SG.hu·

Az nVidia és az AMD is a szűkös kapacitással küzd

A friss beszámolók szerint mindkét rivális igyekszik gyorsan bővíteni az utánpótlást, ezért a tajvani TSMC-t bízzák meg újabb és újabb megrendelésekkel. Az AMD a Radeon HD 2900-ből mutatna be újabb változatokat.

A magyarázat szerint a piacon a vártnál nagyobb érdeklődés mutatkozik a DirectX 10-es grafikus kártyák iránt, aminek eredményeként egyik gyártó sem tudja tartani a lépést a kereslettel. Ezért mindketten a tajvani TSMC-től várnak gyors segítséget, amelyet viszont valósággal elözönlöttek a különböző megrendelések, így ő maga is bővítésre kényszerül. A processzorgyártó nem kívánta kommentálni a hírt, míg az nVidia megerősítette, hogy néhány fontosabb partnerük a kelleténél szűkösebb utánpótlást kapott, amin igyekeznek javítani.



Az AMD-nél egészen pontosan a Radeon HD 2000-es sorozat tagjairól van szó, amelyből a hírek szerint most a fontosabb partnerek, így például a Sapphire számára igyekeznek nagyobb készletet félretenni. Az nVidia hasonló helyzetben van, ezért ugyanezt a megoldást választották, és olyan cégeket részesítenek előnyben a szállításkor, mint az Asustek, a Gigabyte, az MSI és a Zotac. A várakozások szerint a korábban felhalmozott készletek révén képesek lesznek kielégíteni a megnövekedett igényeket, mindenesetre érdekes ősz elé nézünk, hiszen több forrás szerint ekkor érkezik a legújabb generáció, a G92 és G98 révén. A 65 nanométeres grafikus chipek szintén a TSMC gyártósorán készülnek majd.

Az AMD eközben egyes hírek szerint a HD 2900 chipekből szeretne olcsóbb változatokat piacra dobni, hogy stabilizálja helyzetét a csúcskategóriában. Ezek a módosított, kissé lebutított változatok a Pro és GT jelzést kapnák meg, áruk pedig 200-400 dollár közé esne, felszereltségtől függően. Feladatuk nyilván a GeForce 8800 GTS és 8600 GTS elleni küzdelem lenne, amelyek szintén 200-300 dollár közötti áron kaphatók és kellő átmenetet biztosítanak a közép- és a csúcskategória tagjai között.

A vállalat ezt a hírt sem volt hajlandó kommentálni, az azonban biztos, hogy előbb-utóbb a kínálat bővítésére kényszerülnek, hogy jobban alkalmazkodjanak a riválishoz.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© mcganyol2007. 08. 27.. 14:46||#16
most a 8600gt-t miért kell szidni? 28k-ba kerül, de a 7600gt-nél gyorsabb dx9ben, pedig az is 25k (az arak inno3d-re vonatkoznak). a dx10-et meg megnézheted rajta, h milyen szép és aztán rögtön el is felejtheted 😊
© dez2007. 08. 27.. 14:04||#15
Akkor már miért nem tudsz várni 3 év helyett 3 év 3 hónapot, amíg lejjebb is megy az ára?
© peterx2007. 08. 26.. 22:03||#14
7800 GTX amikor megjelent 😄 Gef2-rõl váltottam...
© retek6832007. 08. 26.. 18:04||#13
miért mos mien van? :😄😄😄
© janos6662007. 08. 26.. 11:39||#12
Ehh. Lehet hogy ezért nem tudtak nekem Gainward cserekártyát szerezni csak MSI-t mikor visszavittem garis cserére és 2 hetet vártam míg inkább elhoztam az MSI-t?
© NYCBoy2007. 08. 26.. 09:17||#11
Hogy én miért nem lettem vga gyártó <#falbav> <#banplz>
© peterx2007. 08. 26.. 02:07||#10
Így a jó én is 3 évente cserélek VGA-t, de akkor a csúckategóriást veszem meg! <#eljen>
© mikloss2007. 08. 25.. 21:39||#9
Én meg úgy hogy 4 évente low-medium gépet és az kitart 1 hónapig aztán 47 hónapig elég gáz(addig kivárok és 2-3 éves csúszással nyomom a gémeket) 😄
© feamatar2007. 08. 25.. 20:57||#8
én inkább úgy vagyok vele hogy fél-háromnegyed évente de akkor keveset, így sosincs csúcsgépem, de medium-max körül elfut minden
© kisgabo2007. 08. 25.. 18:29||#7
talán nem a retkes 8500 8600gt/s 2400 2600pro/xt karikat kéne gyártani, ja bocsi, ezek a maradék selejtek..