Gyurkity Péter

Új grafikus kártyákat igényel a DirectX 10.1

A jelek szerint a DirectX 10 első frissítése nemcsak a Vista első javítócsomagjának feltelepítését igényli majd, hanem új grafikus kártyákat is, annak ellenére, hogy a Microsoft igyekszik megőrizni a kompatibilitást.

Napjainkban a DirectX 10 lassú térhódítása figyelhető meg, elsősorban a Vista operációs rendszerek terjeszkedése révén, amely ugyan a várt ütemtől elmarad, mégis előbb-utóbb elkerülhetetlen lesz. Úgy tűnik, hogy a szoftvercég megmarad ennél a vonalnál és további követelményeket támaszt azokkal szemben, akik idejekorán váltanának az első nagyobb frissítésre.

A Microsoft a múlt héten megrendezett Siggraph konferencián ismertette a DirectX 10.1 megjelenésével kapcsolatos részleteket és itt elhangoztak olyan kijelentések, miszerint a fanatikusok az év végén dobhatják is ki a jelenlegi csúcstartónak számító GeForce 8800 és Radeon HD 2900 grafikus kártyákat, mivel a hardveres támogatás még ezeknél sem lesz teljes körű. Ezt ugyan Sam Glassenberg, a DirectX fejlesztéséért felelős projektigazgató egy telefonos interjúban cáfolta, ám azt nem zárta ki, hogy bizonyos fejlesztésekre szükség lesz az új csomag teljes kihasználásához.

A DirectX 10.1 a Vista első javítócsomagjának részeként jelenik majd meg és Glassenberg szerint a 9-es sorozat frissítéseihez lesz hasonló, kivéve, hogy a külső fejlesztőknek ezúttal előírják az eredeti DirectX 10 funkcióinak teljes támogatását is. A tökéletesített csomag tehát teljes mértékben támogatja majd a jelenlegi DirectX 10-es grafikus kártyákat, ám azok nem tudják majd kihasználni az összes új opciót, ezért előbb-utóbb szükségessé válik majd új kártyák beszerzése. Ennek jelentőségét - érdekes módon - Glassenberg azzal igyekezett csökkenteni, hogy jó ideig úgysem jelennek meg kifejezetten a 10.1-re fejlesztett alkalmazások.

Az igazgató ezzel egy időben cáfolta azon híreszteléseket, miszerint DirectX 10 Windows XP-re is megjelenik. Ennek lehetősége szerinte erősen a nullához közelít, mivel az egész csomag a Vista meghajtóstruktúrájára épül.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Csaba42 #83
    Látom odáig már nem jutottál el, hogy mindkét játék fut XP-n, a fejlesztők hiába hintették el a "Vista only" cuccost. De ez valszeg egy nagyon apró kis momentum, hogy emiatt fut neked XP-n Dx9 alatt.
  • narumon #82
    "Sz.tem az hogy mi jó mi nem jó ez relatív. Attól függ ki mire használja. Mármint milyen szintü játékhoz."

    Jah amikhez én használom arra jó az én 1650xtm is. Mondjuk nem is akarok Colint játszani tizenötezer x tizezerszázhetvenes felbontásban játszani.
  • zserrbo #81
    Amúgy is már egy kisebb erőmű van itthon :) Pl a Core 2 Duo procikkal elkezdődött végre a fogyasztás csökknetése azaz nagyobb hatásfoka van, ha úgy nézzük. A VGA-kra is ráférne valami hasonló, pl mindhez DDR4 memó az kevesebbet fogyaszt.
  • zserrbo #80
    Zavaró ez az óriási pazarlás. Anno egy középkategórás VGA jelentette a pénztárcabarát használható VGA-t. Ehhez képest elértünk odáig, hogy manapság már szinte semmire nem elég pl egy 8600GT. Aztán egy olcsóbb gép ára egy új modern alaplap egy jobb VGA-ról ne is beszéljek...
    Pl a merevlemezek terén nem látok ilyen pazarlást. Szépen csökken az ár/GB arány. Egyre nagyobb méretű winyók kaphatóak ugyanazért az árért. Az PMR eljárásnak köszönhetően több adat fér egy tányérre, mint eddig. Persze ez e növelhető a végtelenségig, majd kitalálnak avgy már kitaláltak valamit. Úgy hallottam 2011-12-re 8-10TB-os winyók lesznek az általánosak, ha még winyók lesznek egyáltalán. Ki tudja mi sül ki a flahs és egyéb nyalánkságokból hosszabb távon...
  • zserrbo #79
    A Vistával is jól megetetik az embert, szerintem már nem tudja a jobb kéz mit csinál a bal.
  • zserrbo #78
    Bocsi akkor én nem figyeltem, pedig tavaly ősz és ez év első felében nagyon figyeltem a hardver piacot, furcsálom hogy elkerülte a figyelmem.
  • zserrbo #77
    Én is nagyon jól tudom, hogy nem akkor kellett volna gépet vennem, de akkor lett lóvé azaz egy egyszeri alkalom volt. Amúgy nem értek már semmit lassan. PL Colin Macrae: Dirt olvastam hogy egy 320Mb-os 8800GTS-en és egy E6300-om 2 GB kingston 800MHZ-s RAm szóval ezzel a konfiggal nem ment maxon!! ÉS volt pofájuk a fejlesztőknek az optimáls/ajánlott konfigurációhoz egy 8800GTS-t írni, na azért ne már. Hol voltak mikor észt és realistást osztottak. Szálljanak már le a magas lóról és ne az ő fizetésükhöz mérjék a játékok konfigurációit. Engem se izgatna, ha 2 millás fizetésem lenne itthon....
  • dez #76
    Amúgy jobb(?), ha tudod, már legalább 2 játékprogramnak van DX10 verziója, egy meg (Call of Juarez) asszem eleve DX10-re készült. (Túl nagy különbségek mondjuk egyelőre nincsenek bennük egy DX9-es látványhoz képest.)
  • dez #75
    Erm, bocs, ez rossz helyre jött. :P
  • dez #74
    De ha a 1280x720-ból indulunk ki (pl. az 1 DVD-s ripek ekkorák), akkor is 3,2-szeres az arány.