SG.hu·

Alig fogy a Toshiba HD DVD lejátszója

Dacára a nemrég beindított intenzív reklámhadjáratnak, a Toshiba jelentősen csökkentette előrejelzését, és az Egyesült Államokban immár csak 1 millió értékesített lejátszóra számít az év végéig.

A pesszimistább jóslat már csak azért is érdekes, mert korábban még 1,8 millió asztali HD DVD lejátszón szerettek volna túladni a tengerentúlon. A HD DVD Promotion Group ennek megfelelően büszkén jelentette be, hogy a legújabb reklámhadjárat megfelelő eredményeket hozott és ismét bebizonyosodott, hogy az ár a legfontosabb tényező a HD-piacon. Hiába azonban a dicshimnusz, a Toshiba kénytelen volt belátni, hogy nem tartható a korábbi optimista előrejelzés.


Klikk a képekre a nagyobb változathoz

Az első mélyütést az eddigi eladási adatok nyilvánosságra hozatala jelentette, amikor világossá vált, hogy eddig összesen mindössze 150 ezer darab "dedikált" lejátszót sikerült eladni az USA-ban, igaz arról nem szólt a fáma, hogy ebbe az Xbox 360 konzolhoz szánt lejátszókat is beleszámolták-e vagy sem. Azt pedig már korábban jelezték, hogy az eddig értékesített HD-lejátszók 60 százaléka a Toshiba termékeiből tevődik ki, ami 150 ezer esetén mintegy 100 ezer Blu-ray meghajtó jelenlétét előlegezné meg az amerikai piacon. Tekintettel arra, hogy a HD DVD már több mint egy éve jelen van a kereskedelmi forgalomban, az 50 ezres előny egyáltalán nem üdvözítő, ezt gyorsan ledolgozhatja a konkurencia.

Az 1,8 millió helyett most megcélzott 1 millió darab 44 százalékos csökkenést jelent. Az első adat mellé annak idején hozzátették, hogy 2008 márciusáig összesen 3 millió példányon adhatnak túl, a jelek szerint azonban ez sem fog bekövetkezni. Ráadásul a csökkentett eredményeket is csak a folyamatos árzuhanással tudják elérni - nem szabad elfeledkezni arról, hogy ebben mindvégig a HD DVD vezetett és a jelenlegi 399 dolláros - akciósan 299 dolláros - ajánlatuk egyelőre kikezdhetetlen.


Klikk a képekre a nagyobb változathoz

Reményüket ugyanakkor abba helyezik, hogy a PS3 vásárlók a játékok miatt és nem a nagy felbontású filmek miatt szerzik be a konzolt, így ez nem járul majd hozzá jelentősen a verseny eldöntéséhez.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© narumon2007. 08. 04.. 00:45||#47
""a VHS képe siralmasan gyenge a DVD-hez képest" -- igen, az 5. másolatnak. A VHS és a DVD felbontása igazából közel áll egymáshoz, az utóbbi elõnye a kényelem mellett a digitálisság, ami által pl. minõségveszteség nélkül másolható."

Már megbocsáss de a VHS kazetta felbontása éppen fele a dvd lemezének. Ami azért nem áll közel egymáshoz. A nagyon spéci utolsó szériás videok tudtak 400 sort rápaszirozni ami még mindig odébb van a dvdtõl.-
© BiroAndras2007. 06. 19.. 23:45||#46
"Amúgy meg ha egy HD filmet tömörytesz szerintem pont azt veszted el amire kitalálták."

1. A filmek eleve tömörítve vannak.
2. Lehet olyanokat is letölteni, amik nincsennek újratömörítve (csak gyõzd hellyel). Akár image-ként is, ami bitre megegyezik az eredeti lemezzel.
© dez2007. 06. 19.. 15:44||#45
Errõl még nem hallottam, és találni sem találtam. Egészen véletlenül nem arról van szó, hogy az egyik single layeres, a másik meg dual, amin 2x-es a bitráta, ezért jobb a kép?
© vax2007. 06. 19.. 01:19||#44
Nagyrésze igy is van, de az újabbak közül már ennél jobb formában vannak rögzítve. Nekem is van egy kettõ még a korábbi és az újjabb rögzítéssel. Hát ég és föld a különbség még normál crt tv-n is.
© dez2007. 06. 18.. 19:57||#43
Tudtommal minden DVD úgy van rögzítve (különben nem lehetne lejátszani õket egy sima lejátszóval, sima tévén), csak a mozifilmek esetén a két félkép egyazon forrás frame-hez tartozik (adásban is), és ezt felismerve, és megfelelõen kezelve a progresszív üzemmódra képes lejátszók progresszívban nyomják ki. (Mindkét fieldet beolvassák, és kombinálva, soronként küldik ki.) Tehát a felbontás ettõl nem változik.
© qwas2007. 06. 18.. 14:56||#42
Torrent.
Mondjuk apámat nehezen képzelem el amint torrent oldalakat böngészik majd megpróbálja megérteni hogy a torrentnevekben levõ kismillió rövidítés mit is jelent meg hogy ha már letöltötte megpróbálja majd a nemlétezõ számítógépét ami alkalmad a lejjátszásra összehozni a Tv-vel. A torrent szerintem csak nagyon szûk rétegnek jelent megoldást. Amúgy meg ha egy HD filmet tömörytesz szerintem pont azt veszted el amire kitalálták. Szóvál marad az hogy majd ha olcsóbb lesz akkor megvenni meg a filmet is hozzá aztán jöhet a vizuális élvezet.
© vax2007. 06. 18.. 13:39||#41
Ezért vannak azért árkülönbségek a DVD lejátszók között is.
© vax2007. 06. 18.. 13:38||#40
Ez is igaz abban az esetben ha az "általános" PAL esetén 576 soros, váltott soros eljárással rögzített DVD-re gondolsz. Ennél azért vannak már jobbak is, fõleg a gyártás technológia, tömörítési technika és a DVD lejátszókban alkalmazott video processzorok fejlõdésének köszönhetõen.
© BiroAndras2007. 06. 18.. 00:07||#39
"de amíg nálunk 250-nél kezdõdnek az HD/BR DVD lejárszó árak, addig felejtõs."

Megoldás : torrent.
© dez2007. 06. 17.. 17:56||#38
"a VHS képe siralmasan gyenge a DVD-hez képest" -- igen, az 5. másolatnak. A VHS és a DVD felbontása igazából közel áll egymáshoz, az utóbbi elõnye a kényelem mellett a digitálisság, ami által pl. minõségveszteség nélkül másolható.