SG.hu

Junior képzést indít az Oracle

Az év első felében nagy sikerrel zárult oktatási kezdeményezés folytatásaként az őszi tanévben ismét Junior képzést indított útjára az Oracle Hungary informatikus hallgatók számára, ezúttal köztesplatform fejlesztés témakörben.

A Magyar Villamosmérnök- és Informatikus Hallgatók Egyesülete, a Simonyi Károly Szakkollégium, valamint a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Távközlési és Médiainformatikai Tanszéke közreműködésével létrehozott ingyenes szemináriumsorozat legjobban teljesített résztvevői - a záróteszt eredménye alapján - egyenként 2 millió forint értékű, 240 órás Oracle University oktatáson vehetnek részt, amelynek sikeres elvégzését követően az Oracle illetve partnercégei állásleghetőséget is felkínálnak számukra. A képzett munkerő iránti erős piaci igény egyik markáns jele, hogy az Oracle és partnercégei közösen finanszírozzák az Oracle University oktatás költségeit.

A munkaerőpiaci trendek, a partnercégektől érkező jelzések, valamint az informatika oktatással foglalkozó felsőoktatási intézmények modern oktatási igényeinek igyekszik megfelelni az az oktatási kezdeményezés, amelyet immár másodszorra indított útjára az Oracle. Az úgynevezett Junior képzés első lépcsője egy szeminárium sorozat, amely az őszi félévben a Fusion Middleware, azaz az Oracle köztesaplatform fejlesztésekre koncentrál. A szemináriumokat az Oracle University elismert oktatói és a vállalat szakemberei tartják többek között Java, ADF, Toplink&Coherence, Portal, Webcenter Suite és SOA témakörökben.

A résztvevők az utolsó alkalommal egy teszt kitöltésére kapnak lehetőséget, és a megfelelő eredményt elért hallgatók oklevelet kapnak. A szeminárium sorozatot követően a Junior képzés következő fázisára felvételt nyert diákok egy 204 órás emelt szintű, intenzív szakmai tréningen vehetnek részt Oracle University oktatás keretében köztesszoftverek témakörben. A szakmai képzésen áttesett hallgatóknak az Oracle, illetve a programban résztvevő partnerei (Delta Elektronik Kft., Albacomp Számítástechnikai Zrt., FreeSoft Budapest Szoftverfejlesztő Kft.) munkalehetőséget ajánlanak. A megszerzett tudás birtokában komplex, új technológiájú és architektúrájú vállalati és ügyviteli rendszereket, úgy mint WEB, SOA, Middleware, illetve nagy megbízhatóságú és biztonságú rendszereket tudnak majd fejleszteni és magas szinten üzemeltetni illetve vezető rendszergazdák és adminisztrátorok válhatnak belőlük.

Az első, tavaszi félévben megtartott szeminárium sorozatra, melyet a modern technológiák áttekintése és az azokra épülő alkalmazási lehetőségek témakörben indított az Oracle, több mint száz műegyetemista diák jelentkezett, közülük hatvanan jutottak el az első vizsgáig. Az intenzív szakmai tréninget közel húszan végezték el, és összesen kilenc fő kötött az elmúlt hetekben sikeres szerződést, és kapott állást az Oracle konzultációs üzletágában vagy a közreműködő partnercégeknél.

Anagy érdeklődésre való tekintettel a képzési program a BME-n kívül az ELTE, Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Budapesti Műszaki Főiskola informatikai karain is meghirdetésre került, így a több mint 250 regisztrált hallgató számára az Oracle legnagyobb tárgyalóterme is kicsinek bizonyult, így az előadások a Műegyetem informatika épületében kerülnek megtartásra.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!