Alex

Ütésálló Fuji fényképezőgép

A Fujifilm bejelentette, hogy Európában is elérhető lesz a különleges burkolatot kapott Big Job HD-3W fényépezőgépe.

Ezt a szó szerint nehézsúlyú játékost terepmunkára tervezték mérnökök, építészek, régészek, illetve biztonsági szakemberek számára. A készülék por és cseppálló burkolatán gumiborítást és nagy gombokat találunk. Menürendszere szándékosan leegyszerűsített, így a gép kesztyűbe bújtatott kézzel is gond nélkül kezelhető. A gyártó közleménye szerint ráadásul sérülésmentesen kibírja azt is, ha 70 cm-ről leejtik.


A FinePix Big Job HD-3W természetesen nem a Fujifilm első ilyen próbálkozása, de elődei eddig csak Japánban voltak kaphatók. A fényképezőgép 3x-os optikai nagyításra képes (28 - 84mm), 3 collos hátsó LCD kijlezője karcálló bevonatot kapott. A felvételeket egy 6 megapixeles CCD rögzíti. Maximálisan ISO 1600-as fényérzékenység állítható be rajta, azaz kevés fény mellett is használható képeket tud készíteni, de persze a vaku is átlagon felüli erejű, egészen 10 méterig világítja be a terepet.

Két funkció miatt igazán különleges a Big Job HD-3W. Az első a "változásészlelés": a FinePix szoftverével vizsgálva a fényképezőgéppel készített fotókat könnyen megállapíthatjuk, milyen retusáláson estek át a felvételek. A második a "CALS" mód, melynél 1 megapixeles felbontású képek készülnek az idő és dátum rögzítésével célzottan emailben való elküldésre, ezáltal könnyen megosztható másokkal is milyen gyorsan halad a munka.


"A digitális fényképezőgépek érzékeny elektronikai eszközök, így általában nem bírják az ütödést vagy a port. A tokiói részleg nagy sikert tapasztalt az épitkezési vállalatok között, így mi is bevezetjük a legutolsó Big Job modellt" - nyilatkozta Adrian Clarke, a vállalat angliai részlegének igazgatója, majd hozzátette, hogy nagy érdeklődésre számítanak a gép iránt, mivel kevés hasonló területre szánt gép van a piacon.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Roli #7
    Canon S2 is bírja ám! Motorral estem el, alám került a gép vászon tokban semmi baja
  • Tetsuo #6


    Ilyen labdában bír az többet is. ;)
  • LaPalma #5
    persze. hiszen lezuhansz az állványról és a földetérés előtt 0,2 másodperccel esik ki a kezedből.


    jelentés:
    ... a gép nem károsodott. a temetés időpontja:...

    :D
  • coolgyerek #4
    "A gyártó közleménye szerint ráadásul sérülésmentesen kibírja azt is, ha 70 cm-ről leejtik."
    Építkezésen valószínű hogy "csak" 70cm-ről ejtik le :D
  • DoctorJohnson #3
    én éppen prosztatarákot műtök, és 10 percenként továbbítom CALS módban készült felvételeimet a korház igazgatójának!!!!
  • Flashy #2
    nem érünk rá kommentelni, kint vagyunk az építkezésen :)
  • kricsi #1
    hogy érdekel mindenkit ez a építkezőmunkásoknak szánt gépecske:)