SG.hu

Szélessávra került Ramocsaháza kistérség

Átadták a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei a Ramocsaháza kistérségben a szélessávú információs infrastruktúra-hálózatot - közölte a fejlesztésben közreműködő T-Kábel Magyarország Kft.

A fejlesztés a Nemzeti Fejlesztési Terv Gazdasági Versenyképességi Operatív Programja támogatásával valósult meg. A pályázathoz szükséges 25 százalékos önrészt a T-Kábel tulajdonosa, a Magyar Telekom mint üzleti-szakmai partner biztosította a kistérség részére, és vállalta 6 éven keresztül a hálózat üzemeltetését is. A T-Kábel a kábeltelevíziós szolgáltatások nyújtását teszi lehetővé Berkesz, Ramocsaháza, Nyíribrony és Nyírkércs településeken.

A közlemény szerint az idén több településen is elindul a T-Kábel kábeltelevíziós szolgáltatása, aminek köszönhetően a térség közel 2.000 olyan háztartása juthat szolgáltatáshoz, ahol erre korábban nem volt lehetőség. A GVOP pályázatban foglalt tervek szerint összesen mintegy 120 kistelepülés jut a legmodernebb szélessávú informatikai és elektronikus hírközlési szolgáltatásokhoz legkésőbb 2008 első félévében. Ezeken a településeken a pályázat kiírásakor nem volt elérhető a szélessávú internet-infrastruktúra.

A fejlesztések összege kistérségenként 100-500 millió forint közötti, s a finanszírozásában a Magyar Telekom is jelentős részt vállal.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • nyalógép #1

    Kormánypropagandának és t-csoportos ömlengésnek elmegy ez a hír. Most építik ki a rendszert, amikor mobilhálózatok saját erőből egyébként lefednék a térséget. Meg amikor már indul a digitális földfelszini sugárzás.