Napi Online

Programhibák hátráltatják a pályázókat

Az Új Magyarország fejlesztési terv pályázatain indulók helyzetét egyes esetekben jelentősen nehezíti, hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) honlapján elérhető elektronikus kitöltőprogramokat gyakran késve és hibásan teszik közzé.

Az augusztus 24-ével beadható és nagy népszerűségnek örvendő gazdaságfejlesztési operatív program (GOP) és közép-magyarországi operatív program (KMOP) keretében megnyíló informatikai fejlesztésekre és irányítási rendszerek kiépítésére irányuló felhívások esetében például a kapcsolódó kitöltőprogramok csak aznap, nem sokkal 17 óra előtt váltak letölthetővé, amikor már az NFÜ és a közreműködő szervezet szakembereinek munkaideje véget ért, így a kitöltőprogramokban felejtett hibák gyors javíttatása és közlése lehetetlenné vált.

Pedig a folyamatos elbírálású pályázatok esetében a pályázat benyújtásának időpontja döntő jelentőséggel bír, mivel a kiírásoknak megfelelő pályázatokat a beérkezés sorrendjében, a források kimerüléséig támogatják. Emellett számos esetben előfordul az is, hogy a beruházást sürgősen meg kellene kezdenie a pályázónak, de azt a formai befogadásáig nem lehet megtenni egy, az idei évtől érvényes új rendelkezés értelmében. (A programhiba miatti hiánypótlás a formai befogadás időpontját késlelteti.)

Például a GOP-2007-2.2.1-es kiírás kitöltőprogramját alapvető paraméterezési hibával tették közzé, így a pályázók kénytelenek voltak hibásan kitölteni az adatlapot annak mielőbbi benyújtása érdekében, ugyanis a program addig nem adott vonalkódot a formanyomtatványra, amíg azt rendben nem találta. A pályázók így hiánypótlási felszólítást kaptak. Örvendetes ugyanakkor és a közreműködő szervezet rugalmasságát mutatja, hogy a visszajelzésre, miszerint a hiánypótlás programhiba miatt teljesíthetetlen, a pályázatot gyorsan befogadták és így a beruházás is megkezdhetővé vált.

Érthető, ha az egyre több megnyíló pályázat miatt a kitöltőprogramok készítőinek esetleg nincs kapacitása a részletes tesztelésre, ám éppen ezért érdemes lenne azokat a legkorábbi beadási időpont előtt néhány nappal közzétenni, és a pályázni szándékozók számára létrehozni egy olyan speciális, szükséges informatikai ismeretekkel rendelkező helpdesk részleget, ahol még időben javaslatokat tehetnének a programok kifogástalan működése érdekében, hiszen a legjobb tesztelők maguk a pályázók - javasolja a Magyar Pályázatkészítő Iroda Kft.

A hibák elkerülése érdekében hasznos lenne a kitöltőprogramokat is közzétenni még a legkorábbi beadási időpont előtt néhány nappal.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!