Napi Online

Kötelező az e-beszámoló a cégeknek

Augusztus végéig 110 ezer 2006-os üzleti évre vonatkozó számviteli beszámolót helyeztek letétbe a fővárosi cégbíróságon, a dokumentumokat már feldolgoztuk, vagyis megtekinthetők az irattárban - mondta Könnyűné Mondok Edit, a cégbíróság vezetője.

A fővárosban csaknem 185 ezer élő céget tartanak nyilván, közülük évente átlagosan 50-60 ezer feledkezik meg a pénzügyi beszámoló letétbe helyezéséről. Velük csak akkor foglalkoznak, ha bejelentés érkezik a mulasztásról, például az APEH-től vagy egy magánszemélytől, akinek szüksége lenne a vállalkozás adataira. Ilyen esetben a céget először felszólítják az iratok benyújtására, és ha ezután sem tesz eleget a közzétételi kötelezettségnek, pénzbírságot szabnak ki, amely százezer forinttól tízmillióig terjedhet. A fővárosi cégbíróság az idén még nem büntetett meg senkit.

A hagyományos, cégbírósághoz történő papíralapú benyújtás esetében a beszámolót közzététel céljából az igazságügyi tárca céginformációs szolgálatához is meg kell küldeni. A cégeknek 2005 óta lehetőségük van arra, hogy a beszámolót elektronikus úton nyújtsák be, de a módszer egyelőre nem népszerű. Az idén mintegy háromszáz cég nyújtotta be így a beszámolóját, a több mint 300 ezer kötelezett elenyésző hányada - tájékoztatta lapunkat Győri Enikő.

Az igazságügyi tárca osztályvezetője hozzátette: várhatóan ez év őszén a Pénzügyminisztérium a parlament elé terjeszti a beszámolók elektronikus úton történő benyújtásának kötelezővé tételét szolgáló törvényjavaslatot. Utóbbi - Győri szerint - a cégek adminisztratív terheit nem csökkenti, de kiiktatja a feldolgozás időigényét, és gyors fellépést tesz lehetővé a mulasztókkal szemben. A pénzügyi tárca sajtóosztályán elismerték, hogy készül a javaslat, de annak részleteiről egyelőre nem kívántak tájékoztatást adni.

Az e-beszámoló kötelezővé tétele nagy üzlet lehet az elektronikusaláírás-szolgáltatóknak, a dokumentumokat ugyanis fokozott biztonságú vagy minősített e-aláírással kell hitelesíteni. A cégek jellemzően ezért nem is választják ezt a módszert, pedig előnye, hogy nem kell sorban állni, és a közzétételért mindössze háromezer forintot kell fizetni, szemben a papíralapú megoldással, ami jogi személyiségű társaságoknak tízezer, jogi személyiség nélkülieknek pedig ötezer forintba kerül.

Az e-szignóval rendelkezők elektronikus cégeljárásra is jogosultak, vagyis bejegyzési (változásbejegyzési) kérelmüket is beadhatják online, ami szintén olcsóbb - 5 ezer, illetve 3 ezer forint -, mint a papíralapú eljárás. A fokozott biztonságú e-aláíráshoz szükség van egy személyre szóló tanúsítványra, az ezt tartalmazó chipkártyára, kártyaleolvasóra, e-szignó szoftverre, valamint időbélyegző-előfizetésre. Ehhez évente már 20 ezer forintért hozzá lehet jutni a Nemzeti Hírközlési Hatóság által jegyzett, hitelesített szolgáltatóknál.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!