Gyurkity Péter

Hitachi - kompatibilis 100 GB-os Blu-ray

A Hitachi nem az első gyártó, amely extrém kapacitású Blu-ray korongokat ígér, a kompatibilitás terén viszont az élre törhetnek, hiszen ígéretük szerint készülő négyrétegű fejlesztésük nem igényel majd új lejátszókat.

A cég a CEATEC JAPAN 2007 elnevezésű kiállításon mutatta be készülő fejlesztésének prototípusát, amely négy rétegével összesen 100 GB adatot tárol el egyetlen korongon. Az újdonság nem is ez, hiszen emlékezhetünk a TDK 100, illetve 200 GB-os terveire, ám a Hitachi azt ígéri, hogy az új korongok nem igényelnek majd speciális hardvert, vagyis akár a jelenlegi lejátszókban is beolvashatjuk őket.



Egészen pontosan a firmware frissítésére lesz majd szükség, ám a viszonylag egyszerű manőver után - legalábbis a gyártó tervei szerint - minden gond nélkül felhasználhatjuk majd az extrém kapacitást kínáló lemezeket. Arról viszont már nem szól a fáma, hogy a négyrétegű korongok előállítása mennyiben igényel majd speciális gyártósort és egyéb berendezéseket, vagyis hogy várhatóan mennyivel emelkednek majd a gyártási költségek. Túl nagy eltérés esetén a filmstúdiók a távolmaradás mellett dönthetnek, ez pedig rögtön visszavetné a forgalmat - arról nem is beszélve, hogy a nagy felbontású filmek tárolására bőven elegendő a jelenleg egy-, illetve kétrétegű korong.

A Hitachi mindenesetre komolyan gondolja a debütálást, igaz arról sem tudni semmit, hogy az érdekes fejlesztés mikor indulhat útjára. Azt viszont nem felejtették el megemlíteni, hogy ők is készülnek a 200 GB-os, immár nyolcrétegű változattal, ami - ha minden jól megy - szintén mindössze a firmware frissítését igényli majd. Az egyéb részletek egyelőre nem láttak napvilágot, így mi sem tehetünk mást, mint hogy kivárunk a megjelenésig.

A kapacitásnövelési mánia mindkét tábor tagjait elérte, hiszen az eredeti 100 és 200 GB-os Blu-ray terveket követően a háromrétegű HD DVD lemezekre vonatkozó elképzelések is megszülettek - ez utóbbi 51 GB-ot kínál, éppen csak meghaladva a kétrétegű Blu-ray lemezek kapacitását.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • T0nk #8
    Csupáncsak egyvalamit tudok hozzáfűzni ehhez, amit egyik öreg kollégám szokott mondogatni: Az információ gáz halmazállapotú, mivel kitölti a rendelkezésére álló helyet.
  • L3zl13 #7
    Tekintve, hogy a hírben szvsz nem írható, hanem nyomtatott (gyári műsoros) lemezekről van szó, ezért a warez nem igazán játszik szerepet.
    És hogy mire kell a nagy kapacitás?
    Egy filmnél vagy játéknál tényleg nincs értelme, de esetleg sorozatoknál (akár TV sorozat, akár többrészes mozifilm) jól jöhet.
  • rotator #6
    Jól mondod!
  • csimmasz #5
    Ott a pont.
    Kíváncsi lennék egy olyan adatra,ami azt mutatja mekkora forgalma lenne a cd-dvd iparnak,warez nélkül.
    Szerintem töredéke a mainak!
  • duke #4
    Na igen kit erdekel a film ipar,ugyis mindenki a terabyte szamra letoltott,warezt fogja tarolni rajta.Ez egy akkora kepmutato hazugsag,hogy persze azert fejlesztik a lemezeket mert a film ipar igy meg ugy.Amikor tudjak hogy az eladott dvd lemezek 99.9 %-an is,illegalis anyagok vannak.Es az egesz adatarolo ipar nem letezne,ha az emberek nem vasarolnak milliard szamra az irhato lemezeket,az illegalis masolas miatt.
    Ha az emberek csak legalis celra hasznalnak a lemezeket,akkor atlagban ugy kb 2-3 lemeze lenne egy embernek,nem pedig tobb szaz,tobb ezer.
  • waterman #3
    én semmilyen biztonsági mentést nem bíznék optikai meghajtóra.. szerverekhez is akkor már mégegy raid-tömb, de inkább a szalagos meghajtók..
  • LADA Kalina #2
    szerintem is hanyagolni kéne a filmipart, szerintem inkább az informatikai szférára kéne koncentrálni, pl. szerverek biztonsági mentéséhez bizony jók lennének, ott persze fontos a tartósság is
  • Akuma #1
    A gyártóknak nem lesz szükségük a kötsög filmkészítőkre, mert darabonként is drágábban és nagyobb profittal adják el a lemezeket, mintha lenne rajta film... 1 film nem ér meg 100GB-ot, inkább 50 filmet rátesz magának a felhasználó...

    Jöhet