MTI

Érettségiztek a digitális középiskola hallgatói

Bizonyítványt kaptak hétfőn azok a fiatalok, akik az idei tanévben szerezték meg az országban kuriózumnak számító oklevelüket a miskolci speciális digitális középiskolában.

A világújdonságnak számító képzés beváltotta a hozzá fűzött reményeket - mondta Csepeli György, a gazdasági és közlekedési tárca közpolitikai igazgatója a hétfői tanévzárón Miskolcon. A Magyarországon és a világon is újdonságnak számító képzés során 27 tanuló szerzett bizonyítványt, az oktatási módszer esélyt biztosított a már felnőtt tanulóknak is a társadalmi felzárkóztatáshoz. Az érettségizettek közül sokan tervezik egyetemi, főiskolai tanulmányok megkezdését. Csepeli György elmondta: ezzel az oktatási módszerrel megszerzett érettségivel a roma származású fiatalok elhelyezkedési esélyei is megnőnek.

A tanévzárón Káli Sándor, Miskolc polgármestere azt mondta, a rendszertől azt is reméli, hogy tovább csökkenhet a régió munkanélkülisége. Az úgynevezett digitális középiskola az esélyegyenlőséget javító program keretében 2003 szeptemberében indult el Miskolcon, elsősorban a hátrányos helyzetű romák részére. A program most egy négyéves érettségivel zárult, az oktatás nagy része távoktatással, számítógépes online középiskolai képzéssel történt. Az oktatáshoz szükséges digitális segédanyagot a miskolci Földes Ferenc Gimnázium pedagógusai dolgozták ki.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • PíszLávJuniti #1
    Ez a legnagyobb vicc amit olvastam.
    Egy ilyen programról senki nem fogja azt nyilatkozni hogy mekkora kudarc és sikertelenség, mert akkor beismernék a csődöt..
    Még hogy egyetem meg főiskola :) Amikor az érettségit is a legminimálisabbra sikerül teljesíteni ? Amikor az érintett diákok is bevallották hogy nincs értelme így oktatni ?
    lol.