Gyurkity Péter

A bíróság felmentette az AllofMP3 tulajdonosát

Az illetékes orosz kerületi bíróság trehány munkájuk miatt elmarasztalta az oldal egykori tulajdonosa ellen vádemelést kezdeményező ügyészséget, Denisz Kvaszovot pedig nem találta bűnösnek a szerzői jogok megsértésében.

Orosz hírügynökségi jelentések szerint a bíróság úgy találta, hogy 2003 és 2005 között a MediaServices nevű cég ügyvezető igazgatójaként tevékenykedő Kvaszovot a kellő bizonyítékok hiányában fogták perbe, azt állítva, hogy sorozatosan és tudatosan megsértette a szerzői jogi törvényeket. Mindez azonban erős külföldi, főleg amerikai nyomásra következett be, a tényeknek - legalábbis a rendelkezésre álló bizonyítékoknak - nem sok közük volt az ügyhöz.

A kerületi bíróság véleménye szerint az ügyészség kifejezetten trehány munkát végzett és feltűnően kevés figyelmet fordítottak az esetleges bizonyítékok összegyűjtésére és felhasználására. Márpedig ezt szinte minden szempontból különleges esetként kellett volna kezelniük, amely a szokottnál nagyobb figyelmet és körültekintést érdemel. Az amerikai nyomás méretét jól jellemzi, hogy még Oroszország WTO-csatlakozásának kérdésében is előkerült az ügy, és a szórakoztatóipar képviselői politikai körökön keresztül igyekeztek elérni annak bezárását.

Ebben végül sikerrel jártak, az oldal megszűnt, ám az egykori tulajdonos a jelek szerint megmenekül a komoly büntetés elől. Nem véletlen, hogy a döntést Konsztantin Zemcsenkov, az Orosz Kalózellenes Szervezet részéről igen rossz precedensnek nevezte, kiemelve, hogy a szórakoztatóipar egészét veszélyeztetik az ilyen és hasonló portálok. Az IFPI orosz részlegének igazgatója szintén lesújtó fejleményként értékelte Kvaszov felmentését és jelezte, hogy már most fellebbezésen gondolkodnak.

Ezzel egy időben természetesen a MediaServices tevékenységét is igyekeznek akadályozni. Továbbra is blokkolják a cég másik oldalának elérését, amely az MP3Sparks.com címen található. Azt azonban nem tudni, hogy ilyen döntések után meddig tudják fenntartani a nyomást.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • quentit #6
    Ez elég gusztustalan megjegyzés volt részedről. Az oldal teljesen legálisan működött, a szerzői általánydíj ki volt fizetve. Tudod az, ami miatt nálunk 2x drágább a CD meg a DVD mint normálisan. Meg akik miatt a memóriakártya több ezer forintal drágább mint normálisan. Na ezeknek a hiénáknak akkor csak hátrányuk van, előnyük nincs???

    Egyébként is tök igényes az AllofMP3.com: egyrészt többféle formátumban, többféle bitrátával, akár tömörítetlenül is tölhetsz le.
    Másrészről egyszerűen csak működik. Nem olyan bugos sz*r mint a ITunes, ahol annyit is képtelenek megoldani, hogy működjön pl. Magyarországról... Ja, hogy szándékos? Attól még hiba... Legföljebb az ügyvédek agya a hibás... Ez ilyen szándékos lenézés és károkozás. Semmi sem indokolja, hogy ne működjön az ITunes magyarországon azon kívűl, hogy Steve Jobs nem komplett...

    Mindegy az AllOfMP3 legalább működik, igényes, elérhető.

    Az új címük: www.mp3sparks.com
  • silanor #5
    Csak a domain van blokkolva. A szerver megy tovabbra is. En pl ma is vettem rola zenet.
  • barret #4
    Van ott love,a kutya meg ugat :D
  • Commandante #3
    oroszóóóóórszág, oroszóóóóórszág, oroszóóóóórszág éjjáó
  • turul16 #2
    Megussza, van pénze :)
    Ha MP3 maffiáskodni nem tud, mit fog árulni ? Jobb lenen hagyni mp3 -azni :)
  • NeoMaN #1
    lol