SG.hu

Nyelvtanulás webkettes módon

Ken Carroll ír üzletember akkor döntött egy új nyelvtanulási módszer létrehozása mellett, amikor hallott a web 2.0 technológiáról.

Módszerének lényege, hogy a tanár és a tanuló egymástól akár több ezer kilométerre van, közös munkájukat a Praxis nevű vállalkozás koordinálja. A hallgatók letöltik a ChinesePod nevű ingyenes podcastot számítógépükre, ez adja az alapot. Ennek segítségével érkeznek a leckék, párbeszédek, amelyek megtanulása a diák szorgalmán múlik. Eddig 250 ezren töltötték le a szoftvert, de aki igazán komolyan veszi a dolgot - és ilyen hallgatóból is van néhány ezer -, az internetes (tehát ingyenes) telefonvonalon kapcsolatba léphet szakavatott tanárokkal, nem is akárkikkel: kínaiakkal, akik a vonal Sanghajban lévő túlsó végén ülnek.

A Praxis havi 500 dollárt fizet a munkájukért, bevételeit pedig abból reméli, hogy Alaszkától a Vatikánon át az USA-ig a világ minden sarkából több diákot tud összegyűjteni, mint ha tantermi oktatással próbálkozna. Emellett a legtöbb embernek komoly gondot okozna, ha eredeti mandarin nyelven beszélő tanárt próbálna találni a környezetében, míg a Praxis esetében ehhez csak nagy sebességű internet-hozzáférésre van szüksége. A cég következő lépésként SpanshSense nevű spanyol kurzusait indítja el, amit több más nyelv követ majd - derül ki a The Economist cikkéből.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Cat #2
    a web2 az benne, hogy a felhasználók egymás között oldják meg a dolgot, a cég csak a rendszert, az anyagokat biztosítja. Gondolom a kínai ha angolul tanul, felhív egy angolt, az angol egy németet, a német egy kinait stb.
  • GABOR16 #1
    Lol.. hogy tanuljunk kínaiul olcsón... jó ötlet :) ... kívánom, hogy ne bukjon meg! :)
    Bár még mindig nem tudom miért Web 2.0 ... hol kezdődik az? És persze hol ér véget?