Gyurkity Péter

Szeptemberben megújulhat az iPod

Nemhivatalos információk szerint az Apple hagyományos szeptemberi rendezvényén mutatják be az új iPod készülékeket. Eszerint érkezne az érintőképernyős, valamint a Mac OS-re épülő változat - a cég hallgat.

A fenti információk több internetes oldalon is felbukkantak, többnyire olyan - többek között belső vállalati - dokumentumokra hivatkozva, amelyek csak rövid voltak elérhetők egyes portálokon. Az Apple Insider és az Infinite Loop is arra számít, hogy a szeptember elején megrendezendő eseményen az Apple egy teljesen új sorozatot mutat be a hordozható lejátszókból, amelyek között több régóta vált megoldás is helyet kapott.

Az egyik ilyen fejlesztés az érintőképernyős iPod lenne, amelyről már több mint egy évvel ezelőtt megjelentek az első mendemondák. Egészen pontosan négy különböző modellről esik itt szó, amelyek többnyire NAND-flash alapra épülnek, és az iPod Video és nano vonal megújítását szolgálják. Nagy valószínűséggel bemutatnak egy olyan változatot is - állítólag a nano vonalon -, amely már egy teljesen új felhasználói kezelőfelületet használ, amely viszont a Mac OS X speciális változata. Ez utóbbi azt irányozza elő, hogy cég uniformizálná a különböző készülékeken található kezelőfelületeket és a Mac OS-t helyezi mindenhol előtérbe.

Ez utóbbinál kiemelik, hogy a cég másik három fontos üzletága - a Mac, az iPhone és az Apple TV - már most is az operációs rendszerre támaszkodik, itt egyedül az iPod tér el saját megoldásával. Amennyiben ez megváltozik, a teljes portfólió egyazon szoftveres háttérre épülhet, ami leegyszerűsítheti mind a vállalat, mind pedig a vásárlók dolgát.

A részletek azonban egyelőre nem ismertek és a cég szokásához híven továbbra is hallgat. A szeptember 5-én szerdán esedékes rendezvényen azonban mindenre fény derül, kíváncsian várjuk, hogy a vállalat ezúttal mivel szeretné meglepni a tömegeket.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • vanclemmons #22
    hahh, az a poén, h az ipod szar fülese nem 1000 ft, hanem 10 ezer... és tényleg pocsék, de mondjuk én kicsit sokallom azt a 10 ezret bármilyen fülhallgatóra, legyen az sennheiser akár... bár ettől eltekintve a közeljövőben kénytelen leszek rá beruházni, a fülem épsége érdekében...
    mellesleg nekem ipod nanom van, és teljesen meg vagyok vele elégedve (kivéve a fülhallgatóját). és sztem igenis strapabíró! számtalanszor leejtettem már, és semmi baja nincs. karcolás nélkül megússza mindig a baleseteket :)

    az ipodos filmnézésről meg annyit, h volt szerencsém hozzá, egy unalmasabb órán, és lehet, h nem a legjobb élmény, de nem is tudom melyiket választanám. kémiatanár monoton előadása versus zoolander... nehéz döntés...
    nyilván ha van 50"-os plazmatévé a közelben, akkor nem az ipodot választom szórakoztató hang- és képforrásnak, de pont ezekre az esetekre jó, hogyha esetleg nincs a közelben nagyobb kijelző 200x300-asnál...
  • scorpeeon #21
    Nem minden szar. Az iPod az ennyi pénzért. Hallgass meg egy zenét egy iPodon aztán egy jó ki iRiver-en vagy Sony-n. Enyhe különbséget vehetsz észre. És ha egy zenelejátszót veszel (márpedig az iPod elméletileg az), akkor nem pontosan az számít, hogy milyen a hangminőség és mennyi ideig játszik le? Mert sztem ezek a leglényegesebbek. És ezekben az iPod ritka gyengén muzsikál, hiába trendi. iPodon film is eléggé érdekes, egy olyan kijelzőn én nemigen néznék filmet, egy PSP vagy iPhone kijelzője még talán alkalmas is rá, de ezé? Ugyanmár. A tömörítetlen zenéről meg én is annyit mondanék, hogy egy iPod hangminőségére egy 192kbps is sok :)
  • oasis UK #20
    Nektek minden szar?


  • kogasom #19
    MS Zune. Arra is csak a kapott software-el lehet pakolni. Pluszba ott még DRM-el látja el a számokat, így kiszedni már nem lehet belőle semmit (Az iPod csak átnevezi, és saját rendszerben tárolja, de ha valaki nem sügér a géphez, akkor ki lehet belőle vakarni a zenét).
  • Sanyix #18
    OMG ájpodon film...
  • Darth Sith #17
    egyet árulj el. Egy 300x200 pixeles kijelzős iPod-ra minek felrakni 1,9GB-s filmet, aminek a felbontása 720x576 pixel? simán resize-od a kiejlző méretére és máris csak 2-3száz MB maximum.. A lossless formátumról meg annyit, hogy az iPod lejátszókon, nem jön ki a különbség egy 250kbps és egy lossless között. Mert annyira gány a hangminősége és a fülese. Egy iRiver-n kijön, de egy iPod-n nem.
  • Darth Sith #16
    ami szar az szar. Egy nagyon középkategória alját súroló lejátszóról van szó, szép dobozban eladva 5xör annyiért, mint amennyit valójában érne teljesítmény/tudás alapján. Nem a levegőbe beszélek, eddig mindegyik generációs iPod-t kipróbáltam vmelyik ismerősömön keresztül, csak hogy legyen tapasztalatom. A hangminősége botrányosan rossz, még akkor is ha a gyári fülest kicseréltem egy Sennheiser-re (CX300). Nincs benne normális equalizator stb.. Az aksija botrányosan keveset bír, ha egyszer leejti az ember, kb dobhatja is ki, mert szétesik. Ezzel ellentétben pl nézz meg egy iRiver H320-t. lehet hogy vastagabb, lehet hogy nehezebb, de az enyémen pl már ment át autó és tökéletesen működik. A tudása sokkal nagyobb mint egy iPod-nak, a hang minősége hatványozottan jobb, és nincs olyan hogy lekopik a festék vagy karcolódik. A festéket egy karcálló réteggel vonták be, hogy a kinézete se csorbuljon az évek alatt. Jah hogy még olcsóbb is mint az iPod amely fele annyit tud és negyed olyan strapabíró?...

    Jah és attól még hogy eladtak belőle x milliót, nem biztos hogy jó. A győzikét is 3 millióan nézték anno a 9 milliós lakosságból, mégse feltétlenül "jó"... De ha szerinted ez meghatározza egy termék minőségét.. Akkor vegyünk egy Sennheiser HD595-s fülest. Viszonylag keveset adtak el belőle, mert felsőkategóriás audiofil füles. De mivel szerinted amiből többet adnak el az a jobb, ergo az iPod gyári 1000Ft-s fülese jobb, mivel többet adtak el belőle mint a HD595-ből..
  • oasis UK #15
    Nekem már az a 80GB is kevés remélem,h az új ipodok közt lesz még ennél is nagyobb!!!
    Else hinnéd mennyi zene van a világon!!!:)
    Noh meg a filmek,zenés videok,podcast/hírek,sport,rajzfilm../youtube videok,nyaralásos felvételek,reklámok,trailerek,játék,képek..
    Nem sok ám az a 80GB:S
    Főleg ha a számok apple lossless formátumba vannak fent igy csak a zene ami fent van kb 800 szám kb 30 előadotol,majdnem 40GB...
    És hol vannak a filmek? melyeknek darabja 1,22Gb és 1,9Gb között mozog..
    ebből se egyet tesz fel az ember..
    Noh mind1 a lényeg h kevés ma már legalábbis nekem az a 80GB..

    Én nem vagyok divatmajom,és nem követek semmilyen trendet!!!
    Nekem 1xüen ez jött be és kész!!!
    Mindennel maximálisan megvagyok elégedve!!!
    Jah leszámitva a gyári fülest az szar:S
    Emiatt is cseréltem le cx-300ra:)
    De ha bárki ipodot vesz,inkább vegyen hozzá egy Cx-300ast v egy JBL-t azokkal szol a legjobban,és nem fogsz megsüketülni olyan hamar mintha a gyárival halgatnád a lejátszódat...
    Legyen már szept 3!!!!!
  • formatuq #14
    HAHAHAHAHAHHA
  • Sanyix #13
    iFan