MTI

Ingyen internet Zsámbékon

Elsőként az ország települései közül még e hónapban ingyenes internet hozzáféréshez jut a Pest megyei Zsámbék valamennyi lakosa, erről írt alá megállapodást az önkormányzat a szolgáltató céggel - közölte a nagyközség polgármestere.

Lovas Lajos elmondta, hogy a szerződés szerint a partner cég kiépíti a wifi rendszert a faluban és ezáltal bizonyos rádiós sávszélességben lefedi a falu egész területét, lehetővé téve az internetes alapszolgáltatások használatát a település mind az 1500 épületében. A hozzáférés havi költségét az önkormányzat magára vállalja, ennek számszerű összege azonban - üzleti megfontolásból - nem publikus - tette hozzá.

A kft. számára azért lehet előnyös az önkormányzattal kötött együttműködés, mert az alapszolgáltatásokon túl, meghatározott összegért árulja különféle díjcsomagokban az emelt szintű további szolgáltatásait, például a filmek letöltésének lehetőségét. A megrendelésekre jók az esélyek, mert az 5000 lakosú községben - egy felmérés szerint - nagy az igény az internetezésre. Annál is inkább is mert sok fiatal él itt, a faluban például két középiskola is működik - utalt rá a polgármester.

Az ingyenes internetezés egy kisméretű antenna közbeiktatásával laptoppal is elérhető, így az otthonokon túl gyakorlatilag a falu vendéglátó helyei hamarosan egyfajta internetes kávézóként várják a betérőket, ami akár további idegenforgalmi vonzerőt jelenthet Zsámbéknak. A település egyébként is a városi rang megszerzésére törekszik, amihez a könnyebb internetes kapcsolat a világgal - a polgármester szerint - növelheti az esélyeket.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • axaard #6
    Nálunk még csak a főtéren van ingyen WiFi...
    Bár kicsit több, mint 1500 épület van itt...
    (Dabas)
  • angol #5
    na nézzük csak hol van ez a zsámbék ?
  • LowEnd #4
    szerintem nem így van. Egy kisebb település esetén nem olyan marha nagy összeg egy viszonylag normális net összehozása. Elég egy komolyabb wifi antenna + 10Mb sávszélesség, és kevésbé kell aggódni azon, hogy a fiatalok elmenekülnek budapestre a "vidéki sötétségből" (amit aztán visszasírnak még...)
  • shabba #3
    Sok részlet nincs magáról a szolgáltatásról. Milyen sebesség, van-e adatforgalmi korlát, ha igen mekkora? Esetleg csak korlátozott szolgáltatások, weboldalak érhetők el az ingyenes nettel, ez az alapszolgáltatások megfogalmazás erősen erre enged következtetni. Gyanítom akinek rendes, teljes funkcionalítású net kell, annak már elő kell fizetnie a szolgáltatásra.
  • gregor #2
    Attol még,hog ingyen adják,még aki nem akar az nem fog netezni!Szerintem nem drága a net!
  • zemy #1
    Hát igen...a VII. kerben csak ígérte a polgármester, hogy ingyen net lesz, és remélte, hogy ezért "sok fiatal költözik majd a kerületbe". de aztán nem lett, indok: "jóval nagyobb feladat ez, mint gondoltuk".
    Örülök, hogy Zsámbékon megcsinálták, lehet, hogy a VII. kerben a nagy hal szolgáltatók megették reggelire a polgármester urat.