térben, a másik, jóval gyakoribb, a villanás az agyban kifejezéssel lett aposztrofálva, amikor egy képi asszociációs hatásra kitalálunk valamit, amit szeretnénk lefotózni. Ameddig az első egy időtlen, csodás érték megteremtését teszi lehetővé, addig a második - jelen cikkünk témája - merőben más szempontból lesz lényeges. Ez a fejezet az emberről szól.
De mi is a villanás az agyban? Egyáltalán milyen agy? Ez a cikk a kép tervezéséről, tudatos létrehozásáról fog szólni. Ameddig a szabadtéri fotós helyzetekből bevillanó kép elcsípéséhez számtalan dolognak kell egy pillanatban összhangban lennie, és a szépen kivitelezett mű megismételhetetlenségével, eredetiségével az időtlen alkotások kategóriájába kerülhet, addig az agyban bevillanó kép valamilyen ötlet vagy látvány hatására generál egy képet, amit "meg akarunk csinálni". Jól és természetesen hangzik, nemde? A felvétel a belenyúlások mértékétől függően az esetek döntő többségében reprodukálható, ezért inkább technikai értéke, semmint vizuális hatása lesz hosszú távon maradandó. Ha nem alkalmazunk erőteljes emberi beavatkozást, átalakítást, a kép tökéletesen időtálló és értékes maradhat.
A villanás az agyban egy emberi kreáció, amely szükségszerűen kaphat különféle ruhákat. Az ötletet elsüthetjük különféle köntösökben, környezetben, természeti álruhában, vagy művi környezet álruhában (ide tartozik a kreált természeti környezet is). Van még egy öltözet, ez a pillanatképnek ható beállított kép. Ez a leghúzósabb próbálkozás, mert nagyon nehéz imitálni a valósághű pillanatképet egy berendezett, beállított jelenettel.
Türelem
A kreált kép az emberből indul, és ha túl sokat nyúlunk bele a témába, vagy jelentősen átalakítjuk a környezetet, akkor oda is érkezik vissza. Azonban kis ügyeskedéssel elég jól megfotózható egy kitalált mozzanat a természetben is. A kitalált képek értékét csökkentheti, elkészítésének idejét rövidíti a nagy belenyúlás, és itt belép egy igen jelentős fogalom, az emberi természet ősi ellensége, a türelem.
A türelem hiánya mindigis viszályokat, háborúkat, erőszakot, meggondolatlanságot szült. Általában a hirtelen, indulatos, vagy irígy ember kenyere. Aki a természet fotózására adja a fejét, jobban teszi, ha lehiggad. Minél kevésbé befolyásoljuk a természetet, annál többet kell várnunk. Időhiány, vagy türelmetlenség esetén a legegyszerűbb, ha gyorséttermes módra tálalunk, a la carte "szánkba csaljuk a sült galambot", hogy ne kelljen megvárni, míg az pont benne landol. Ennek kapcsán az állatok pozitív becsapásáról, vagyis beetetéséről később írunk.
Azonban ne felejtsük el, hogy természeti képek esetén annál szebb lesz egy fotó, minél szabadabb - esetleg tág, nagyobb látószögű - környezetben mutat meg egy témát. Egy csodálatos színű vagy formájú, hangulatú környezetben lefotózott szép tartású állatot bemutató kép - még ha az unalmasan ácsorog is - természeti erejénél fogva sokkal népszerűbb lesz, mint egy szakmai szemmel nézve extrém nagytelés akciófotó. Mit fotózzunk tehát? Akinek nincs ideje, annak azt javaslom, másoljon és egészítse ki a másolatot egy kis plusszal, akinek van, annak pedig azt javaslom, hogy időzzön el kedvenc témájával amennyit csak tud, hogy a térben villanó képet hozza el.
Klikk a képre a nagyobb változathoz
Íme egy "megálmodott" kép. Kedvenc dámszarvas fotós helyemen az ősz beköszöntével egy kis réten, az erdőtől pár méterre állítottam lessátrat. Megtetszett egy szép fácska és a háttere, és képzelődésre sarkallt. Máris kirajzolódott előttem mit fogok tenni! Megnéztem optikán keresztül egy kompozíciót, és abban gyönyörködtem, milyen szépen érvényesül a teleobjektíves perspektíva adta festményszerű elmosódás ezekkel a pasztelles, színes foltokkal. Mindez egy szép szarvas portréval, a természetfotózás netovábbja!
Az egyik fácska levelei élénksárgán és zölden virítottak, míg a háttérben a tölgyerdő vöröses leveleivel alkotott szép hangulatot. Egy kis csapás vezetett oda a sűrűből, és magas, elsárgult fű nőtt mindenütt. A recept roppant egyszerű volt: 2-3 kiló kukoricát morzsoltam szét azon a ponton, ahol szépen mutatna egy dámszarvas. Még a nap folyamán egy dámtehenet láttam óvatosan közeledni. Szórt fényben érkezett, a napfény csak épphogy, szelíden adott kontúrokat. Igen nyomasztó perceket éltem meg, mivel jó időre szem elől tévesztettem a fejével a bozótban keresgélő szarvast.
Szerencsémre a mögöttem húzódó völgyben egy kutya vonított fel, erre felkapta fejét a dám tehén, és legnagyobb meglepetésemre borja is. Így füleltek pont a beállított kompozícióban! Egyetlen kép készült, úgy, ahogy megálmodtam. Kizárólag etetéssel avatkoztam bele a természetbe. A sok idő, amit kint töltöttem és a hasonló helyzetekben megszerzett rutin adott nagy esélyt a felvételhez, a szeszélyeiről híres időjárás pedig aznap épp a kegyeibe fogadott.
Technikai adatok: Canon Ef 500 IS objektív, Canon EOS gépváz, Gitzo állvány, Manfrotto 501 fej, Ameristep zárt aljú lessátor (jobb zaj- és szagszigetelés). Mit szabad és mit nem?
Hagyjunk mindent úgy, ahogy van! Minden lépést a téma javára lépjünk meg. Íme két szélsőség: ha gazt, vagy kórót kell irtani, hogy rálátásunk legyen egy szép kompozícióra, nos, az még belefér (nemzeti parkok területén ezt sem szabad!). Ha dögöt kell kihelyeznünk ragadozók etetésére, az már kiemelten engedélyköteles - és borzalmasan büdös. Továbbá gondoskodnunk kell a maradványok eltüntetéséről, ami kegyetlen munka lesz és garantáltan maradandó élmény olvadó télvíz idején! (Mindezek között a megerjedt csípős haldög viszi a pálmát. Milyen szép is, ha hirtelen olvadás áll be és a szél felénk hozza az aromát!)
Sajnos nem egyszer megtörténik, hogy a természetet berángatják a műterembe (sufniba, pincébe) és egyesek műtermi viszonyok között tuningolják fel. De olyanok is akadnak, akik szemérmetlen módon mások munkáit másolva próbálnak elismeréseket, díjakat szerezni úgy, hogy arra apellálnak, senki nem fogja ismerni az ötletadó alkotást. Ezeknek az "alkotóknak" a munkái elvesznek, nevük elenyészik idővel a súlytalanság állapotában. Íme egy általam aranyszabálynak áhított megfogalmazás: A FOTÓZÁS (TERMÉSZETFOTÓZÁS) EGY OLYAN KÖZLEKEDÉSI FORMA, AHOL A KERESZTEZŐDÉSBEN MINDIG A TÉMÁNAK (TERMÉSZETNEK) VAN ELSŐBBSÉGE!
Vannak akik mindent megtesznek annak érdekében, hogy a természeti témák, pl. virágok szépségét kiemeljék, amivel nincs is baj. Azonban azok a fotósok, akik így kezdik tanulmányukat, valójában nem tanulnak meg soha fotózni. Gyorsított megoldásokkal, nagy lépésekkel haladva úgy hiszik majd már mindent tudnak, és mégis tévednek. Nem fognak tudni semmit sem kezdeni a meglévő természetes viszonyokkal. Nem tudnak majd megelégedetten, nyugodtan hozzálátni a fotózáshoz egyetlen objektívvel, meglévő fényben. A gyors, intenzív színvilágú szépet hajtják, nem a maradandó megismételhetetlen természetes egyedi arculatot keresik.
Ez párhuzamban áll a kép utólagos maszkolásával, kompozíciós igazításával. Mindenkinek szíve joga a saját alkotói produktumát úgy alakítani, ahogy jónak látja. Ebbe senki nem szólhat bele. Azonban egy fotósnak nagyon fontos az alapvetés. A szép kompozíciókat készítsük el eleinte természetes mivoltukban tökéletesen. A vágott, agyonmaszkírozott képek maradjanak alacsony százalékarányban. A mesterséges fénymanipulációkat szintén felejtsük el, és ne akarjunk azonnal mindent gyors megoldásokkal feltuningolni. Kezdetben ne.
Mit tegyünk? Ha meglátunk egy szép formát, ahelyett, hogy zsebtükörre élfényt, elemlámpával meleg spotfényt adnánk neki, lazítsunk egy picit és próbáljuk meg saját világában bemutatni. Saját tapasztalatból beszélek. Eleinte engem is elvarázsolt, hogy a semmiből is várat építsek, mára azonban maradt az ember egy objektívvel és igen elhanyagolható vakus derítéssel.
Rajzol az agy
Vannak olyan képek, amelyeket megrajzolok fejben, majd a lehető legjobban grafikai vázlatot is készítek belőlük. Az ilyen vázlat nagyon fontos vizuális emlékeztető lesz. A grafikai alkotás élménye rögzíti bennem a képet, és így lesz egy célom. Ha készítünk egy madáretetőt és egy kiülőfát helyezünk el, ahol a kismadarak kedvükre tornázhatnak, nekiállhatunk fotózni, de csak vaktában fogunk lőni. Várunk egy mozdulatot, vagy esetleges géppuskázással megpróbálunk sorozaton jó képet elcsípni. Ez jó kis móka lehet, de van jobb. Képzeljünk el egy hihetetlenül jó pillanatot, készítsünk róla vázlatot és jegyezzünk fel minél több információt arról, milyen lépések vihetnek közelebb a megálmodott képhez. Ha ez megvan, tegyük meg a szükséges lépéseket és várjunk.
Tudat alatti galéria
Amikor azt mondjuk, bevillan valami az agyban, akkor miről is beszélünk valójában? Nem másról, mint egy asszociációról. Előző cikkünkben részletesen - talán kicsit szájbarágósan - kifejtettük miért is fontos jó képeket nézni, elemezni, klasszisok munkáival ismerkedni. A válasz konzekvensen: azért mert kizárólag hozott anyagból dolgozunk. A hozott anyagnak alapot kell vetnünk és ezen kell rendszereznünk tudat alatti galériánkat.
Honnan kezdjük építeni asszociációs képtárunkat? Kezdjük el az első művészeti alkotásoknál. Miért? A természeti ösztöneink felismeréséért! A jó kép ugyanis az ösztönünket szólítja meg! Mit vessünk vizuális tanulmány alá? Barlangrajzokat, barlangi festményeket, apró szobrokat, alakos edényeket. Mi az amit felfedezünk majd? Impresszionizmus, minimál megjelenítés, egyszerűség és az élet kavalkádja. Lényegre törő kiemelések, konkrét, letisztult megjelenítés. Ettől jó A JÓ KÉP.
Az ember által megálmodott és megalkotott JÓ KÉP mindig roppant egyszerű, elképesztően hatásos, mert lényegre törő és nem vállalja fel a többszörös jelentéstartalmat. Ösztönös. Az ösztönt hívja, provokálja és motiválja. Nem kérdőjeleket sorakoztat, hanem felkiáltó jelet hagy maga után. És feledhetetlen emléket. De csak annak, akiben nincs káosz, aki szereti, és tanulja a fotózást.
Tanulmányozásunkat folytassuk az ókor, középkor műalkotásainak elemzésével, ezután következhet a színes, modern képi világ tudatos felépítésének alapköve, az impresszionizmus elsajátítása. Az impresszionizmus nem más, mint zsenik munkássága, amely a színes fotográfia pszicho-vizuál törvényeinek immár több, mint egy évszázados végtelen könyvespolca.
Tehát vannak a fotográfiának jó értelemben vett törvényei és nem annyira anyátlan és kibontakozó ez a műfaj, ahogy ezt sokan vélik. Lehetünk tehát jobb fotósok? Igen, tudatos hozzáállással kell képeznünk magunkat, és helyt fogunk állni a nagy klasszikus képektől a jazzvilágot idéző képek hangulatáig minden területen. Elcsúszhatunk két műfaj határán is, és mégsem lesz felvételünk zavaros. Sőt, még korunk káoszának egyik következményét, a techno-fetisiszták rémálmát, a camera toss - fényképezőgép eldobás közben exponálás - műfajának alkotásait is elismerjük.
