Gyurkity Péter

2 millió letöltésnél jár és ugrani készül a Joost

Bár a szoftver még mindig béta fázisban van, a szolgáltatás immár hivatalosan is elindult. Eddig 2 millió példányban töltötték le a klienst, az igazi áttörést azonban a nagy csatornák csatlakozása hozhatja meg.

A Joost május eleje óta elérhető, igaz a publikus változat csak a hónap elején indult útjára. A szoftver ezzel mindenki számára hozzáférhetővé vált, a szolgáltatást azonban csak most, a Cannes-ban megrendezett MIPCOM kiállításon jelentették be az ágazat fontosabb szereplői és a nagyközönség előtt. Az eddig elért 2 milliós eredmény nem rossz, bár az igazi felfutás még várat magára.

A MIPCOM alatt Mike Volpi, a Joost vezérigazgatója nyilatkozott a cég terveiről, elképzeléseiről és a jelenlegi helyzetről. Elmondása szerint a hagyományos kínálat csak az első lépést jelenti az interneten, mivel a jövőben az előadók közvetlenül, sőt maguk a felhasználók is hozzájárulhatnak ennek kibővítéséhez - hogy milyen módon, arról még nem szól a fáma. Az azonban biztos, hogy az igazi áttörést a nagy nevek, a jól ismert és nézett tévécsatornák csatlakozása hozhatná meg, ez azonban még várat magára.

Az ágazat nagy nevei ugyanis egyelőre húzódoznak ettől, ehelyett inkább saját hálózataikat, saját online szolgáltatásaikat fejlesztik és elsősorban olyan műsorokat tesznek elérhetővé, amelyek a televíziózásban eddig nem, vagy alig kaptak helyet. Márpedig Volpi szerint éppen az lenne most a legfontosabb, hogy a nagy tévéadók a megszokott műsorokat, nívós és népszerű sorozatokat és filmeket is elérhetővé tegyenek az interneten, hiszen pont ezzel tudnák beindítani a növekedést. Az online szolgáltatások ezzel nemcsak kiegészítésként, hanem igazi utódként jelenhetnének meg a színen.

A Joost egyébként éppen ezt ígéri, egyik legfőbb céljuk a sorozat és teljes filmek hozzáadása. Emellett tekintélyes méretű archívumot is szeretnének kialakítani, számos régebbi, ám mind a mai napig népszerű alkotással. Ami a nézettséget és az igényeket illeti, ez régiónként eltérő: míg az észak-amerikai nézők elsősorban a vígjátékokra és scifikre kíváncsiak a Joost-on, Brazíliában a zenei klipek a legkelendőbbek, az európaiak pedig a hosszabb, teljes filmekre vágynak leginkább.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Cat #11
    http://www.sg.hu/cikkek/51941/web_2_0_felvilagositas_iv_joost_az_internet_tv

    Elég részletes?
  • feamatar #10
    elárulta: ott egy nagy link indult útjára alatt, ami elmagyarázza hogy miről is van szó...
  • Darth Sith #9
    tény. De ha ezentúl tv-re egyáltalán nem lenne szükség, mert ezen keresztül fogható lenne minden nagyobb/ismertebb adó, nem lenne egyszerübb? :P
  • NKing #8
    shabba: Mondjuk ha tudom már az elején, hogy miafene ez, akkor eldönthetem, hogy érdekel e egyáltalán, mert én végigolvasom a cikket, még szerencse hogy rövid... és utána még keresgéljek, hogy miről volt szó...Azért ez gondos! Szóval egyetértek interfleetel ezesetben.
    Amúgymeg nemtudom mi a fenéért kell 15ezer adó. Ami a TV-n jön 100, az se érdekel nagyon sok embert, akkor mi újat tud felmutatni az a több ezer adó?
  • dondore #7
    Megint a spanyolviasz....
    Egyedul azt(at) nem ertem, ki nyomja most ezt a ceget? Mert konkurrenseinek se szeri, se szama...
    Majd ha gb ethernet meg mpls, meg optika nem csak ceges halozatokban lesz, na akkor lesz attores. Addig meg nezzel jutubot 340x480-ban, vagy vegyel digitv-t ;)
  • shabba #6
    Azért vannak a cikkek alatt a kapcsolódó linkek, a hasonló témájú kapcsolódó cikkekhez, hogy az olvasó utána nézhessen az előzményeknek. Ha minden cikk esetén a kályhától indulna ki egy cikk írója, akkor egy bizonyos témában évek múlva több tíz oldalas cikkek születnének, ami a rendszeres olvasók számára teli lenne unalmas ismétlésekkel.
  • interfleet #5
    Nagysyerű! Mióta vártam erre a pillanatra! Egyébként ha már a cikkírónak annyi újságírói hozzáértése nem volt hogy legalább elárulja a hozzá nem értő és ezért semmibe sem veendő halandónak, hogy mi a fene az a Joost, akkor megköszönném ha megtenné helyette valaki.
  • Bubbax #4
    Csinál egy 800 Mbyte-os cache file-t, de letörölhető ha kell a hely.
    A user\appldata\joost\anthill könyvtárban van.
  • mikloss #3
    Jó volt, én felraktam néztem rajta egypár sorozat részt... csak egy gond volt elkezdett telítődni a winyóm miatta és nem tudtam hova tölt le és egyáltalán mit, csináltam lemezkarbantartót de nemsokat ért ugyan úgy teli maradt. Nálatok nem volt ilyesmi? Mondjuk néztetek 1 órát jooston és vagy 500 megával kevesebb lett a hely.
  • Dark Angel 666 #2
    Szerintem érdemes felrakni , a legjobb csatorna szerintem a Ministy of Sound zenecsatorna rajta