Negyvenszázalékos állami támogatással és ingyenes programokkal segítené a magyar gazdák számítógépes hátterének megerősítését az agrártárca - tudta meg a Népszava.
A regisztrált termelők várhatóan a jövő év közepétől pályázhatnának komplett számítógépes, illetve vállalatirányítási rendszer beszerzésére, mindkét esetben az ár 40 százalékát állja a minisztérium. Gépet a GazdaNet-programban rögzített listáról lehet majd választani, arra pedig egy ingyenes, úgynevezett GazdaNet programot kell telepíteni, amiben a gazda tájékoztatást kap a támogatásokról, jogszabályokról, tőzsdei árakról és egyéb mezőgazdaságot érintő hírekről.
A programban részt vevő termelőknek havonta legalább egyszer be kell lépniük a rendszerbe, és ötéves üzemeltetési kötelezettséget kell vállalniuk. A szaktárcánál úgy számolnak, hogy mintegy 30 ezer gazda él jövőre a lehetőséggel.
Jól van tudatlankám, mehetsz vissza az amõbára, újságold el a haverjaidnak hogy beszóltál. A sulinet nagy részében mit vettek: 100eFt+ videozsugát, egyéb játékgép alkatrészeket, digitális fényképezõt. Tanultál rajta? Persze, hogyne, head-shotot a CSben. Ennyi erõvel lehetett volna azt is csinálni, hogy a játéktermeknek adni a támogatást, és diák kedvezmény oda is szólt volna. Sulinetbõl tudod mi volt jó? Egyedül az alapötlet, hogy annak is legyen gépe, aki nem tudja megvenni. Nekik azonban k.rvára nem volt sulinet után sem. Pláne mikor már csak laptopot, meg márkás (méregdrága) configot lehetett venni, hát lol.
A gazdáknak meg hol vannak milliárdjaik? Az nem gazda te idióta - akinek milliárdja van, az nem a nagy kockázatú mezõgazdaságban tartja a pénzét, hanem épít egy lakóparkot, vagy irodaházat - azon nincs kockázat, és a kivitelezõt 99% hogy ki se kell fizetni, ha jól tud szerzõdni az ember. Aztán annak is jó volna utánagondolni hogy a panelproli apád (mert gondolom ilyen takonypóc még nem dolgozik) mikor munkahelyén aláírta a szerzõdést akkor felvett-e jelzálogkölcsönt a lakására, autójára, meg minden vagyonára, azért hogy milliós gépeket vegyen, hogy tudjon dolgozni? Neeem? Na nézd már, milyen jogon áll a mocsadék városi a milliárdos gépsor mellett úgy, hogy még a lakásán sincs jelzálog? Esetleg arra is kíváncsi volnék, hogy mondjuk télen, mikor repkednek a mínuszok, meg pofádba fújja a havat a szél, akkor te lemész-e a közértbe, vagy inkább pizzát rendelsz. Mert a milliárdos parasztoknak pl olyankor is meg kell etetniük az állataikat, meg ha mondjuk fenyõje van akkor nem mondhatja azt hogy ma nem megyek ki karácsonyfát vágni mert rossz idõ van. Talán azon is elmélkedhetnél, hogy mégis hol lehet jobban kummantani: egy multi által birtokolt munkahelyen, ahol fix havibért úgyis hozzádvágják, amíg annyira pofátlan nem leszel hogy kirúgjanak, vagy a sajátodban, ahol ha lusta vagy, elpusztul a termés (ami egyébként is megtörténhet, lásd idei év, gabona).
GRATULÁLOK! <#falbav>#falbav>
A Sulinet-program szépen ki lett lõve, merthogy nincs rá pénz...
(Gyerekeknek, tanároknak pedig nagy segítség volt még az a kis kedvezmény is, hogy legalább az Áfát megspórolhatták.)
Erre most kiderül, hogy a milliárdos gazdáknak, akiknek földjeik, erdõik, nagy gazdaságuk van traktorokkal, stb, nincs pénzük egy rühes 80ezres számítógépre és nem telik szegényeknek a 3000Ft/hó díjú netre?!... <#merges2>#merges2>
Komolyan, már csak röhögni tudok : INGYEN-NETEN fognak TÕZSDÉZNI???... <#ijedt>#ijedt>
Lehet, hogy én vagyok hülye, de ha valakinek nincs pénze, az NE TÕZSDÉZZEN!!!
(Mi lenne, ha dolgozna a földjén?!)
Hát bazmeg Gráf, gratulálok. Megtaláltad mire van szükség: számítógépre meg Kóka-programra. Majd megdaráljuk, és odaadjuk a malacnak, hátha hízik ettõl is.
Nem ám az a baj, hogy elb.sztátok a tartalék terményt, és 7-8eFt lett 1 mázsa kukorica, ami a duplája a tavalyinak, és le kell vágni minden állatot, mert nem bírják etetni õket (ez meg jól leveri a húsárakat is, nehogymár talpra tudjanak állni utána).