Napi Online

Szerbia elektronizálódik

A szerb vállalatok 97,7 százaléka használ számítógépeket, ami 0,4 százalékkal több, mint egy évvel ezelőtt - közölte Dragan Vukmirovics, a szerb statisztikai hivatal igazgatója.

A számítógépek 90,6 százaléka kapcsolódik rá az internetre, az utóbbiak 46,7 százaléka behívásos - azaz viszonylag lassú - hozzáféréssel rendelkezik. Az internet-hozzáféréssel rendelkező vállalatok 61,8 százaléka weboldalt is üzemeltet, ami azt jelenti, hogy 13 ezer szerb cégnek van saját honlapja a világhálón. Belgrádban és Közép-Szerbiában ez az arány több mint 65 százalékos, míg a Vajdaságban kevesebb mint 50.

A háztartásoknál szintén gyors fejlődést figyelhetünk meg: tavaly még csak minden negyedik család rendelkezett számítógéppel, idén azonban már minden harmadik otthonban található számítógép. Ezzel az aránnyal az ország jobban áll e téren, mint Románia, Macedónia és Bulgária. Az Európai Unió átlaga 60 százalék. A városokat természetesen jobban meghódította a számítástechnika, mint a vidéki településeket, az előbbiekben 42,7, az utóbbiakban 21,6 azoknak a háztatásoknak az aránya, ahol van komputer. A családok 26,3 százaléka rendelkezik internet-hozzáféréssel, ami óriási ugrás a tavalyi 7,8 százalékról. Ezzel Szerbia Görögország, Bulgária és Macedónia előtt van. Az EU átlaga 49 százalék.

A havi 600 eurónál több jövedelemmel rendelkező háztartások 72,9, a 300 eurónál kevesebből gazdálkodók 13 százaléka fér hozzá a világhálóhoz. A lakosság 41,2 százaléka használt komputert az elmúlt három hónapban, ami szintén óriás ugrás a tavalyi 4,5 százalékhoz képest. Az EU-ban átlagosan 59 százalék ez az arány. A szerbek 29,9 százaléka internetezett is az elmúlt három hónapban, az EU-átlag e téren 52 százalék.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • BlackRose #6
    Persze ne gondolja valaki, hogy Szerbiában jó, mert siralmas de nagyon siralmas a helyzet... persze én csak dumálok most itt 1000km-rel eszakabbra :) de ismerem a helyzetet.
  • BlackRose #5
    Megvan ennek a pontos oka, nem nagyon kell ezen elgondolkodni... na de politika off :) főleg ha a történelmi tények ferdítve vannak. Különben érdekes statisztika, aki ismeri a helyzetet Szerbiában az val'sz'eg nagyokat néz, hogy ezt meg honnan szedték... de ugye ott már mindenki megszokta az ilyen "statisztikát" :) különben Románoktól és Bolgároktól hallottam - akik jártak Szerbiában, hogy Szerbia előttük jár, fejlettebb... persze nem tagja az EU-nak, mert nincs neki kikötője a Fekete tengeren... :) ... különben elég siralmas, hogy 10 év haború, gazdasági izoláció és Milosevic után is vannak országok europában amelyek mögötte vannak és még nagyobb LoL, hogy ezek még EU tagok is.
  • juventino #4
    Ha automatikus fordítás lenne, akkor az "észlény" Belgrádot is Beogradnak írta volna...Vojvodina??? Ááááááá...Érdekes, h mindig csak mink vagyunk Vojvodina, Vajdaság, az székely az erdélyi, nem romániai, meg a felvidéki az ritka esetben szlovákiai...hmmmm...ezen azért el kellene gondolkodni, h miért is van ez így!....
  • KoS #3
    En is epp harapni akartam a Vajdasag -> Vojvodina miatt, de latom mar mas megtette.
    Ejnye-bejnye a cikkironak.
  • BlackRose #2
    Ezt a szöveget biztos automatikus fordításal kapták, mert LoL, Vojvodina, komputer, site :)
  • mosogep #1
    Ha van rá magyar nevünk, akkor Vojvodina miért Vojvodonia? Szerbiát sem Szrbijának írjuk, Németország sem Deutschland stb...