SG.hu·

Az ítélet: Windows-telepítés

Az EliteTorrents nevű BitTorrent portál egykori adminisztrátorát jogvédett anyagok feltöltése miatt ítélték börtönbüntetésre. Számítógépét szintén figyelik, ám ehhez kizárólag windowsos programok állnak rendelkezésre.

A "sk0t" néven tevékenykedő egykori adminisztrátor még 2006-ban akadt fenn az FBI hálójában, amikor is jogvédett tartalmak feltöltésének vádjával sikerült elfogniuk majd a bíróság közreműködésével kellő büntetést kiszabniuk a fiatalemberre. Az ítélet szerint 5 hónapot kell egy büntetés-végrehajtási intézményben eltöltenie, amit további 5 hónap házi őrizet egészít ki. Most ismét engedélyezték számára a számítógépe használatát, ám kizárólag abban az esetben, ha hajlandó Windows operációs rendszert feltelepíteni az eddigi Linux helyett.

A problémát az okozza, hogy a hatóságok folyamatosan figyelemmel akarják kísérni sk0t - teljes nevén Scott McCausland - tevékenykedését, ehhez pedig a kellő programokra van szükség, hogy a megfigyelést távoli elérésen keresztül végezhessék. Erre viszont kizárólag windowsos szoftverek állnak rendelkezésre, amelyek nem futnak el a számítógépen lévő Ubuntu Linux operációs rendszeren. A döntés már megszületett - a fiatalembernek Windowst kell telepítene, ellenkező esetben nem használhatja számítógépét.

McCausland védője révén fellebbezni fog ezen kitétel miatt, mivel nem hajlandó beleegyezni a kikényszerített váltásba. Állítása szerint nem a megfigyelés ténye zavarja, ezt tudomásul veszi, mint a büntetése részét. A bibi ott van, hogy a Windows telepítéséhez először meg kellene vásárolnia az operációs rendszert, erre viszont nincs fedezete, mivel az ítélet miatt jelenleg munkanélküli és tartalékai sincsenek. "Elég nevetséges helyzetbe kerültem" - jelentette ki "sk0t", aki annak idején a Star Wars várva-várt harmadik epizódja miatt került bajba.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© harangx22007. 08. 28.. 16:47||#61
mert az fbi szerint nincsenek olyan távoli asztalos szoftverek ami megy linux és win alatt is.Lehet kéne szólni nekik hogy van VNC meg még pár ilyen progi. 😄
© talk2007. 08. 27.. 22:42||#60
Rosszul olvastam a hírt, vagy tényleg az eredetiben is csak a sajátjára kell win?
Mert ha csak a saját gépére kell win akkor kölcsönkérhet valakitõl és utána már mehet is a Linux.
© Penge42007. 08. 27.. 21:25||#59
"linuxos kolléga legnagyobb büntetése ez, szerintem, inkább leüli 😊"

Nézd, én is töltögetek torrentrõl meg mindenhonnan, de ha sikerült elkapni õt, akkor megérdemli a büntetését, végülis, ha nem is általános lopás (hiába mondják annak), valamilyen szinten bûnt követ el.
Ha nem büntetnék meg, akkor nem lenne olyan hülye, aki megveszi az eredeti szoftvert és nem lenne mit warezolni, mert akkor már abszolút nem lenne bevételük a szoftvergyártóknak ugyanis itt akármennyi ismerõsöd van neked, nekem, bárkinek, akik szintén mindent warezolnak (egyesek még a hardvert is<#idiota>), attól még nyugaton az egyszerû userek többsége (~90%)
meg fogja venni az eredetit, mert pénzébõl kifutja és nem szórakozik warezzal, mert neki a torrent, meg ilyesmi "bonyolult", meg van a másik, aki parázik. Na meg cégek is akkor megköckáztatják jobban, ha lazítanak a törvényeken.
Szóval így van ez jól, hogy látszatként fenntartják a "bûncselekményt követsz el vele" nézetet, néha egy-két nagy halon példát statuálnak, a kisemberek meg annyit warezolnak, amennyi a csövön kifér.

Linuxra meg ne várd már el, hogy legyen, az okait már leírtam a #49-ben.
© Randal2007. 08. 27.. 19:31||#58
Van itt az SG-s cikkek között egy amelyik mwegemlíti, hogy van oylan ügyvéd aki ilyenekkel foglalkozik. pontosabban asszem a DC-sekkel, de hátha elvállal téged is😛
Óradíja nem nagy.
Egyébként meg kérjél te is házkutatási parancsot minden emberre aki beszélni akar veled a bíróságon😛
© smokedoc2007. 08. 27.. 14:20||#57
Az artisjust egy szopás
minket egy nyilvánosan is hallható rádió miatt basztatnak.
Akkor vagy jó, ha nem veszed körbe magad árammal müködõ géppel, és kiflit majszolsz egy fa alatt, amiben nincse guargumi 😊
© smokedoc2007. 08. 27.. 14:14||#56
linuxos kolléga legnagyobb büntetése ez, szerintem, inkább leüli 😊

vagy tele lehet rakni érdekes ikonokkal és fájlnevekkel

Pld: FBI-os köcsög, anyád jól van?.exe
esetleg hosszú Í betüket rakni a fájlnevekbe, véletlenül se tudják olvasni angol xp vel
hálókártyát visszarakni 10M half duplexbe, távelérés hagy lassúljon.
otthon lemondani a fix ip címet dinamikusra, és a router elé kötni egy ütemezõt, ami 10 percenként újraindít, aztán keressék az új címet 10 percenként

de a legjobb ! otthoni wifi elérés jó távolról, néha köpjön be valami jelet, mikor nem használja de azt is csak 1-2% os jelerõvel 😊
és jó nagy wpa2-vel

aki a túloldalt kukkolja tuti agyvérzést kap!
© item2007. 08. 27.. 10:57||#55
Nem vagyok naiv, nem vagyok köteles megadni,nyugodj meg utánnanéztem ennek. Nem rejtegetek semmit, csak védem a szellemi tulajdonom, nagy különbség! És hiszed nemhiszed fingjuk sincs a yardnak hogy mit hogyan kell ellenõrizni, és bevizsgálni, ennyi erõvel mondhatom hogy üres a hdd mert nem látszódik semmi csak az hogy van pl 2 partició de rálépni nem lehet, és a vissazfejtés is lehetetlen záros határidõn bellül. (A mai technikai állás alapján kb 70év 128bit AES kódnál) A másik meg az hogy ezeknek nincs költségvetésük komolyabb bevizsgálásra.
© floatr2007. 08. 27.. 10:20||#54
Még nagyobb pofátlanság lenne ha a megigyelõ szoftvert is meg kéne vásárolnia 😄
© Penge42007. 08. 27.. 10:10||#53
"a "lehallgatást" a windows támogatja ...ezekszerint. Lehet benne valami kormányzati kiskapu."

Az internethozzáférést is támogatja, sõt, a fájlok elmentését, megnyitását is. Ezekben is lehet kiskapu és komoly visszaélésekre adhat okot, sõt mi több, még hatalmas biztonsági kockázat is.<#rolleyes>
© Inquisitor2007. 08. 27.. 10:09||#52
Hmmm. És az nem számít, hogy fizetted a túlélési adót az Artisjus matricákkal?
(Ha véletlenül még se, akkor bizonyítsák be, hiszen nem vagy közeles a csomagolást megõrizni!)
Amennyiben még is megbüntetnek, követeld vissza a lemezenkénti túlélési adót.