Berta Sándor

1200 pedofilt buktattak le a spanyol hatóságok

A világ eddigi legnagyobb sikerű gyermekpornográfia elleni akcióját zárta le a spanyol rendőrség. 30 gyanúsítottat letartóztattak, 1200 személy ellen pedig nyomozás indulhat.

Még soha nem derítettek fel annyi gyermekpornográf anyagok készítésével, terjesztésével és birtoklásával gyanúsított személyt, mint az elmúlt napokban Spanyolországban. A spanyol rendőrség a Santiago nevű akcióban 30 embert őrizetbe vett és további több mint 1200 gyanúsított adatait szerezte meg. Ellenük szintén eljárás indulhat a következő hetekben.


"A házkutatások során a helyi nyomozók összesen 80 lakásban tartottak házkutatásokat, több tucat számítógépet és adathordozót foglaltak le" - jelentette be Joan Mesquida, a rendőrség igazgatója. A gyanúsítottak a világhálóról töltötték le, ott is tették közzé és egymás között csereberélték a gyermekpornográf videókat és más anyagokat. Azt hitték, senki sem akadhat a nyomukra.

"Rettenetesen brutális képeket és filmeket foglaltunk le, amelyeken meggyötört gyermekek voltak láthatók" - közölte Fernando Herrero Tejedor ügyész, aki összesen 15 gyanúsított előzetes letartóztatását kezdeményezte. Spanyolországban egyébként a gyermekpornográf anyagok terjesztésért és készítéséért akár nyolc év börtönbüntetés is kiszabható, de szigorúan büntetik az ilyen videók és képek birtoklását is.


Mindez ezen a héten már a harmadik nagy csapás a nemzetközi pedofil hálózatok ellen. Nemrég a Saar-vidéken razziáztak a német rendőrök, akik több mint 110 lakásban tartottak házkutatásokat és 212 számítógépet, valamint több mint 7000 DVD-t és CD-t foglaltak le. A Szivárvány Hadműveletben pedig Franciaországban vettek őrizetbe 132 gyermekpornográf anyagok birtoklásával, terjesztésével és készítésével gyanúsított személyt. A csendőrség által kifejlesztett Marina nevű szoftver további több száz lehetséges elkövetőt derített fel.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Ronny #41
    azért te sem vagy semmi.

    Ez az egész a gyerekek védelméről szólna, erre szívből kivánod neki, hogy a kölykét elrabolja egy pedó...
  • Ronny #40
    érdekes a világképed...
  • zola2000 #39
    Vagy ha egy cég elkezdene ilyeneket gyártani pedoknak, szerintem nem kis botrány lenne a dologból (szerintem betiltanák), nem azt mondanák hogy jól van csinálják. Mondjuk egy pedonak olyan nehéz a törvényes úton maradnia, mint egy átlag embernek az élete végéig szüznek maradni, ezt a legtöbb ember szerintem nem bírná ki. (még a papok sem, legalább is a nagy része azért titokban csinálja nőkkel.)
  • zola2000 #38
    Miért most mit szólnál ha megtudnád valakiről hogy guminő helyett gumikisfiút dug? XD
  • duke #37
    Buncselekmenyt soha el nem koveto pedofil embernek joga volna letezni a tarsadalomban,joga volna megelni a sexualitasat.Megfelelo torvenyes kereteken belul.Nem hiszem,hogy barkinek is kart okozna valaki,aki negy fal kozott MESTERSEGES kepeket,videokat nezeget.Netan majd ha a robot technika eljut arra a szintre,hogy emberhez hasonlo gepeket tudnak kesziteni,akkor ilyen robot seged eszkozok segitsegvel eljek ki magukat.Aki ezen tullep azt meg kell fekezni,meg kell buntetni.
  • duke #36
    "duke miert artalan a pedofil??? "

    Azert mert az hogy valaki pedofil az onmagaban semmit sem jelent,csak annyit hogy sexulisan izgatjak oket a gyerekek,es szerelmes is csak egy gyerekbe tud lenni.De csak azert mert pedofil,az nem keszteti eroszak elkovetesere.
    Akar milyen furcsanak is hangzik a normalis pedofilok pont olyan szerelemmel rajongassal szeretik a gyereket mint,ahogy mondjuk felnot heterosexualis emberek szeretik egymast.(persze a pedofilnal ez altalaban egyoldalu dolog)Es mint ahogy mondjuk egy szerelmes ferfinak,soha nem jutna eszebe,se sexualisan,se sehogy bantalmazni a szerelmet,egy "normalis" pedofil embernek sem jut eszebe,hogy barmilyen modon is bantsa a szerelmet,aki hat ugye meg gyerek.Amikor eroszak tortenik az teljesen mas eset.Aki kepes megeroszakolni egy gyereket az egy agressziv,eroszakos ember,aki mellesleg pedofil.Es az nem azert eroszakolja meg a gyereket,mert pedofil hanem mert egy eroszakos allat,aki ha epp nem pedofil sexualitasu lenne,akkor felnot noket eroszakolna meg.
  • Yoshimitsu #35
    Az lehet hogy beteg aki nézi a neten. Azt meg kényszerkezelni kell. Dilibe betenni azt kész. De aki terszeszti és csinálja annak a tökét kéne húsdarálóban megjátszatni, és itána az abból kisült fasirtot megetetni vele. Aztán meg...na mindegy...
    Ez a véleményem.
    Tolerancia? Ezen a részén az életnek már nem nagyon van...
  • AgentKis #34
    Ez az egész pedofilinkvizició egy nagy átb@szás. A hatóságok és a hatalom egyik legjobb "eszköze" arra, hogy az internet megfigyelhető legyen és ez társadalmilag elfogadott legyen.
    Különben világszinten télleg a háborúk és a nyomor (ez európában is!!!) okoz a gyerekeknek a legtöbb szenvedést. Néhol a túlélésük érdekében saját testüket árulják (szintén európában is!!!). Úgyhogy ne mondja már nekem senki, hogy az interneten pedofil képeket csereberélő emberek a világ megrontói, a főbűnösök, akikkel ha leszámolunk eljön a világbéke és a happyand. (egyébként télleg elég undorító és aberrált szokás, bár vannak hívei a szarral és okádékkal tűzdelt sex-nek is.)

    A másik dolog, hogy ez a pedofil téma nem ritkán olyan befolyásásos körökbe vezet, akiknek elegendő hatalmuk van ahhoz, hogy fennmaradjanak. Így pont annyira kiírthatatlan, mint a korrupció vagy a drogelőállítás.
  • Wittgen #33
    Aki gyerekeket molesztál, gyerekpornót gyűjt az nem nevezhető betegnek, mivel tudja, h. mit csinál. Ez nem olyan, mint pl a vallás, hogy minden keresztény ember között van pár, aki nem annak megfelelően él és gyilkol. Aki pedo az pedo, nincs olyan, hogy rossz pedó vagy jó pedó. Amelyik nem tudja kordában tartani a farkát/kezét/egyéb testrészét, azt börtönbe kell dugni.
  • eto demerzel #32
    duke miert artalan a pedofil??? es a gyerek miert nm? nm inkabb otet kellen vedeni? o nm tud vedekezni sok azt sem tudja mi tortenik vele, aki az eroszakot elkoveti tudatos, ergo tudja mit csinal, tudja hogy rosz, csak ki elvezi alatias osztoneit, maskepp nm kepes hogy elerje az erekciot sem a kielegules alapotat, hasonlo a fetisisztakhoz. amugy nezopont kerdese az egesz: ha 1 ilyen muki bantalmazna az en gyerekemet biztosan nm fordulnek a rendorsegre, magam inteznem el az ugyet, 2 ha meg a gyerekem lenne ilyen, hat iteljek el. fajna, roszul esne, k..a, szegyelnem magam miatta is, de arra gondolnek hogy masnak menyi fajdalmat okozott. orvozhoz vinnem, bar ez nm gyogyithato ha jol tudom. en szerintem minden "normalis" (azert tetem id. jel koze mert pszihologiag nincs normalis ember, mind deviasonk vagyunk, de a tarsadalom nagy resze alkamazkodik a normakhoz) ember eliteli ezeket a megnyilvanulasokat. ez alatt nm azt ertem hogy duke devians lenne netan pedo, csak o maskepp gondolkodik. erre joga.